A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

két legényt is foglalkoztatott. Három évig, 1782—1784-ig volt atyamester és közel hat éven át, 1785—1786-ig, 1792—1793-ig és 1803—1804-ig céhmester. Peres ügyeiről nem tudunk. Atyamester korában, az emlékezetes verekedéskor ő védelmezte Nagy József céhmestert. Utolsó céhmesteri évében, 1804 augusztusában, 59 éves korában halt meg. özvegye még négy éven át tovább vezette férje műhelyét. Inast csak Tósoki Ferenc halálának évében tartott, legényt ellenben minden évben szegődtetett. Amikor 1807-ben férjhez ment Takács József nem tubákhoz* adta el házát Szentsek József muzsikusnak, 900 Ft-ért. Ekkor északi szomszédja öreg Deli Lászlóné volt, déli szomszédságában pedig lehet, hogy annak a kiterjedt Horváth tobakcsaládnak „düledező" háza állt, melynek első ismert tagja János, a veszprémi tobakcéh megalakulásakor, 1692-ben már mesterként szerepel a céh jegyzőkönyvében. Tósoki József, aki néhai Tósoki Ferenc házának eladásakor, 1807-ben szegődött inasnak Halasi Józsefhez és nála is szabadult 1809-ben, nem fia, legfeljebb rokona, talán unokaöccse volt Tósoki Ferencnek. Céhbe állása idején, 1818-ban anyja özv. Tósoki Józsefné néven szerepel az egykorú írásokban. A Tósoki családnak ez az ága szegényebb volt Tósoki Ferencéknél, különben az együtt lakó özvegy és fia nem lehettek volna kénytelenek már a fiú céhbe állásakor, bizonyára a céhtaxa és a céhlakoma megfizetése miatt, 100 Ft kölcsönt kérni a házukban lakó Gergely Sára árendásuktól. Mivel adósságukat többszöri sürgetésre sem fizették meg, sőt hitelezőjüket azzal fenyegették, hogy ha tovább sürgeti őket, házukból is „kiverik", Gergely Sára 1819 novemberében beperelte háziurait. Pereskedésbe bonyolódott Tósoki József Tóth Imre magyar vargával is, aki 1825-ben szömörcearatásért járó bérének visszatartása miatt emelt panaszt ellene. Mindkét esetben exekútióval fenyegette meg a magisztrátus ingó és ingatlan javait. E perek sorát nem ismerjük. Az utolsó, róla fennmaradt adat szerint a szömörceügy még 1826 februárjában sem ért véget. Az Úrkút utcában két háza volt egymás mellett N. Deli Jánosnak. Ezek egyikét adta el 1809 novemberében Rozmán János nem tobaknak, 600 Ft-ért. Vagyoni viszonyairól nem tudupk többet. Abból, hogy két ház tulajdonosa volt, mindenesetre arra gondolhatunk, hogy nem tartozott a szegény tobakok közé. Halasi Józsefnél volt inas 1784—1786-ig. Utána Franko vies Miklóshoz, majd ismét Halasi Józsefhez szegődött legénynek. 1791-ben állt céhbe. A kötelező két évi szolgálómesterség, majd a szintén kétévi bejárómesterség után három évig, 1800—1802-ig atyamester, majd 1810—1811-ig, tehát szintén három évig céhmester. 1812 után már nem szerepel a céh jegyzőkönyvekben. Huszonegy évig tartó mesterideje alatt öt inast szegődtetett és tizenegy éven át kilenc legényt foglalkoztatott, de egyszerre kettőt egyetlen évben sem. Viszonylag konszolidált anyagi helyzetére mutat, hogy peres ügyei nem voltak. Az 1818-ben szabadult és 1825—1827-ig szolgálómester iij. Deli János — többet nem tudunk róla — valószínűleg a fia, ill. árvája volt N. Deli Jánosnak, Garas Ferencné, majd Dékány Józsefné szül. N. Deli Zsuzsanna pedig a nővére. Kettőjük anyja talán az az öreg Deli Lászlóné, aki az 1807ben eladott Tósoki Ferenc-féle ház északi szomszédságában, szintén az Urkútnál lakott. A Deliek családnevük elé tett N betűből következtetve nemesek voltak. A káptalan Urkúti Malmának szomszédságában lakott a 19. század első évtizedeinek Halasi József mellett másik igen vagyonos tobakmestere, Tóth Péter. Származásáról, inas- és legényéveiről alig tudunk valamit. 1790 táján születhetett és valószínűleg ahhoz a Tóth családhoz tartozott, amelynek legrégibb ismert tagja, János már a céh megalakulásakor mester. Tóth Ferenc, aki Szabó Imrénél inaskodott és 1807-ben nála is szabadult, talán testvéröccse. Testvéri kapcsolatukat valószínűsíti, hogy mindketten Halasi Józsefhez szegődtek legénynek. Ferenc 1807-ben, Péter 1808-ban. Ferencnek 1807 után, legalábbis Veszprémben, nyoma veszett. Péter viszont 1809-ben feleségül vette mesterének, Halasi Józsefnek leányát, Annát és még ugyanebben az évben céhbe állt. Végigment a céhtisztségek ranglétráján. 1810— 1811-ig szolgálómester, 1815—1817-ig bejárómester és közvetlen ezután, 1818—1819-ig atyamester. Ennek marasztották 1820-ban is. Halasi halála után, 1822-ben elérte a céhmesterséget. Egyelőre csak két éven át választották meg, de alig 10 év múlva, 1831-ben és 1832-ben ismét a céh első embere lett. 1833-tól a céhjegyzőkönyvek megfelelő adatai hiányoznak, céhkarrierjét nem követhetjük tovább. Lehet, hogy azonos azzal a Tóth Péterrel, akit a városi jegyzökönyvek céhmesterségével egy időben, 1831—1835-ig „külső gazdának" említenek. Ebben az esetben tehát mint apósa, városi hivatalt is viselt. Munkakörülményeit sajnos még kevésbé ismerjük. A céh fennmaradt irattára csak nagyon szórványosan és csupán 1818-ig ad róla felvilágosítást. Két inasáról és egy legényéről tudunk. 1813—1817-ig még a kántorpénz befizetésének feljegyzése is hiányzik. Tényleges elmaradás éppen bejárómesterségének idején alig képzelhető el. Annál részletesebb képet kapunk anyagi helyzetéről. Amikor 1825-ben felesége meghalt és kb. 35 éves korában ismét megnősült, a magisztrátustól vagyonának összeírását kérte. Kérését így indokolta: „Minekutánna első feleségem néhai Halasi Anna meg halálozván tőle két neveletlen árváim maradtak Therézia mint egy 4 és Pál első esztendőbe valók, akiknek nevelések tekintetébűl, de házi környülállásaimra nézve is másodikat házasodni kéntelenítettem, aminthogy veszprémi Gvárdián János Ürnak leányát Juliannát magamnak feleségül el is vettem, ugyanazért a jövendőbeli zűrzavaroknak el távoztatására a fent nevezett árváimnak bátorságokra mindennemű javaimat öszve írattatni s meg becsültetni el határoztam". Az árvákra való tekintettel az összeíró deputátusok külön rubrikában tüntették fel Halasi 525