A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Harmath István: A Magyar Minerva könyvsorozat és társadalmi indítékai

vü lakosság betelepülése az alábbi, akkor Veszprém megyei községekbe: Borzavár, Sur, Bakonycsernye, Bársonyos, Jásd Szápár, Lókút, Olaszfalu, öskü és Nagyesztergár. Ennél erőteljesebb volt a III. Károlytól II. József uralkodásának végéig tartó, és főleg bajor, frank és kismértékben sváb, illetőleg sziléziai nyelvterületről érkező német lakosság betelepülése. A teljesen elpusztult községek egy részét telepesekkel ugyanott vagy a közelben újból felépítették, másutt pedig részben magyarokkal vagy szlovákokkal együtt építettek újjá egy-egy falut, városrészt. A csupán németek által újjáépített községek száma megközelíti a félszázat. Emellett mintegy 20 faluban más nyelvű lakossággal együtt települtek le. Gazdasági és kultúrkapcsolataik folyamatos és gyors kialakítását segítette, hogy két településtől eltekintve bajor nyelvterületről jöttek, és homogén műveltségtöltéssel rendelkeztek. Városlődre és Kislődre frank nyelvjárásúak települtek. Az előbbiben, azaz Varoslődön egy utcányi protestáns magyar csoport viszonylagos önálló egysége is kialakult anélkül — és ez másutt is jellemző volt —, hogy a nyelvi vagy nemzetiségi ellentétek konfliktust váltottak volna ki. Sehol a megyében nem találjuk nyomát annak, hogy feszültséget, ellentéteket okozott volna az egymást nyelvileg nem értők letelepedése, akár a több mint félszáznyi bajor-frank vagy a mintegy tíz községnyi szlovák csoport útját vizsgáljuk. Érezhetően erösebbek voltak a hazánkban kialakult vallási ellentétek a XVII—XVIII. században, mint a nemzetiségiek. Erre nemcsak a pápai Kocsi Csergő Bálint és társai 1674. évi elítélése, azaz gályarabsága a példa, hanem a fent említett Városlődöt is idézhetnénk. Itt ugyanis 1748-ban a magyar utcabeli Hegyi Tamás a protestáns papra haragudván, áttért katolikus hitre. Halálakor a katolikus papot nem engedték be az utcába, amiért az Padányi püspöknél tett panaszt. A püspök erre az egész utcát kitelepítette Balatonudvariba. Tiltakozásukat azzal fejezték ki, hogy a generáció elhunyt tagjai a balatonudvari temetőben szív alakú sírkövet készíttettek maguknak. (A közelmúltban restauráltatta ezeket az OMF, és újból visszaállíttatta a helyükre.) A rendkívül szenvedélyes Padányi Bíró Márton püspöknek embertelen eljárása volt ez. Emellett egyéb, protestánsellenes intézkedései folytán is nem kevés elmarasztalásban volt része. Élete utolsó éveiben bekövetkezett mellőzésének egyik fő oka volt az ugyancsak a protestánsok iránti türelmetlenségét kifejező Enchiridion de fide című, 1750-ben írt munkája.

4 Jóval türelmetlenebb hangot kapott már ekkor az a magyarosodasi törekvés, amely egyrészt a nagyszámú német nyelvű települtek és a közhivatalok német nyelvi hatásától óvott. A hivatalos nyelv ugyan a latin volt — a II. Józsefi időszakot kivéve — 1844-ig, de a németesedésnek sok árnyalata, a nyelv csiszoltsága, sokszínű alkalmassága a műveltségterjesztésben, Luther óta irodalmi nyelvi rangja, a fejlett európai kézműipar nyelve egész Dunántúlon a német volt (a kéményseprő-mesterséget kivéve, ez olasz nyelvi bázissal jött), a képzőművészetek: építészet, festészet, szobrászat, a rendkívül fejlett osztrák zeneművészet német nyelven történt terjesztése, mind-mind olyan kisugárzó erő, ami a fentebb már hivatkozott adatok mellett kétségtelen veszélyt jelentett a magyar nyelvű műveltség megteremtésében, terjesztésében. Mindenképpen figyelembe veendő a számos, a Habsburgok által célszerűen kiépített hatalmi bázis adottságai közepett. A jobbak természetesen felismerték ezt, de lehetőségeik nagyon korlátozottak voltak. Az antiprotestáns harcokban elmerült Padányi közvetlen előde: Acsády Ádám Péter püspök az 1741-es pozsonyi diétán a tekintélyes egri püspök, gróf Erdődy Gábor német nyelvű közbeszólására felcsattan és rárivall: ,,Ki az ördög beszél itt németül? Majd még franciául is beszélnek a magyar országgyűlésen; 25 év múlva a magyar nyelv, amelyet minden hazafinak a leginkább kellene tisztelni, majd még csak hallható sem lesz a magyar országgyűlésen."

5 Utólagos észrevételünk, hogy a veszélyérzet időszerűsége és annak nyílt kimondása egyaránt figyelmet érdemelt. Csakhogy az is tény, hogy ebben az időben a népi-nemzeti létgondok az egyéb feltételek bizonytalansága miatt egyáltalában nem juthattak el oda, hogy általánossá váljanak olyan intézkedések, amelyek a nyelvi, a szellemi műveltség kérdéseivel függtek össze. Mindezek mellett nem jelentéktelen az, hogy a német településeken, a közakaratnak megfelelően, az egyház biztosítja az anyanyelvű istentiszteletet. A veszprémi püspöki levéltár tanúsága szerint még a 20. század első évtizedeiben is megoldott a kétnyelvű lelkészi szolgálat és ebből következően a magyar és német nyelvű istentisztelet. Mégpedig a települések egy részében úgy, hogy csak német a templom nyelve, másutt pedig német—magyar vegyesen vagy két magyar, egy német és fordítva.

6 E tekintetben, valamint a vallási türelem terén az 1760-as években következett be érezhetően jelentős előrelépés. Ebben az időben lesz Mária Terézia fia, a későbbi II. József az anyja társuralkodója, és hamarosan meghökkentő intenzitással veti magát a munkába. Az anya és fia közötti rendszeres — ha úgy tetszik, hivatalos — levelezés már ezekben az években kimutatja a kettőjük közötti nézetkülönbségeket. A holnaplátás értékrendjében mindenképpen II. Józsefnek adunk igazat, és adott igazat a történelem is intézkedései (későbbi rendelkezései) nagy részében. Csakhogy a monarchia kuszáltsága gazdasági, nemzetiségi, műveltségbeli tekintetben nem meri megengedni magának azt, amit más népek, és itt elsősorban néhány nyugat-európai országra gondolhatunk, régóta természetesnek tartanak. Míg Anglia, Franciaország stb. egységesítő törekvéseit még a nemzeti érzés, a nacionalizmus öntudatra ébredése előtt váltotta jórészt valóra, a Habsburgok — a XVI. századtól kezdődően — ezt már nem tehették, és így családi alapra építették a monarchiát. II. József is késetten akarja majd megvalósítani azt, amit ebben az időben ilyen eszközökkel már lehetetlen. Rendelkezésükre áll egy soknyelvű ország, amelyen belül már lehetetlen feloldani a nemzeti, a nyelvi ellenté454