A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

NAGY LASZLÔ A VESZPRÉMI TOBAKOK A veszprémi tobakcéh történetével dr. Nagy László még a harmincas években, mint a veszprémi múzeum igazgatója kezdett el foglalkozni. A tárgyi és irásos anyag gyűjtése mellett e tárgykörben folytatott tanulmányokat Erdélyben és a Balkánon. Kutatásait, hoszszú szünet után, a hatvanas évek végén összegezte. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei című sorozat 10. kötetében (1971) jelent meg A veszprémi tobakok című tanulmányának első része, amely a mesterség leírását tartalmazza. E tanulmány bevezetésében jelzi a szerző a folytatást, amely a mesterség eredetéről, a céh megalakulásáról, szervezetéről, tevékenységéről, gazdasági szerepéről, a céh tagjairól, vagyoni helyzetükről szólt volna, a veszprémi tobakházak általa megállapított topográfiáját követve. Terve 1978-ban bekövetkezett halála miatt nem válhatott teljesen valóra. A tanulmány II. és III. fejezetének nagy része szövegében elkészült ugyan, de maradtak megíratlan részek is, így: a céh szervezete, taglétszámának alakulása, a céh és a tobakmesterség további sorsa. Nem készültek el a függeléknek szánt kimutatások: a céh tisztségviselőinek névsora időrendben, a céh tagjainak jegyzéke, valamint a főként levéltári forrásokra utaló, bőségesnek ígérkező jegyzetanyag. A szerkesztőség mégis úgy döntött, hogy az elkészült szöveget ebben a nem teljesen befejezett formában is közli. A feltárt gazdag adatanyag segíti a további kutatásokat, és az itt közölt két fejezet plasztikus társadalmi hátteret ad az I. részben közölt mesterségleíráshoz. A kutatónak leginkább a forrásokra való hivatkozások hiányozhatnak. Ezeket rekonstruálni azonban a kötet szerkesztőségének nem állt módjában. A II. és III. fejezetek forrásai a Megyei Levéltár és a Veszprémi Bakonyi Múzeum tobakcéhre vonatkozó iratanyaga (számadások, protokullunok stb.). Ezek leltári számait az I. rész jegyzetanyagából átvettük. A szövegben közölt idézetek helyesírásával kapcsolatban megjegyezzük, hogy ezek az eredeti okirat helyesírását követik mind az egyes hangok jelölésében, mind a nagybetűk sokszor következetlen használatában, mind a szóösszetételek, igekötők egybe- vagy különírásában. Sze/keszfóség II. A CÉH 1. Megalakulás, szervezet, taglétszám A mesterség török eredetén kívül egyéb közvetett adat is bizonyítja, hogy a hódoltság korában jó néhány tobak dolgozhatott már Veszprémben. A XVII. század végén, feltehetőleg a 80-as és 90-es évek fordulóján, amikor 8 mester ,,Artis Alutariae vulgo tobak dictae Magistri" céhprivilégiumért és articulusaik megerősítéséért folyamodik, 6 idős, legalábbis javakorabeli mesternek valószínűsíthető. Koppány Márton 1692-ben szerepel utoljára az iratokban, Nevery András 1693ban, Zöld (,,Ződ") Márton 1697-ben, Kulcsár (,,Kucsár") Mihály és Szentgyörgyi (,,Szent Györgyi") Mihály 1702-ben, Tóth („alias Bedegy") János 1708-ban. Csupán Koppány Tobak György él 1722-ig és Pálííy Miklós neve fordul elő még 1724-ben is. A kérelmezés idején némi vagyonnal is rendelkezhettek, különben nem vállalhatták volna a privilégium tekintélyes taxáját és a megszerzésével járó különböző költségeket. Arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy megalakulásuk előtt céhen kívül dolgozhattak-e, vagy milyen rokon (varga, tímár) iparágakat űző mesterekkel voltak közös céhben, esetleg filialiskent melyik város céhébe tartoztak. I. Lipót 1692. március 1-én írta alá Bécsben a veszprémi tobakcéh privilégiumát és a benne foglalt artikulusokat. Pápa városában történt kihirdetése után, ugyanezen év május 12-én adta ki az érdekelteknek a két, idősebb és fiatalabb Babocsai Ferenc veszprémi fő- meg alkapitány. 1703-ban Széchenyi Pál kalocsai érsek is megerősítette. A korabeli céhokmányokra jellemző díszes kiállítású, arany, zöld, piros, barna és fekete betűkkel fehér pergamenlapokra írt és bőrbe kötött, császári címerrel ékes kiváltságlevél 1807-ig lehetett a céh birtokában. 1807-ben az 1805-ös rendeletre kénytelen volt beszolgáltatni a városi magisztrátuson és a vármegyén keresztül a helytartótanácsnak. Mivel másfél évtizeden át hiába várt helyette mást, az 1813-ban /. Ferenc által kiadott egységes szabályzathoz nem juthatott hozzá, 1821-ben a céh jegyzője, ifj. Halasy József által arra kérte a magisztrátust, hogy „Leveles Házában" őrzött, nyilván még az 1692es eredetiről 1762-ben készített „valóságos másolat"-ról adjon hiteles kópiát. Ezt kívánta addig, míg újabb artikulusokat nyer, továbbra is használni. Meg is kapta még ugyanezen év december 21-én Treuer József városbíró és Csirke János ügyvéd, hites jegyző aláírásával, az ősi okmány szövegével megegyező, csupán a korabeli nyelvhasználat szerint némileg módosított formában. Az 1692-es privilégiummal és rendtartással élt tehát még 1821 után is. Egyelőre nem sikerült megnyugtatóan kikutatni, hogy a veszprémi tobakcéh artikulusai honnan eredtek. Talán csak a céhlevelek országos arányú összehasonlításával lehet majd tisztázni a kérdést. Annyi mindenesetre már most is meg501