A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

Minekutána pedig mestertársai az idegen házban tett „illetlen tréfájának elhagyására" intették, „teknőforma" nagy, hosszú darab szalonnát találván, ismét azt hozta, és ,,mint valamely bölcsőt az asztalon úgy rengette". Időközben két szűcsmester is bejött, Antal Ferenc és Kiss Márton. A bort ezekre is ráköszöntötték. Frankovics ezután kötött bele Antal szűcsbe. „De hallod é szűcs — szóllott — nem derekas híredet hallottam, hogy csak olyan hóbortos ember vagy". Mire a szűcs: „Mért mondja Kend ezt énnekem, hiszen nem vétettem én Kendnek". Frankovics azonban nem hagyta abba: ,,De csak hallottam a híredet, hogy nincs Te nálad a szűcsök között gazabb, hunczfutabb ember". Az „bosszúságra ingereltetvén így kényteleníttetett" felelni: „Barátom mért piszkol Kend engemet, hogy én szegény rongyos vagyok s Kendnek üstös mellyé vagyon? Ne piszkoljon Kend engem a más házánál!" Amikor Frankovics a szűcsöt erre ismét „öszve hunczfutolta", Antal „megháboríttatván" így szóllott: „Te el bíztad magadat, mert nem a magadéból vagyon, hanem a más seggivei, engedelemmel legyen mondva ganéjlasz." Frankovics a szűcsöt ezen szavára ismét „hunczfut akasztófára valónak" szidván „a házból kitaszította", mire Kiss Márton társa is kénytelen volt eltávozni. A történtek miatt Nagy József Frankovicsot „becsülettel megfedte". Mire az most őt is „öszve hunczfutolta és akasztófára ítélte", ami az idősebb mesternek „felette sérelmesen esett". Ezután Fülöp céhmester „kötelessége szerént" szintén megintette, mondván, hogy „mért bánik így a becsületes emberekkel, holott a korcsma mindeneknek szabad légyen". Erre Frankovics a céhmestert is „hunczfut névvel szidalmazta és akasztófára ítélte". Amikor pedig Fülöp arra figyelmeztette, hogy őt, céhmesterét nem szidalmazni, hanem „becsülettel illetni tartozik", a hajába kapott és „keményen hurcolni" kezdte. Kezéből Varsányi János nótárius szabadította ki. Frankovics most a nótáriusnak is a hajába kapott, miközben „rettentő istenkáromlással" így szidalmazta mindkettőt: „Baszom teremtette hunczfut fiai! Hunczfut a céhmester, s te is hunczfut nótárius vagy, de nem maradsz többég czéh nótáriusa!" Fülöp céhmester kimenekült a szobából a tornácba. Frankovics követte, ott ismét a hajába kapott, és hurcolás közben „száját is öszve sértegette, körmözte és nem tudni mit mi veit volna" még vele, ha Varsányi is kijővén a szobából, el nem taszította volna. A felbőszült embert az időközben megérkező Lalkovits Jánosné és Varsányi Jánosné próbálták csillapítani. Nem sok sikerrel, mert „egy nagy csáfirtot" kapott a kezébe, és minden bizonnyal „agyonütötte volna" céhmesterét, ha az utcaajtót maga után be nem rántja. A céhmester most negyedmagával a városbíróhoz szaladt panaszra és Frankovicsnak „cselekedetei elszámlálása közben a csáfirtót is bé mutatta". Az ügynek ezzel korántsem lett vége. Mikor ugyanis a céhmester Fülöp József a városbírótól visszatérve Lalkovits Jánoshoz ment, nem tudván, hogy Frankovics feleségestül náluk van, alig ült le, az már „testét lelkét öszve mivelvén" ismét a hajába kapott, úgy, hogy az asszonyok alig tudták róla „el verni". A céhmester kénytelen volt újra menekülni és „elbúni". Frankovics megint követte, de mivel Lalkovitsné az utcaajtót bezárta, a „víz felől került". Ott viszont „egy vargáné" tévútra vezette, mondván, hogy az apjához ment. A vargáné előtt most már a céhmester apját kezdte szidalmazni: „Az apja is hunczfut kurvás kurafi, mint fia", mondta, és ismét egy nagy csáfirtót kapva a kezébe, házrul házra tovább kereste kiabálván: „Hol ez a hunczfut céhmester? Mert a vérében iszom ma." S miután nem találta, a házához ment, s ott feleségét „Szentes Sámuel süvegesnek füle hallatára kurvázta össze". Ilyen volt az eset a feljelentők, Nagy József és Fülöp József szerint, akik természetesen igyekeztek szépíteni a szerepüket, és minden ódiumot Frankovicsra hárítottak, ö viszont feleletében a panasztevőket okolta. Nem vitás, kitűnik a két írás egybevetéséből, hogy Varsányi nótárius, Nagy József mester és Fülöp József mester és céhmester korántsem lehettek ennyire tartózkodók a verekedésben, mint állították, és Antal szűcs sem volt olyan mértéktartó, amilyennek magát feltüntetni igyekezett. Frankovicsot, akiről persze szintén alig hihetjük, hogy borozgatás közben csak — mint írja — „nyájaskodott" volna, éppen a szűcsnek még a bevallottaknál is sértőbb szavai és Fülöp József céhmesteri méltóságát fitogtató magatartása bőszítette fel. Frankovics szerint ugyanis nem ő kezdte el a kötődést, hanem Antal szűcs, amikor nem fogadta el a rá köszöntött bort, mondván, hogy „illen tatskóra nem köszöni" és utána a gazdag özvegygyei örökölt Takáts-vagyonra célozva, többször is rátámadt: „Mit kevélykedel, hiszen más keresményéből és szarából élsz"! Majd Fülöp Józsefhez fordulva: „Ki tudgya honnand Kurvaannyábul jött, se országa, se hazája nékie." Amit mesterembertársai „örömest hallván", bosszúságára csak nevettek. A további kötődésnek és a verekedés megindulásának sem ő, hanem a céhmester volt az oka. Fülöp József mondta neki megvetésképpen: „Te csak egy szolgáló mester vagy ... és mellét vervén . . . nem félsz tőlem, holott bírád vagyok és parancsolhatok véled." A céhmester parancsára ragadta meg fél kézzel a torkát Varsányi, a másikkal a haját tépte „szidván és mivelvén horváth lelkét". Majd eleresztve a haját, lábát kapta meg és „a földre ejtette". A céhmesterrel ott együtt a mellére térdeltek, fejét a földhöz verték és annyira „fujtogatták", hogy már szólni sem tudott. Valóban meg is fojtották volna, ha Varsányiné a „maga urát és a másikat is le nem húzta volna róla". Frankovics szerint tehát minden fordítva történt. De bármiként volt is, kétségtelen, hogy a „csáfirtóval" mégiscsak ő kergette meg ellenfeleit. Ezt nem is tagadta. A harag a verekedéssel természetesen nem múlt el. Tovább fűtötte a szereplőket, 'és alig két év múlva egy még szilajabb verekedésnek lett okozója. Az esetet súlyosbította, hogy ezúttal nem korcsmában történt, hanem a Fülöp József után 515