A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

1802-ben kiállított bizonyítványából tudjuk, hogy alaposan gyanúsítható volt a házával szemben levő mészárszék 1801-ben történt feltörésével (,,loppal való felnyitásával"). A mészárszékből ekkor „száz egynehány forint veszett el". De mivel a cselekedet „egész valósággal" nem volt rábizonyítható és ,,más rendbeli kisebb tetteiért 14 napig tartó fogságát kiállotta", szabadon bocsátották. Nyilván ilyen életmódjával magyarázható, hogy az apai házat már 1807-ben 400 Ft-ért eladta Raisz Mátyás mészárosnak. Hová költözött feleségével, Pécseli Erzsébettel, nem tudjuk. Valami baj történhetett mestersége körül is. Csak céhbe állásának évében volt egy legénye, ezután sem inast, sem legényt nem szegődtetett. Hamarosan abba kellett hagyja a tobakságot, hiszen 1806—1812-ig úgy szerepel a céh jegyzőkönyvében, mint aki kántorpénzét nem adta meg. 1812 után pedig egyáltalában nem találunk róla mint tobakról adatot, bár a városi peres iratokban ezután is többször fordul elő még Tobak Ferenc néven. Lehet, hogy már ekkor a „Vármegye katonája" lett. Mint ilyen, adta át 1817-ben 300 Ft kölcsön kamatául négy esztendőre felesége hozományának, egy Betekints csárda melletti kert használati jogát sógorának, Pécseli Sándornak. Mivel a négy esztendő leteltével adósságát nem fizette ki, Pécseli pert indított ellene. Időközben felesége meghalt. Üjranösült, Bozzai Teréziát vette el. Egy „Szabadi útra dűlő két kulás szántóföldet" kapott vele hozományul. De második felesége is hamarosan elhalálozott, ,,két kisded gyermeket" hagyva maga után, akik alig két év leforgása alatt szintén meghaltak. Így az asszony „magvaszakadván", ezt a földet is oldalági rokonsága perelte vissza. Frankovics Ferenc mindkét asszonyával nagyon nyomorúságos körülmények között élhetett. A „vármegye katonájából" napszámos cseléd, majd egylovú fuvaros lett. Keresete arra sem volt elég, hogy portióját (adóját) kifizesse. Adóhátralékai miatt exekútiót rendeltek el ellene. Amikor a város által épített kórházban téglát hordott és lova szállítás közben megdöglött, így könyörgött a magisztrátushoz: „Igaz ugyan az, hogy én a portióm le fizetésével néhány részben tartozom, melyért most tsak ugyan keménnyen szoréttatom is de . . . könyörgök alázatosan . . . méltóztasson tekéntetben venni hosszas üdéig való betegségemet, amely a mostan szűk üdőben minő keserves légyen egy cselédes embernek, ki ki által láthattya. Azomban — mikor — az Érdemes Város által készülő Ispotálhoz téglát hordottam, egy 52 foréntos lovam meg szakadván meg döglött. Ily tetemes kár az ily szegény embernek minő kár lehet, tapasztalásban vagyon az Érdemes Városi Magisztrátusnak. Azért én alázatosan könyörgök, elsőben a portióm le fizetése eránt várakozással lenni, másodszor, mivel ezen lovamnak, hogy a városi dologban lett el vészese .. . valamely reflexióban venni méltóztasson." Az 1822. nov. 21-én kelt „könyörgést" a magisztrátus már két nap múlva elutasította, mert a portióval kapcsolatos kérésben közvetlenül ,,az exekútióra kiküldött urak" illetékesek, és mivel a „meg tett visgálatból" kitűnt, hogy Frankovics Ferenc „a Beteg házhoz" a téglát „pénzért és önként ajánlott szabad akaratú napszámba" hordta. Lovának elvesztése pedig „a mód nélkül való, de — szintén — szabad akarattyától függött megterhelésből következett be". Különben is a városnak nincs olyan „fundusa és kaszszája" amelyből kártérítést adhatna. Amikor második feleségének halála után a fiskális a városi gyámtól a még akkor életben levő kisdedek érdekében anyjuk hozományának összeírását és „bátorságba" (biztonságba) helyezését kérte, azt írta Tobak Ferencről, hogy „az egész ember részeges és pazarló volna". Frankovics Ferenc a szülői házban könnyen válhatott részeges és pazarló emberré. Mint a peres iratokból tudjuk, apja nemcsak maga ivott állandóan, szívesen kínálgatta borral inasait is. A fiú, úgy látszik, csak garázdaságban nem követte apját. Tolvajlásának, az örökölt ház korai eladásának, folytonos adósságainak és végső nyomorúságának valóban részeges és könnyelmű természete lehetett egyik legfőbb okozója. Pazarlásra egyébként a szó valódi, de főként apai értelmében alig volt lehetősége, lévén első felesége kis kertje, majd a második egész hozománya — mint az összeírásban olvassuk — összehasonlíthatatlanul kevesebb annál, amit a Takáts István özvegyének jóvoltából apja használhatott. A kis szántóföldön kívül csupán némi ágy- és asztalnemű (egy dunyha, egy párna, három vánkos, két lepedő, egy vörös pamukos ágyterítő, egy abrosz és két hosszú kendő), a szobában csak egy üveges kép, a konyhába valók közül egy serpenyő, egy rostély és három zsák; készpénz pedig elhullott lova értékének a felénél is kevesebb, mindössze 21 Ft 20 krajcár. Legutoljára 1825-ben Kovacsics Ignác „vármegye katonája", talán egykori társa, jelentette be a magisztrátusnak 101 Ft követelését ellene. Frankovics Ferenc, úgy látszik, az apai ház eladása után szerzett újabb házát ajánlotta fel Kovacsicsnak, és erre vette át a 101 Ft-ot. A házat azonban valamelyik pere miatt lefoglalhatták, és Kovacsics nem juthatott a birtokába. Lehet, hogy ez a per a 300 Ft adósságért még az 1822-ben indított Pécseli-féle per volt, amellyel kapcsolatban hozott exekútiós ítélet csak 1827-ben lett jogerős. Az ítélet egyébként az akkor kb. 47 éves Frankovics Ferencről Veszprém város levelestárában az utolsó adat. Frankovics Miklós, majd fia, Ferenc Nagy Hídnál levő séd-parti házának közelében még két másik tobakházat ismerünk. A legközelebbi „napnyugatról" szintén Vida Imre varga szomszédságában Vati Mihály háza volt. Vati annak a Tósoki Ferencné özvegy mesterasszonynak lett 1806-ban a legénye, akinek férje atyamester korában, 1783-ban részt vett Frankovics Miklósnak Nagy József céhmester házánál történt emlékezetes verekedésben, és 1803-ban halt meg. Vati Mihály céhbe állásakor, 1806 decemberében az idős özvegyasszony helyett a nem tobakcsaládból való Makai Juliannát vette feleségül. Valószínűleg nem kapott vele házat hozományul, apósánál vagy árendában lakhatott, mert 18P8-ban egy Hajda Mihály szintén nem tobak 518