A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

iparosét vásárolta meg, 1088 Ft-ot „Ígérvén érte". De csak foglalót fizetett, és nem költözött a házba. Czvek Mihály muzsikusnak adta bérbe. Mivel Haj da nem kapta meg a ház árát, pert indított ellene. A per kimenetelét nem ismerjük. De Vati Mihálynak valószínűleg sikerült rendezni ügyét, hiszen 1810-ben már megvette a nyilván alkalmasabb és jóval olcsóbb Nagy Híd melletti házat 720 Ft-ért, N. Frantsits Páltól. E házról nem tudunk többet. Vati Mihály vagyoni viszonyairól is csak annyit, hogy 1819-ben a palotai Veltkugel Simon zsidó pert indított ellene „bizonyos adósság végett". A per sorsát sem ismerjük. A céhjegyzőkönyv szerint jelentősebben egyszer büntették meg, 1808-ban, amikor ,,Deli János bőrt akarván az zsidótul venni, az alkujában bele akadott és elüle meg vette az bőrt". Munkakörülményeiről alig vannak adataink. Ezek szerint egyszer volt inasa és egyszer legénye. Végigment különben a céhtisztségek szokásos ranglétráján, a szolgáltató- és bejárómesterségen. 1815—1817-ig egyszerre volt atyamester és ,,vicecéhmester". A „főcéhmesterségig" azonban nem jutott el. Amikor 1834-ben, kb. 48 éves korában meghalt, a céh 7 Ft-ot adott koporsójára. A Nagy Híd melletti harmadik ház ugyanabban az évben került Szabó Imre tobakmester birtokába, amikor Vati Mihályé. Szabó Imre, Szabó Istvánnak, id. Lalkovics János vejének öccse már 1795-ben állt céhbe. Ez a háza nem első ingatlana volt a környéken. A korábbit első feleségével Mészáros Juliannával együtt szerezte az Ürkúti Malom közelében. Feleségének halála után és valószínűleg már második feleségével, Horváth Annával (talán a kiterjedt Horváth tobakcsalád egyik tagjával) kötött házassága idején, 1810-ben adta el Fridrik János mestertársának és költözött be a Nagy Híd mellett levő házba. Első felesége halálakor, 1806-ban három árvája: Istók, Imre és Ignác érdekében vagyonát öszszeírták. Ebben olvassuk, hogy Mészáros Juliannával ,,együtt szerzett" ingó és ingatlan javaik értéke 2172 Ft-ot tett ki. Nem volt olyan tekintélyes, mint Takács Istváné, de tobakviszonylatban igen jelentős vagyonnak számíthatott. Hiszen hogy csak a nagyobb tételeket említsük: a házat (még az első, nem a Nagy Híd melletti házról van szó) 800, sas-hegyi szőlőjüket 80 és nagy mennyiségű, raktáron levő bőrkészletüket ugyancsak 800 Ft-ra becsülték. Bőven voltak „mesterséghez való eszközeik" is: szömörcze, mész, és mint a ház 1810-ben történt eladásának „bevallásából" is kitűnik ,,kazány, töltő, mosó, csertörő és gázoló válu, két meszes", egy vasabioncsos mésznek való tölgyfa „sajtár", egy „csöbör", ugyancsak vasabroncsos „föstéknek való" és azzal teli ,,tung"; végül „sátorfa" szintén vasalt, két ponyvával. Állatok az összeírásban nem szerepelnek. A ház helyiségeinek számát sem tüntették fel. Felvették azonban bútoraikat, ezek alapján két szobára, konyhára és kamrára következtethetünk. A tobakszerszámoknak és munkának valamiféle műhelyt is fel kell tételeznünk. A lakóházban volt három ágyuk, kettő tölgyfa-. ból, egy bükkfából, két asztaluk, egy „barkoza", egy tölgyfa, az egyik asztal mellett két fenyőfa pad, öt „ülőszék", az egyik „bőrös", egy fenyőfa „suplód" és egy „ruhás láda". A falakon fogas, rajta tíz fehér tál és tíz kisebb-nagyobb „öreg pohár", kilenc rámás kép, egy tükör és egy „falon álló óra". Az ágyakhoz: három felső, négy alsó lepedő, három dunyha, közülük az egyik „kék tarka", három „vörös pamukos párna" és tizenkét „pamukos vánkos"; az asztalra: két „pamukos abrosz", két „pamukos kendő" és tizenkét „szakasztó ruha". Férfi- és gyermekruha az összeírásban nem szerepel. Annál részletesebben az asszonyé: két szoknya, az egyik „fehér piket", a másik „kártony", három „rékli", egy selyem, egy bélelt és e

gy м nyári bélésű", három kötény, egy selyem, egy kék, egy fehér, egy bársony fejkötő, két „patyolat fejrevaló, két nyakravaló selyem keszkenyő és kilenc visellő hosszú ümög", mindezek pótlására kilenc font gombolyított lenfonál és tíz font széles kenderfonál. A konyhában volt a „vastepszi, rostéi, nyárs vasláb és a többi". Valószínűleg itt és a kamrában tartották még az „életes ládát", a két tölgyes fenyőből való „liszttartó hordót", négy ecetes-, egy pintes, hat iccés és három „meszölyös öveget", a különböző „mérőket": az iccést, a pintest, a bort töltő faabroncsocs „tőtikével" és a bádogtölcsérrel, az egy rézfazekat, a két szitát és az egy rostát. Volt még egy négyakós boros-, egy háromakós káposztás- és egy tíz, iccés pálinkáshordójjuk. Mindezeken kívül hat „favella, két falapát, két öreg fejsze, két törek rosta és három fagereble". Készpénzük 50 Ft. Szabó Imre életlehetőségét és vagyonát közvetlenül első feleségének halála után komoly veszély fenyegette. Ezúttal nem részegeskedés és könnyelmű élet miatt, mint Nagy József vagy a két Frankovics esetében. Baja azzal kezdődött, hogy összekülönbözött a 19. század elejének legenergikusabb és legbefolyásosabb céhmesterével, Halasi Józseffel. Halasiról tudjuk, hogy mesterségének első évében Frankovics Miklóssal együtt kegyetlenül megverte Fülöp Józsefet és az akkori céhmestert, Nagy Józsefet. Az azóta eltelt 23 év alatt szép karriert csinált, városi inspektor és perceptor lett, a tobakcéhben pedig éppen hetedszer céhmester. Ellentéteik okát jórészt azonos természetükben és képességeikben kell keresni. A 10 évvel fiatalabb, ambiciózus Szabó Imre is céhmesterségre tört. A kötelező szolgálómesterséget megváltotta. Mint Halasi, írástudó ember lévén, ami a veszprémi tobakcéhben ritka tudásnak számított, hamarosan nótáriussá választották. Halasi tehát joggal tarthatott tőle. Szabó viszont nem alaptalanul volt féltékeny Halasinak bizonyára jóval nagyobb vagyonára, tanácsi összeköttetéseire és tekintélyére. Az évek óta lappangó ellentét akkor robbant ki közöttük, amikor az 1806. december 21-i generálisgyűlésen Szabó szerint Halasi szabálytalanul választatta meg magát újra céhmesternek. A püspöki uradalom prefektusához intézett feljelentésében a választást azért tartotta szabálytalannak, mert nem volt jelen a céhbiztos, nem je519