A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

A céhjegyzőkönyvek alapján az alakulás évétől, 1692-től 1830-ig terjedő időből (a későbbi korszak adatai nagyon hiányosak) 89 mesterről tudunk. Vagyoni helyzetképet azonban az ilyen adatokat tartalmazó Megyei Levéltár csak az 1750-es évektől működő 57 mester közül 30 mesterről ad. Ez a szám mégsem kedvezőtlen, ha tekintetbe vesszük, hogy a többi 27 mesterből 8 csupán egy-egy évben szerepel a céhjegyzökönyvekben. Feltételezhető, hogy külső mesterként álltak Veszprémben céhbe, vagy céhbe állásuk után hamarosan más városba költöztek. A 30 mester közül 26 háza többé-kevésbé lokalizálható, és alkalmas arra, hogy kiindulásul szolgáljon egykori lakóik vagyoni helyzetének és sorsának megismerésére. A kérdéses időszak hivatalos irataiban utcák nevei ritkán szerepelnek, inkább csak egyes nagyobb települési egységek, mint Benedek-hegy, Bohém-völgy, Cserhát. Ezért írásos forrásaink java része a tobakházakat főként ilyen települési egységekhez, tereptárgyakhoz, pl. hidakhoz, jelentősebb épületekhez, közelebbi helymeghatározás érdekében leggyakrabban szomszédaikhoz viszonyítva jelölték. 1. ,,A barátok majorja mellett" Így tudjuk meg, hogy tobakházak voltak a Ferenc-rendi „barátok majorja mellett". A legközelebbi a „barátok majorja felső és Sántik János alsó szomszédok között" Nagy Molnár Józsefé. Valószínűleg molnármester apjától, Jánostól örökölhette. Bizonyára ezért maradt rajta, ha nem is mindig használta a Molnár megkülönböztető nevet. (A továbbiakban Nagy Józsefnek nevezzük.) Apja negyedik szomszédjukhoz, id. Lalkovits Tobak Jánoshoz szegődtette inasnak. Nála is szabadult. 1766-ban állt céhbe. Hideg Katát, valószínűleg Hideg László mestertársának hűgát vette feleségül. Volt gyermekük, de nevét nem ismerjük. Nádtetejű házához egy, a Séd patakig leérő udvar tartozott, a Séd felőli oldalt kivéve három oldalon rozzant deszkakerítéssel és kocsibejárásra is alkalmas bálványos kapuval. A ház egyetlen földes szobájában ,,pócikos" szemeskályha melegített. Az udvaron, közvetlenül a patak partján kerítést is helyettesítő istálló és egy karókhoz kötött, vesszőfonatos falú műhely állott. A telek mély fekvése miatt gyakran kiöntött az udvarra a Séd vize, elhordta földjét, és oly sárossá tette, hogy ,,a kocsi is nehezen állhatott meg benne". De a szoba földjén is fel-felszivárgott a talajvíz. Nagy József nem sokat törődött vele. Igyekezett minél előbb túladni rajta. Amikor az árvíz 1777-ben a kerítés nagy részét és az egész istállót elsodorta, a műhely falait erősen megrongálta és a ház is lakhatatlanná vált, megvette Hevenyesi Pál (nem tobak) közelben levő házát. Oda költözött, a régit sorsára hagyta. Ekkorra azonban a ház már a teljes pusztulás képét mutatta. ,,Teteje annyira hullatott, hogy lehetetlen volt benne maradni, a kapubálvány, ablaktok, a szobai kályha póczikjával legkevesebb haszonra nem volt." Ilyen körülmények között meg kellett elégednie 150 Ft vételárral és kétévi fizetési haladék engedélyezésével. Kikötötte azonban, hogyha a vevő két év leteltével nem fizet, a házat vissza kell adnia. Ez a vevő Fülöp Bognár József volt, valószínűleg István bognármester fia. (A továbbiakban Fülöp Józsefnek nevezzük.) Szintén Lalkovits Tobak Jánosnál inaskodott, de Szakács Tobak Mártonnál szabadult. 1769-ben állt céhbe, és bizonyára ekkor vette feleségül Varga Annát, Csutorás Varga János húgát, akitől két gyermeke született: Anna és József. Hogy a házvétel előtt hol lakott, nem tudjuk. Talán apjánál vagy valahol árendában, ha Nagy József rozzant házának megvételére kényszerült. Nehéz helyzetére utalnak munkakörülményei. Céhbe állásától a házvételig eltelt tíz év alatt volt ugyan három inasa, de csak egy legényt tudott szegődtetni. Céhtisztséget is alig viselt. A kötelező szolgálómesterségen kívül csupán egyszer, 1776-ban választották meg atyamesternek. Valóban létkérdés volt számára a ház. Megcsináltatta a kerítést, ki]avíttatta a kapubálványokat, a ház két ablaktokját, sőt egy új kisablakot is csináltatott. Tizenkét szál födélfával és a barátoktól vett nyolcvan kéve náddal megreparáltatta a tetőt, tizenöt új kályhaszem pótlásával a szoba kályháját. Megöntette a szoba földjét is. A műhelynek két falát ,,új karóra és fonyatványra" csináltatta meg, ajtajával együtt. Feltöltötte az egész udvart és végül a ,,folyót", hogy kárt ne tegyen, egy ölnyire felásatta. Mindennek költsége az időközben fizetett árendával és portlóval együtt 78 dinár híján 60 Ft-ot tett ki. Nagy József a kikötött két esztendő leteltével nem kérte a ház vételárát, sőt mint ez a peres iratokból kitűnik, éppen ö volt, aki kitartásra biztatta vevőjét. A házat ,,csak nagy erőltetésével tartottam meg", vallja később Fülöp József. Megvárta, amíg a telek teljesen rendbe jön, a ház is lakhatóvá válik. Csupán ekkor, 1785-ben lépett akcióba. Tudta, hogy Fülöp József anyagi ereje már teljesen kimerült, és az ingatlant a peres eljárás eredményeként vissza kell hogy kapja. Fülöp valóban nem tudott fizetni. Amikor meghallotta, hogy tanácsi küldöttek jönnek hozzá, eltűnt hazulról. A küldöttek jegyzőkönyvében a következőket olvassuk: ,,Bognár József -- az az Fülöp József nem jelent meg, sőt mikor meghallotta, hogy házához exmittálva volnánk, a determinált nap előtt a házától elillott, noha pedig utánno izenvén majd harmad napig várakoztunk és valamint haza jött éczaka, ismét elillott. A felesége pedig a háznál lévén kérdésre vettük, hogy mit akarnak, avagy mibul fizetik meg a ház árát a Nagy Józsefnek. Arra azt felelte, hogy ők semmibül sem fizethetnek, bár kenyerökre való volna. Így semmi egyebet sem találtunk a százötven foréntra, hanem ismét azon vett házot vissza ítéltük és a ki hordozoskodásra két hétig való terminust attunk néki." Fülöpné asszony már ekkor megemlítette a költségeket, amit ,,a házra és annak kerítésére tettek". A per csak ezek megtérítése miatt folyt tovább. Nagy József azonban hallani sem akart róla. Most már ő maradt távol az ismételten ki510