A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Harmath István: A Magyar Minerva könyvsorozat és társadalmi indítékai

ványának a fogalmazásában — vagy stilizálásában — is részt vett, a bukás után végleg kikényszerült az országból. Ez azonban már 1809 után történt, amikor a francia hadak Napóleon és Mária Lujza házasságkötése után (1810. ápr. 1.) visszahúzódtak e területről. Mostantól kezdve nincs élő befolyása a magyarországi műveltségviszonyok alakulására nézve. Eközben azonban megerősödni látszott olyan irodalmi csoport, amely — bár erősen individuális jelleggel — igyekezett befolyásra szert tenni, esetenként vezető szerepet vállalni. A dunántúliak között a tehetséges Ányos Pál halála (1784) után fel kell figyelni Pápay Sámuel, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Kis János, Pálóczi Horváth, Édes Gergely, Révai Miklós, Péteri Takács József, Ruszék József, az ide kötődő Verseghy Ferenc, Virág Benedek és mások munkásságára. Hamarosan olyan élő kapcsolat alakult ki a dunántúliak és a debreceni csoport között, hogy kölcsönösen gazdagították egymást. Ott — mármint Debrecenben — látjuk az ekkor már korban és tudományban egyaránt tekintélyes Weszprémi Istvánt (Veszprémben született 1723-ban), Fazekas Mihályt, Földi Jánost, az első magyar grammatika szerzőjét, a legtehetségesebb fiatal költőt: Csokonait (jóllehet ezt egyértelműen csak Pálóczi Horváth Ádám ismeri fel és írja meg Kazinczynak) és másokat. Fentebb már hivatkoztam arra, hogy a századforduló Bécsé mennyivel haladta meg az akkori egész Magyarország müveltségbázisát az irodalomban, zenében és a képzőművészetekben egyaránt. Megfelelő anyagi háttér, jól szervezett pénzügyi támogatás nélkül nem is lehetett kilátásunk, hogy az európai hátrányból valamit behozzunk. Ismert, hogy a Bessenyeivel — 1772-ben — fémjelzett magyar irodalmi újjászületésnek az európai felvilágosodás szellemétől Bécsben tüzet csiholó testőrifjak adtak bizakodó hitet. A nagyobb méretű társadalmi kibontakozásnak kedvezett a II. József nevéhez kötődő évtized, majd úgy látszott, minden út elzárul. Martinovicsék kivégzése még erősítette is ezt a kilátástalanságot. Közben azonban feltűnik egy név, éppen az arisztokrácia körében, amelyhez néhány év alatt új törekvések és új tehetségek kötődnek, és ez a név: FESTETICS GYÖRGY A felvilágosodás közvetlen hatása a francia irodalom, majd az 1789-es forradalom révén nálunk is túllépett az írók és irodalmi élet szűkebb körén. A Gereven huszárok magyar tisztjei 1790-ben petícióval fordultak az országgyűléshez, melyben részletesen feltárták a magyarok hátrányos helyzetét a hadseregben. ,, Illendő, természetes és hasznos, hogy a Magyar Sereg Magyarországon tartassék" — olvassuk a folyamodványban, amely arról panaszkodik, hogy „sok Esztendőbeli Szolgálatunk fáradtsággal szerzett érdemeink jutalmát az idegen nemzetbéliek tőlünk elragadgyák és Fő-Tisztségekre majdnem mind csak idegenek helyeztetnek élőnkbe". A felvilágosodás a hadsereghez is elért már, és érthető, ha a nevezetes folyamodványban szóba került a magyar vezénylési nyelv is: „Nem kevésbé mozdítaná az is elő a Hadi szolgálatot, ha a közönséges Szolgálat Rende és parantsolás Magyar nyelven folytattatnék" — olvassuk a petícióban. Aláírói között volt gróf Festetics György főhadnagy és Laczkovics János svadronos kapitány is. Itt kötött barátságuk később sem szűnt meg, hiszen Festeticset a haladó főurak közé számították, jóllehet felvilágosultsága alig-alig ment túl a korabeli divaton. A racionalizmus, a forradalmi eszmékkel való kacérkodás a jó modorhoz tartozott, s valószínűleg még akkor sem gondolt Festetics arra, hogy milyen „veszedelmes" ember a barátja, amikor a petíció aláírása miatt a Hollandiában állomásozó Latour-dragonyosokhoz helyezték át. A Martinovics-per azonban vérre ment, s midőn Laczkovicsnak „feje vétetik", a kegyvesztett gróf már leköszönt a hadi pályáról, és visszavonult birtokára! Társaságában ettől kezdve sokáig nem lehetett szóba hozni a politikát, de kiolthatatlan tettvágyát valahol le kellett vezetnie. Nem kétséges, hogy az udvar kegyét is szerette volna visszaszerezni, és ha a politikában gyanússá tette magát, a reformer és az irodalmi mecénás szerepében igyekezett kárpótlást találni. És szokatlanul rövid idő alatt olyat művel, hogy a hazai és külországi figyelmet egyaránt magára vonja. Az elhanyagolt birtokot mintagazdasággá varázsolja, iskolákat alapít, irodalmi életet szervez, és még arra is jut ideje és pénze, hogy hollandiai szélmalmot és vitorlás bárkát építtessen. Lelkesedése csak Széchenyiével mérhető, de ehhez a hatalmas programhoz hiányzott a higgadt megfontolás, a tiszta európai látókör, az egész nemzet elmaradottságának egyértelműbb programot meghatározó felismerése. Mezőgazdasági terve elkészítésében és végrehajtásában a szerencse is hozzászegődött. Még 1786-ban ismerkedett meg Bécsben Nagyváthy Jánossal, akinek 1791-ben megjelent könyvére, A szorgalmas mezei gazdára a császár is felfigyelt, és aranyéremmel jutalmazta a szerzőt. A császári elismerés után Festetics azonnal meghívta Keszthelyre, ahol 1792től hat éven át teljhatalmú jószágkormányzóként működött. Munkásságának művelődési eredménye, hogy Festetics Csurgón gimnáziumot alapított, majd később a keszthelyi „gazdaképző intézetet", a Georgikont. A program már kezdetben túlnőtt a keszthelyi méreteken. A 162 000 holdnyi birtok világlátott ura nem is érhette be a korabeli nemesség bezárkózottságával és szűk igényeivel. Természetesen az irodalomnak is szerep jutott ebben a programban, amelynek ápolására családi hagyományok is kötelezték. Festetics Kristóf 1763-ban alapította könyvtárát, amelyet ő továbbfejlesztett, sőt az 1810-es években külön könyvtártermet is berendezett. Maga a gróf írással nem foglalkozott, de mecénási rangját feltétlenül el akarta ismertetni a világgal. írókat „gyűjtött" maga köré, de a főúri oltalom és támogatás bizonyos mértékig a mű456