A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

megválasztott új céhmester, Nagy József házában, úgyszólván az egész céh jelenlétében. Mégpedig 1783. december 26-án, amikor Nagy József a céhbelieket magához „parancsoltatta a Kegyelmes Királyi Artikulusok meghallgattatására". Ott volt a mesterek között Frankovics Miklóson kívül az 1781-ben hozzá szegődött és alig két éve remekelt jó barátja, az akkor még ifjú Halasi József is. Az artikulusok felolvasását követő szokásos borozgatás közben Frankovics belekötött a céhmester inasába, és mivel az nem hagyta magát, ki akarta dobni. Gazdája az inas védelmére kelt, mire Frankovics a céhmesternek ,,hajában esvén egymást húzták s vonták a szobában", amíg Nagy József, ,,hogy nagyobb verekedés ne támadjon", elment a volt céhmesterhez, Fülöp Józsefhez és a panaszirat szerint a ,,békességnek megszerzése végett" — értsd segítőtársnak — ,,magához el hívta". A régi ellenfél megjelenése természetesen olaj lett a tűzre. Mihelyt a szobába léptek, Frankovics azonnal Nagy Józsefnek ,,esvén az ágyhoz csapta és azután hajánál fogva a földön húzta s vonta és nagy fürt haját ki is tépte". Bizonyos, hogyha az atyamester Tósoki Ferenc, aki ebben a verekedésben Varsányi nótárius szerepét vette át, a Frankovics kezéből ki nem szabadítja, „egészen össze törte volna". Amíg Tósoki Frankovics Miklóst tartotta, addig Nagy József céhmester elbújhatott, úgy, hogy többé meg nem találhatta. Közben Halasi József, Frankovics barátja a fő ellenfélre, Fülöp József volt céhmesterre ,,esett, azt földre tapodván húzta és hurcolta". Majd Frankovics Miklós is ,.kiszakasztván magát Tósoki kezéből" ráesett s a „szegény öreg embert", aki senkinek sem vétett, most már ketten „kínozták, markokkal rugdalták, annyira, hogy az oldala csontját is betörték". És amikor az ajtón ki akart menni, Halasi úgy „meg taszétotta, hogy orrán ki esett". Az atyamester ismét tartóztatta Frankovicsot, amíg úgy gondolta, hogy a volt céhmester hazamehetett. De amikor eleresztette, az „fogta a korsót, egyet ivott" s így kiáltott: ,,Hol vagyon a Húsfejü Disznó!" És amikor „ki menvén a szobából ott találta még Fülöpöt, mert a sok verések miatt el nem mehetett, kapta és a talpfán át kitaszítván a hóban hentergette, agyban fejben irtóztató képpen verte, húzta s vonyta azt kiáltván, hogy mind addig meg nem nyugszik, míglen az vérében nem iszik". És ha akkor is az atyamester a védelmére ki nem megy, „még emberhalál is történhetett volna". De mindaddig tartóztatta ismét Frankovics Miklóst „míg szegény vert öreget is elrejthették". Frankovics azonban ekkor sem szűnt meg előbbeni szavait ismételni, hogy nem nyugszik, míg véréből nem iszik. Frankovics Miklós és Halasi József a feljelentésre adott válaszukban természetesen ismét feljelentőiket okolták. Csak védekezni voltak kénytelenek — válaszolták —, amikor pl. Fülöp József ,,a teli korsót Frankovics Miklós fejéhez akarta vágni", vagy amikor ugyancsak Fülöp Halasi Józsefet a földhöz verte és rajta „által lépvén Frankovicsnak neki ugrott, nyakábul az inget kiszaggatván", a céhmester Nagy Józseffel együtt az ő „temérdek haját tépték ki". Ekkor „hasogatták le róla" — az egyik szomszéd vallomása szerint is — „hat foréntos lájbliját". Mindenesetre kétségtelen, hogy a feljelentők is szépítettek a tényeken, és igyekeztek a maguk érdekében hangulatot kelteni. Ezért nevezték pl. az ekkor még csak 34—35 éves Fülöpöt „erőtlen öreg embernek". A verekedésnél jelenlévő két koronatanú, Tósoki Ferenc és Hevenyesi Mihály azonban egyöntetűen Frankovics Miklós és Halasi József ellen vallottak. Ellenük szólt a „megveretteknek" (Nagy, Fülöp) az eljárási költségeken kívül „öt hétig való szenvedések s időtöltésekért" a céh és „a hurcoltatott mesterek" által a magisztrátushoz terjesztett kártérítési igénye, amely a „borbélynak érvágásért, herbatéért s más egyéb eszközért" (nyilván orvosságért) összesen 44 Ft 96 kr-t tett ki. Frankovics Miklós mulatós, garázda természete mellett azért jó szakember lehetett. Nem mondhatjuk azt sem, hogy verekedései miatt teljesen elszigetelődött volna a céhben, hiszen éppen a második nagy verekedés évében, 1784-ben választották meg atyamesternek, és az is maradt négy éven át, egészen 1787-ig. Mindenesetre nősülése óta felesége és az árvák vagyonát nemhogy gyarapította volna, de mint 1786-ban a magisztrátus kiküldöttei megállapították, nem volt már sertése, sem malaca, nem találtak bort a szőlejében, eladta 25 „foréntokon a szép ezüstgombos nyári mentéjét, 4 forintokon a nyári lájblijét". Felvette és bizonyára felélte a csapócéhtől járó 90 Ft-ot és a többi hitelezőtől az öszszesen 143 Ft 50 kr-t. Időközben egyik fia — valószínűleg a Takács Istváné — meghalt, a vörös pamukos lepedőn temették el. Alighogy letelt utolsó atyamesteri éve, „szörnyű káromkodás miatt" újból bajba jutván, a vármegye fogságába került. Tettének körülményeit nem ismerjük, csupán magát a tényt, abból az 1788-ban kelt levélből, amelyben Hevenyesi Katalin (valószínűleg felesége nővére) és egy bizonyos Rostás Imre 200 Ft kaució ellenében kérik, hogy addig „amíg szürettye elvégződik", engedjék szabadságra a börtönből. Valószínűleg nemcsak kiengedték, hanem minden büntetését is elengedték, különben nem választhatták volna meg még ugyanezen év végén, minden garázdálkodásai ellenére is, 1789-re, céhmesternek. E tisztségét 1790-ben megújították, de februárnál tovább nem tarthatta, mert újabb „excessusai" miatt ismét megbüntették, a céhmesterségről letették, és helyébe egyik legnagyobb ellenségét, Nagy Józsefet választották meg. Ettől kezdve a még csak 30—32 éves Frankovics Miklós nem kapott több tisztséget a céhben. Tovább dolgozott ugyan 1799-ig — ebből az évből való az utolsó adat róla —, még három inast nevelt, szabadított, közöttük 1793-ban Ferenc fiát is. Hét legényt foglalkoztatott, közöttük 1793ban Ferenc fiát is, de mind többet és többet ivott, garázdálkodott, és részegségében már családját, sőt akinek jólétét köszönhette, feleségét sem kímélte. Megdöbbentően szemléletes képet kapunk erről abban a jelentésben, amelyet 1790. december 13-án Kegyes Ferenc veszprémi szabad 516