A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Harmath István: A Magyar Minerva könyvsorozat és társadalmi indítékai

tekből fakadó feszültséget. A telepítés idején megérezték ugyan annyit, hogy a bajor, a frank, a sváb, a szászországi, tehát a határokon túli kapcsolattartást megengedni komoly veszélyeket rejthet magában. Nyilván ezért fogalmazták úgy a betelepítettek elbocsátó és befogadó ügyiratát, hogy az eredeti otthonukban maradtakkal a továbbiakban semmiféle kapcsolatot nem tarthatnak fenn. Tehát az egymás közötti érintkezés adottságaival élhettek csak, akár egy megye vagy egy ország határain belül. Az azonos földrajzi viszonyok, gazdasági helyzet, művelődési adottságok lassacskán előkészítették őket a más nyelvű környezettel való kapcsolatteremtésre, együttélésre. Az így végbemenő változáselemzést elhagyván, csak egyetlen megfogható támpontot hadd idézzek. Nevezetesen azt, hogy az 1848—49-es szabadságharc idején ott vannak a száz évvel korábban nálunk otthonra talált német nemzetiségek a magyar forradalmi hadseregben, a pákozdi csatától Buda vára visszafoglalásáig, illetőleg Világosig. A MAGYAR NYELVŰ IRODALMISÂG UTJÁN Fentebb már érintettem, hogy II. József olyan program megvalósítását tűzte ki célul, amiről — legalábbis azokkal az eszközökkel — elkésett. A német hivatali nyelv kötelező bevezetése a latin helyett még a maradi magyar nemesség soraiban is olyan érzéseket ébresztett, hogy ez merénylet a magyar nyelv ellen. A császárhoz intézett felterjesztésre kapott válasz nem meggyőző: ,,. . . nagyon fontos tévedésre kell felhívni a figyelmet . . . mégpedig arra, hogy állítólag a magyar anyanyelvet teljesen mellőzni kell. Sem erről, sem bármely más, Magyarországon használt anyanyelvről nem szólt ez az írásom. Csupán egy holt és megtanult nyelvről beszéltem. Nem arról van tehát szó, hogy milliók lemondjanak a saját anyanyelvükről és mást beszéljenek, hanem hogy azok, akik a közéletnek szentelik magukat, a latin helyett a német nyelvet használják, s hogy az ifjúság ezt tanulja meg amaz helyett."

7 Ausztriában ugyan elérte a császár, hogy az ország történelmében először nem a rang, a gazdagság, a származás, hanem a szellem kölcsönzött valakinek hírnevet, tiszteletet és hatalmat, írók, költők, kiváló pedagógusok, nagy tehetségű zeneszerzők (Haydn, Gluck, Mozart) voltak Bécsnek és a császári udvarnak is a fénye és a felvilágosult eszmék leghatásosabb terjesztői. A kor szellemi állapotáról az 1780-as években Bécsben járt Kazinczy így ír: ,,Mely jól mennek a dolgok, ahol az első tudja és akarja, amit kell, s mint szereti ott minden az elsőt, mint az első az utolsót." Az észrevétel főképpen akkor meghökkentő, ha tudjuk, hogy Bécsben 1784-ben 435 író élt, és Blumauer az 1782. áprilisától 1783. szeptemberéig megjelenő röpiratok számát 1142-re, az értük kifizetett összeget 39,066 Ft-ra becsüli. Hazánkban pedig az írók néhány felvilágosult főúr támogatásával folytatták harcukat nyelvünk pallérozása érdekében, a tudatlanság és a közömbösség ellen. A felvilágosodás eszméi Magyarországon csak egy vékony réteget hatottak át, közöttük és a nép között pedig a rendi kiváltságok és a rendi szellem korlátai emelkedtek. Ami Ausztriában az iparosodás, a kereskedelem fejlődése és a korszerű nevelés következtében politikai realitás volt, az nálunk néhány emberséges főrend, franciás műveltségű udvari férfi, néhány forradalmár író és lázadó polgár utópiája maradt. II. József reformjaival szemben Magyarország volt a súlypont, és kétszeresen tragikus volt azok élete, akik előbb a felvilágosodás elveinek a terjesztésére, majd a reakció győzelme után a forradalmi célok elérésére törekedtek. Ezek mellett mégis komoly eredménynek érezzük, hogy országunk szinte minden vonatkozásban elmaradt állapota ellenére a művelt Európának, a felvilágosodás eszméit elsősorban az eldugott magyar falvak udvarházaiból kilépő és Bécsben az élénk szellemi élettől megtermékenyülő magyar testőr ifjak vetették termőtalajba. Ez a nemcsak irodalmi, hanem világnézeti szempontból is jelentős hatás a lehetőségek arányában viszonylag hamarosan a magyar nemzeti érzés és szellem újjászületéséhez vezetett. A Bessenyeivel induló és elsősorban Rousseau és Voltaire szellemi hatásától gazdagult magyar felvilágosult irodalom II. József idejében lobban erőteljesen lángra. Ekkor jelent meg irodalmunkban a tapolcai saruvarga fia, Batsányi János. Hangjától átforrósodott irodalmunk politikai légköre. Az a hit fűti, hogy az emberiségre virradó jövő évszázad, a XIX. megvalósítja majd az emberi szívnek és észnek megfelelő erényes és igazságos világot. A Kazinczyval együtt Kassán szerkesztett Magyar Múzeumban, az első magyar irodalmi folyóiratban, annak programadó cikkében ismertette a magyar irodalom és nyelv helyzetét, és meghatározta a haladás útját. A folyóiratot azonban nemcsak a magyar nyelv és irodalom szolgálatába állította, hanem tudatos politikai törekvése volt a felvilágosodás terjesztése, valamint a harc a nemzeti függetlenség kivívásáért. A korszaknak csaknem valamennyi számottevő íróját a lap köré tömörítették, de a belső egyenetlenségek miatt Kazinczy már a második szám megjelenése előtt kivált. És miután A franciaországi változásokra című verse miatt 1792-ben Batsányit feljelentették, és távoznia kellett Kassáról, ez a folyóirat megszűnését is jelentette. A Kazinczy—Batsányi ellentétnek az oka elsősorban nem abban keresendő, hogy Batsányi erőteljesebb, gazdagabb koncepciójú költői egyéniség volt, mint Kazinczy. A nyelvújítás későbbi nagy vezéralakjában — akinek kiváló irodalomszervező tehetségét és érdemeit nem vitatjuk — az irodalmi szándék és program nem telítődött azzal a politikai veszély látással, ami a dunántúli Batsányi szemléletét áthatotta. Batsányi jellemnagysága, műveltségtöltése megverten is következetesen határozta meg azt az utat, amelyen járhat, amelyen járnia kell. A Martinovics-mozgalomban való érintőleges részvétele miatt elszenvedett egy év börtöne egyelőre még óvatosabbá tette kiszabadulása után, majd amikor Napóleon a magyarokhoz intézett kiált455