A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Törőcsik Zoltán: Adalékok a tapolcai népiskolai oktatás történetéhez I. (XIV–XVI. század)
nevezés azonban 1384 óta magába foglalta a szláv nemzetiségű hallgatóságot is. E natiónak 1385 óta külön prokurátora volt. Az egyetemre alapításától kezdve az 1450. év második feléig 19 780 tanuló iratkozott be, s közülük 4151 tartozott a Natio Hungarorum kötelékébe, vagyis ez a testület az összlétszám 21% -át alkotja; igaz ugyan, hogy a testület elnevezése a szláv hallgatóságra is vonatkozott, de ha a szláv tanulókat külön számítjuk, még mindig 2929 (vagyis 14,8% ) azon hallgatók száma, akik kétségkívül magyarországiak voltak ... A magyar hallgatók túlnyomóan a jogi fakultásnak voltak tagjai, de jelentékeny számmal szerepeltek a teológiai és orvosi karon is." — LUKINICH, 1927. 152—153. 18. FEJÉRPATAKY, 1886. 42. 19. Ezen feltételezésünket nem befolyásolja FRAKNÓI Vilmos alábbi megállapítása sem: ,,Arra, hogy valaki a tanulók sorába (értsd itt a bécsi egyetem tanulóit — T. Z.) felvétessék, nem volt sem az előismeretek összege, sem a kor meghatározva" — FRAKNÓI, 1874. 6. 20. Várostörténeti irodalmunkban elsőként mind módszert, a külföldi egyetemekre beiratkozott magyarországi tanulók statisztikáját dolgozta ki és használta fel KUBINYI András az 1440 és 1514 közötti időszak Magyarországa városhierarchiájának meghatározására. Módszerével, következtetéseivel és eredményeivel egyetértve, azokat igyekeztünk felhasználni jelen dolgozatunkban is. Többször idézett művében az alábbiakat írja: ,,. . . valamely magyarországi településből származó és külföldön tanuló diákok száma a település gazdasági fejlettségéhez egyenesen aránylik, és így lehetőséget nyújt a különféle települések összehasonlításához, hierarchiájának megállapításához. Természetesen ezt nem tekintjük abszolút érvényűnek, és az így kapott számításokat csak alapanyagnak, további kutatások kiindulópontjának gondoljuk, végleges képet csak más adatokkal, így a kolduló rendi kolostorokkal, ispotályokkal, valamint az egyes városokról fennmaradt, de szétszórt egyéb forrásokkal egybevetve lehet kapni." — KUBINYI, 1971. 60. 21. FEJÉRPATAKY, im. 42. 22. FRAKNÓI, im. 42. 23. FRAKNÓI, im. 7. 24. FRAKNÓI, im. 24. 25. FRAKNÓI, im. 33. 26. FRAKNÓI, im. 30. Ez a Johannes de Tapolcza feltételezhetően azonos azzal a Johannes de Tapolczával, akit 1434 és 1438 között említ FEJÉRPATAKY, im. 42. 27. FRAKNÓI, im. 46. 28. RUPP, III. 162—163., valamint BÜNYITAY, 1883. 288. 29. FRAKNÓI, im. 46. 30. FEJÉRPATAKY, im. 42. 31. FRAKNÓI, im. 85., valamint SCHRAUF, 1902. 141. 32. VERESS, 1915. 8. 33. MÄEV, III. 289. — Annak okát nem tudjuk, hogy a klerikus Tapolcai Albert (1483: ,,. . . Alberti de Tapolcza, cler. Vespr. d . . ." — im.) miért és hogyan lett az említett rend parancsnoka (perjele, pontosabban: preceptora), egy viszont tény: a rend számára éppen legkritikusabb időszakban került a fontos pozícióba. A XI. századi Franciaországban eredetileg az ,,Antal-tüze" (orbánc) által megbetegedettek ápolása célzatával alapított lovagrend, mely kórházaival már a XIV. században az egész Európát behálózta, Î4î8-ban nagy szakadást élt át, s a már régóta esedékes és szükséges reformot csak 1478ban tudták keresztülvinni (vö.: ANDERSEN, С— DENZLER, G.: Wörterbuch der Kirchen — geschichte. München, 1982. 72—73.). Az utóbbi adatért UZSOKI Andrásnak mondok köszönetet. 34. RUPP, II. 180. 35. CSÁNKI, 1889. 1. Jelzete: ÓL. DL. 21676. 36. PRT, VIII. 158. 37. Lásd a 20. sz. jegyzetet. — Konklúziónk levonásával egyidöben, a mezővárosi fejlődést alátámasztó adataink kifejtésének végösszegzésénél arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az 1383 és 1491 közötti bizonyíthatóan külföldön tanult 11 tapolcai tanuló közül csupán egy (1491: Blasius de Tapolcza) esik a XV. század második felére, 1491 után pedig alapos kutatásaink ellenére sem találtunk a külföldi egyetemek hallgatóinak sorában több tapolcai tanulót. Az, hogy a jelenség a magyar városfejlődés irányának megfelelően Tapolca esetében is a mezővárosi fejlődés megtorpanásával magyarázható-e, a későbbi kutatások feladata; ma mindenesetre ez a magyarázat elfogadhatónak tűnik. 38. HOLUB, 1929. 213. 39. BART A, 1937. 105. 40. BART A, im. 104. 41. FRAKNÓI, 1874. 42. ADAM, im. 7. 44. PRT, XII /В. 379. 45. VASS, 1862. 42. 46. KUBINYI András szíves szóbeli közlése. 47. Vö.: 12. és 13. sz. jegyzeteinkkel, valamint — bővebb tájékozódás végett — MÉSZÁROS István pedagógiatörténeti irodalmunkban alapvető müvének (MÉSZÁROS, 1981) mezővárosi plébániai iskolákra vonatkozó megállapításaival. 48. HOLUB, 1929. 213. 49. HOLUB, 1929. 353. 50. ZO, II. 575. 51. NAGYFALUSY, 1941. 24. 52. FRANKL, 1873. 274. 53. SZALAY, 1861. 336—337. 54. PRT, XII/B 288. 55. GYULAY, 1893. 88. 56. BÉKEFI, 1896. 247. 57. MÉSZÁROS, 1981. 188. 58. FRANKL, 1873. 16—17. 59. Vö.: MÉSZÁROS, 1981. 137—164. 60. PL, III. 422. 61. MTF, II. 725. 62. Lásd előző két jegyzetünket. 63. ,,In Egerzegh est etiam schola mediocris, tarnen cum adiutorio poterit miliorati" — Egyháztört. eml. V. 459. Egyébként — ahogy azt már jeleztük — a kapornaki iskoláról is hasonlókat mond: „. . . posset tarnen quxilio erigi" — im. 458. 64. „Minden főpap, főúr vagy város, saját belátása szerint rendelkezett iskolájáról . . . meghatározta a tantárgyakat, a tanrendet, az iskolai szabályokat . . . Ennek természetes következménye volt a legnagyobb különféleség az iskolák körében. Mindegyik sajátos szervezettel bírt. . . Innen van, hogy gyakran kis faluhelyeken a latin, görög sőt néha a zsidó nyelv is taníttatott; ellenben nagy városok iskolái néha csak az elemi ismeretekkel foglalkoznak. Az iskolák különböző fokai sem voltak oly szorosan megkülönböztetve és elválasztva, mint ma; működési körük, tantárgyaik, osztályaik száma nem volt állandóan megállapítva." Ugyanakkor így folytatja: ,,Ha tehát mindamellett a XVI. század iskoláit osztályozzuk, és megkülönböztetjük az elemi iskolákat, a gymnásiumokat, az akadémiákat, nekünk kell ellesni a jellemvonásokat, melyek által egymástól különböznek." — FRANKL, 1873. 16. 65. HOLUB, 1910. 178—179. Az adatért SÁGI Károlynak tartozom köszönettel. 66. BÉKEFI, 1910. 361. 67. BALASSA В., 458. 68. SZÁNTÓ, 1972. 319. 69. XVI. és XVII. századi forrásaink a török pusztítás ellenére végig ,,oppidumként" jelzik Tapolcát. Sőt, a tárgyalt időszakból korábbi és korabeli rangjára 425