A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Rózsáné Lendvai Anna: Adatok Sümeg és Tapolca XVII–XIX. századi történetéhez, különös tekintettel a kézműiparra

„szükség úgy hozván", a földesúr mellett katonáskodnak; egy-egy aranyat fizetnek az uraság „cassájába incolátusért", házvételkor és -csere alkalmával. Tapolcán, az 1780. június 7-én lefolytatott vizsgálat jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy ,,. . . ezen Mező Városnak lakosi contractualisták lévén, Urbárium itten soha sem volt", elismervén ugyanakkor a korábban megállapított földesúri szolgáltatásokat, azokat a város vezetői ,,kezük írásával" vagy „keresztvonyásival" és a város „szokott pöcsettyével" megerősítik.

59 Ha összevetjük a valamivel több mint egy évszázada született Bosnyák-féle privilégiumot az 1768. évi úrbéri szerződéssel, egyértelművé válik Sümeg egykori oppidum privilegiatum helyzetének romlása, a jobbágyi szolgáltatások előtérbe kerülése. Ha megvizsgáljuk, mekkorára nőtt az urasági (allodiális) birtok a sümegi uradalomban, érthetővé válik a kötelezettségek növekedése. 1788-ban a sümegi püspöki uradalomban 387 kat. hold 310 Döl szántó, 670 kat. hold 1545 Döl rét, 4880 kat. hold 832 Döl erdő, Tapolcán 60 kat. hold 234 Döl szántó, 108 kat. hold 1196 Döl rét, 2666 kat. hold 933 Döl erdő jelentette a birtokállományt. Míg 1720-ban csupán 135 jobbágy-, 12 zsellér- és 46 szabadoscsalád élt a sümegi uradalomban, a századfordulóra az 508 jobbágycsalád mellett 513 házas és 162 hazátlan zsellért (és 114 nemes családot) találtak, vagyis a 80 év alatt sokszorosára emelkedett a zsellérség száma. Bár az adat az egész uradalomra vonatkozik, jól bizonyítja a majorsági gazdaság kiépülését és a lakosság gazdasági helyzetének romlását.

60 Sümegen a már említett 1770. évi összeírás szerint a 271 családfő 37% -a, Tapolcán a 333 családfő 32% -a az iparos. így azonban nem teljes a kép. Meg kell jegyeznem, hogy az 1770-es összeírás vizsgálata esetén a családfők számához még hozzá kell adnunk a zsellérek, zsidók, extraserialisták, esetleg uradalmi, városi szolgák stb. számát, mert köztük iparosok is találhatók. Sümegen a 271 családfőszámhoz 37 extraser ialista járul, akik között 3 kádárt s 1 bábsütőt találnak, valamint 3 kereskedőt; utóbbiaknak 300—400— 500 forint a jövedelmük. Tapolcán 12 extraserialista van (4 iparos, 1 kereskedő van köztük), őket azonban a 345 családfő közé vették fel, ám összeírtak ,,neo nobiles" cím alatt 12 adózót, köztük 1 szabót. Mielőtt az 1770-ben összeírt iparosok számát és az iparok milyenségét vizsgálnánk, meg kell jegyeznünk, hogy a mesterségek megnevezése alapján nem kapunk egészen pontos képet. Itt szeretnék rámutatni néhány megtévesztő adatra. Egyes iparágak esetében minőségi, jelleg- vagy divatbéli különbség van; például sartor és sartor germanicus, valamint a sutor vagy sutor hungaricus és germanicus. Sümegen például az 1 vargaként jelölt iparoson kívül összeírtak 6 magyar vargát, 3 varga pedig ,,német módi" szerint dolgozik. Ugyanakkor e tény az iparág differenciálódására mutat, mint ahogy ezt jelzi a szabók és a német szabók (sartor és sartor germanicus) közti különbségtétel, valamint a szabók és a szűrszabók külön feltüntetése is. Mindezt figyelembe véve, megállapítható a XVIII. század közepén a 20 év alatti fejlődés. Míg 1750-ben 19-féle iparág képviselőit találtuk, most, 1770-ben 34-féle mesterségét. A városok ipara jellegében azonban alapvetően nem történt változás, ugyanis 15 mesterség csak 1—1 fő iparossal képviselteti magát. Ha a legnépesebb iparágakat keressük, azt kell látnunk most is, hogy a két városban együtt legmagasabb számban a takácsok (44 fő), a szűcsök (18 fő), a csizmadiák (17 fő), a szabók (14 fő), valamint a vargák (20 fő) dolgoznak, tehát első helyen a ruházati iparok állnak. Említésre méltó mesterségek még a mindennapi élet szükségletét kielégítő iparok (fazekasság, kovács-, kádár-, kőműves-, asztalos-, gombkötőmesterség). Kétszeresére emelkedett Sümegen, háromszorosára Tapolcán az iparoslétszám. A felsoroltak közül céhesek voltak Sümegen a csizmadiák, szabók, vargák, takácsok, Tapolcán a csizmadiák, fazekasok, kallósok, mészárosok, szabók, vargák és takácsok. Megállapítható, hogy 1770-ben nem egy olyan ipar űzője található mindkét városban, amilyen 20 évvel korábban még nem működött. Ez a fogyasztók által keresett ipari termékek körének szélesedését mutatja (3. sz. táblázat). Kérdés, mennyi hasznot hoz az ipar? Sümegen 3649,50, Tapolcán 912 forintot. Érdemes megvizsgálni, milyen az összjövedelem megoszlása. Sümegen például egyedül Mózer Pál kőművesmester ismer el 300 forint hasznot, Redlinger Dávid építőmester, illetőleg Szelmaer Mátyás festő 200—200 forintot (az utóbbi egyedüli mester a városban). Für János asztalos és Volman Teofil pék 150—150 forintot, 4 kézműves pedig (1 — 1 kötélgyártó, mészáros, kalapos és festőpictor) 100—100 forintot vall be. 32 azoknak az iparosoknak a száma, akik 15 forintot, 26, akik 30 forintot, 15 pedig azoknak a száma, akik 7,50et íratnak be. Ez a legalacsonyabb összeg, mert van 50, 80 stb. forintot bevalló kézműves is. Tapolcán viszont 40 forint a legnagyobb jövedelem, de ennyivel is csak Lébli Benedek zsidó kereskedő rendelkezik. 4-en vallanak be 30, 2-en 20, 18-an 15, 5-en 10 forintot, 2-8 forintot a többi mester, s nem véletlen, hogy a jövedelem summája csupán 912 forint, pedig a mesterek létszáma kb. Sümegével azonos. Természetesen a jövedelembevallás sem ad megbízható képet; ha azonban 2 vagy több város vonatkozásában vizsgáljuk, azonos a hibalehetőség, hiszen maga az összeírás egyformán veszélyezteti minden kézműves jövedelmét, s mindegyik igyekszik kevesebbet bevallani. Ennek figyelembevételével is megállapítható, hogy kézműveseinknek nem hoz a mesterség akkora jövedelmet, hogy mezőgazdasági munkájukat elhanyagolhatnák. Sümegen csupán 31-nek, Tapolcán 21-nek nincs szemtermése (búza, illetőleg rozs). Megerősíti előbbi feltevésünket, hogy Sümegen a szemterméssel nem rendelkezők vallják be a mesterség utáni legmagasabb haszonösszeget (300—200—100 forint), tehát ők valóban iparból élnek. Ha több mezőváros vonatkozásában vizsgáljuk a kérdést, megállapítható, hogy szinte kivételnek tekinthetők az ilyen iparosok, s inkább a helyi lehetőségeknek, szükségleteknek köszönhető, továbbá csupán bizonyos iparágra 538