A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

tobakmester felesége, de özvegye sem. Házában 1779 körül öt éven át az árnyékszékpucoló Varsányi János lakott. Kétségkívül tobakház volt a negyedik szomszédé, a pereskedő felek egykori tanítómesteréé és koronatanüjáé, Lalkovits Tobak Jánosé. Lalkovits 1756-ban, 21 éves korában állt céhbe, és 1796-ban, 61 éves korában szerepel utoljára a céh jegyzökönyvében. Felesége nevét nem ismerjük. Két gyermeke volt: Anna és János. Mesteridejének első huszonnégy évében, úgy látszik, módos emberként viszonylag zavartalanul élhetett. Házán kívül, amelynek a helyét ismerjük, több szántóföldje volt Veszprém határában, a ,,Füredi útra dűlőben" és két szőleje: Akarattyán, meg a „csopaki promothoriumon, a káptalan fundusán". Anyagi gondjai az 1780-as évek elején kezdődhettek, amikor bizonyos Segesdi Ferencnek eladta az akarattyai szőlőt 360 Ft-ért, és 227 Ft-ot vett kölcsön Sommerfeld Andrásné Tóth Juliannától. Az adósságra lekötötte csopaki szőlejét és veszprémi szántóföldjeit. Mivel a lejáratkor nem fizetett, hitelezője a szőlőt használatba vette. Némi törlesztés után azonban az úriszék visszaadta neki, sőt a hátralékra is halasztást kapott. Az ügynek 1787-ben mégis per lett a vége. Kimenetelét nem ismerjük. Nem valószínű, hogy árveréssel végződött volna. A városi jegyzőkönyvekben ennek semmi nyoma, és Lalkovits, mint a per előtt, azután is megbecsült, tekintélyes emberként dolgozott tovább. Mesteridejének 40 éve alatt csak kétszer választották meg atyamesternek, 1774— 1775-ig, de tizennégyszer céhmesternek. Először 1760-ban, tehát már a céhbe állása után négy esztendőre, 25 éves korában, ami a céh történetében egyedülálló eset, és egy-egy év (1763, 1768) megszakítással céhmester maradt 1771-lg 36 éves koráig. Majd újraválasztották 1778—1779-ig és 1787 1788-ig. Inast és legényt azonban viszonylag keveset foglalkoztatott, mindössze hét inast és hét legényt. Leánya, Anna Szabó István tobakmesterhez mint feleségül, valószínűleg férje céhbe állásának évében, 1787-ben. Bizonyára kaptak valami ingóságot Lalkovitstól, de hogy kétszobás házuk tőle származik-e, nem tudjuk. Volt még egy káposztáskertjük ,,a város rétje szomszédságában" és egy szőlejük a csatári hegyen. Eleinte tehát viszonylagos jólétben élhettek. Szabó István a céhbe állásától számított tizenhárom év alatt hétszer viselt céhtisztséget. A szolgáló- és bejárómesterség után négy évig volt atyamester, 1792—1794-ig és 1799-ben. Hét inast nevelt és öt legényt szegődtetett. 1800-ban azonban már egyszerre megváltozott a helyzete. Utána fián kívül egyetlen inast és legényt sem foglalkoztatott. 1804 szeptemberében négy hónapra ugyan még megválasztották céhmesternek, de tisztségét a következő évre már nem újították meg, mert a számadáskor 4 Ft 35 kr hiánya volt. 1800-tól ugyanis súlyos anyagi nehézségei támadtak, mind több hitelezőjével gyúlt meg a baja. 18 Ft 50 kr-ral tartozott egy házukban lakó zsidó özvegyasszonynak, Herschel Erzsébetnek, Streit Gábor zsidó tímár sógornőjének, 65 Ft 8 kr-ral egy tótkeszi molnárnak és 201 Ft-tal valami Kováts Istvánnak. Adósságainak 1805-ben exekútió lett a vége. Dobra verték házukat, a város rétje szomszédságában káposztáskertjüket, amely a peres iratokban kukoricaföldként is szerepel, csatári szőlőjüket, „karátsonyi" két süldőjüket, két tyúkjukat és különféle ingóságaikat. Jellemző képet kapunk az összeírt ingóságok alapján házuk berendezéséről. A két szobában volt egy diófa asztal négy tölgyfa karszékkel és két bőrszékkel, egy cseresznyefa ,,olmáriom", két ágy, az egyik dió, a másik fenyőfából és egy ,,szolma nyoszoja". Az egyik ágyban két dunyha, egy kék, egy vörös ,,vesszős", széles vörös „pamukos" párna, keskenyebb vörös pamukos párna, két vörös pamukos ,,ványkos", viseltes fehér párna és ,,recés" lepedő; a másik ágyban vörös pamukos dunyha, két fehér vánkos, egy fehér párna, csipkés lepedő és egy ,,fia" vánkos; a szalmanyoszolyán ,,szilány paklany", „viselt fánykos"; az asztalukhoz két vászonabrosz, két -kendő és „szalvettok" is. A falakon hat „rámás képek". Megemlít a jegyzék ,,egy téli gyümölts nevezetű" könyvet, különböző konyhai felszerelések és gazdasági szerszámok között, mint: nagyfejsze, „pintérezö kés", egy fehér tál, egy pintes és egy „meszölös öveg, egy pintes csutora, egy fél viselt mérce, egy áspa" két pár zsák, egy vízhordó sajtár, három fa „garábla és egy középszerű furu". Feltűnő, hogy tobakszerszámként csak egyetlenegy, „mesterséghöz való rot ska" szerepel. A jegyzékbe vett ingatlan és ingó vagyont összesen 579 Ft 36 kr-ra becsülték; benne a házat 400, a kukoricaföldet 20, a csatári szőlőt 50 Ft-ra. Az árverésen azonban a kukoricaföldet kivéve, amelyet a város rétje szomszédságában kaszálónak vett meg Veszprém magisztrátusa, a becsértéknél minden lényegesen olcsóbban, 308 Ft 19 kr-ért ment el. A szőlő senkinek sem kellett. A legértékesebb vagyontárgyakat a századforduló idejének legtekintélyesebb és, úgy látszik, legvagyonosabb tobakmestere, Halasi József és felesége vásárolta meg. Ök vették meg a bútorok javát. Utánuk a vásárlóértéket tekintve egy „sidó tímár", lehet, hogy Streit Gábor következett. Kisebb pénzen vett még két tobak: Deli János, az akkori céhmester, Borbély József legény, „a házi lakó sidó asszony" és az egyik kiküldött tanácstag. Szabó Istvánnak valószínűleg sikerült időközben újabb kölcsönhöz jutnia, és így visszaszerezhette legnélkülözhetetlenebb vagyontárgyait: a 400 Ft-ra becsült házát 205 Ft-ért, malacait, tyúkjait, a bútorok közül azonban csak egy fenyőfa ágy és a szalmanyoszolya maradt meg számára, rajtuk nem több, mint összesen egy lepedő, egy párna és egy vánkos. Megtarthatta egyik rámás képét, szegényes konyhaedényeit, szerszámkészletét, a téli gyümölcsről szóló könyvét és egyetlen tobakrocskáját. Az exekútió tehát nem tette egészen tönkre. A zsidó özvegyasszony továbbra is nála maradt a „hátulsó szobában", sőt 1807-ben 85 Ft „zálogot" is fizetett érte. Ennek ellenében haláláig lakhatott benne. Amikor 1811-ben aztán meghalt, 512