A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: Veszprém megye és az 1809. évi francia háború

rontott. A roham során a csoport szétszóródott. Nemes Nagy János (Mihályháza), nemes Kiss István (Pápa) és nemes Szalóky Antal közvitézek — bár zsákmányoltak egy sárga francia lovat — elszakadtak társaiktól. Tizenkét francia lovas Táplánypusztán át Szentmártonhegyéig (Pannonhalma) üldözte őket. Mivel a menekülés során több árkot is átugrattak, valamennyi pisztolyukat elpotyogtatták nyeregtokjaikból. Itt, Pannonhalmán a zalai lovasság közé kerültek. Ezekkel együtt vonultak vissza Homokbödögéig, majd itt a faluban hagyva egyenruhájukat, fegyvereiket és lovaikat, lakóhelyükre tértek haza. Egy másik veszprémi lovasegység — melynek parancsnoka a francia fogságba esett Kemény Dénes századoskapitány volt — számos Ott- és József-huszárral együtt a francia lovasság közé keveredett. A francia lovasok szétverték a csoportot. Néhány — mihályházi — nemesi felkelő (Katona József, Mészáros Péter, Nagy Dániel, Nagy Ferenc) Gic faluig meg sem állt. Mivel azt a hírt kapták, hogy Takácsiban franciák vannak, Bakonyszentlászlón át Homokbödögére, onnét Gannára, illetve a kupi vágáson át Mihályházára menekültek. Mások — mint pl. nemes Szalóky Zsigmond közvitéz (Szalók) — néhány Józsefhuszárral és vasmegyei lovassal Kocson, Magyarszombathelyen (ma: Bakonyszombathely), Nagytevelen és Bakonyjákón át Szalók faluba futottak. A veszprémi Török János közvitéz — miután lovát már előzőleg kilőtték alóla — Kemény Dénes századoskapitány parancsára harc közben sajtárban hordta a bort bajtársainak. A harc forgatatában szerzett magának egy gazdátlan lovat, majd két társával együtt Veszprémbe menekült. Ugyancsak a 3. lovasosztályban szolgáló Kenessey Sándor káplár (Küngös) a harc közben lovával együtt árokba fordult, majd onnan kivergödve — számos társával együtt — Pannonhalmán át Veszprémig menekült. Az említett ároknál vívott közelharcban nemes Antal Imre közvitéz (Jenő) — miután három francia lovast levágott — súlyos kardvágást kapott az állán. Miután bekötözték — Halász hadnagy utasítására — a táplányi csárdához ment vissza. Innét néhány Vas megyei lovassal Palotára, majd Veszprémbe menekült. Innét hazatért Jenő faluba, ahol a szőlőkben bujkált a franciák kivonulásáig. Az ugyancsak a 3. főstrázsamesteri lovasosztályhoz tartozó nemes Ihász István közvitéz (Nagydém) — Ihász kapitánnyal és más lovasokkal — a franciák által körülfogott és szorongatott Hunkár Antal századoskapitány segítségére vágtatott. A harcban a felkelő lovasok szétszóródtak: Ihász István egy árokba bukott lovastól együtt, majd onnét kiszabadulva Táplánypusztára menekült. Ott találkozott újra Ihász kapitánnyal és embereivel, akikkel együtt az écsi erdőn át Nagydémre menekült, s a szőlőhegyen rejtőztek a franciák elvonulásáig. A lovasok cserbenhagyták Hunkárt, aki francia fogságba esett. Megfutamodtak a többiek is: nemes Bereczky Péter (Adásztevel), Göndöcs Mihály, Kiss Sándor, Bekes János, Bátory Mihály, Kovács Ferenc káplárok, Lampért Mihály és más közvitézek Táplánynál abbahagyták a harcot, majd Tamásin át hazatértek Adásztevelre. Ugyanebben a harcban nemes Gánts Ferenc közvitézt (Csögle) egy lövés és két kardszúrás leterítette lováról a földre. Lovát a franciák elragadták, ö maga azonban sebesülten kivergődött a közelharcból, s Gicen át hazamenekült. Kovács János közvitézt (Szentgál) is letaszították lováról, s miután kivergődött a közelharcból — Kovács János, Bognár Ferenc és Tamás Bálint nevű szentgáli bajtársaival — a Bakonyon át Szentgálra menekültek. Megfutamodott a csatából maga Kenessey Károly főhadnagy is — aki tizennyolc emberével együtt — Dédére, majd onnan Veszprémbe menekült. Nemes Győrffy László közvitézt (Görcsöny) — kartácslövéstől megvadult lova hazáig ragadta. Nemes Biró István közvitéz (Csögle) két reguláris huszárral Zircig futott, majd hazatért. Az utólagos megállapítások szerint a Veszprém megyei lovasezredből (680 lovas) 117 ember szökött meg csapatától a csata zűrzavarában. Az 1. ezredeskapitányi lovasosztálytól 12-en; a 2. ezredeskapitányi lovasosztálytól 15-en; a 3. főstrázsamesteri lovasosztálytól pedig 85-en. A lovasezredből hősi halált haltak 22-en, megsebesültek 65-en. A harcok sebesültjeinek zömét Pápára szállították. A június 13-i elöcsatározások sebesültjei közül 19 sebesült francia katonát hoztak Pápára. Mint Magyarász József pápai plébános feljegyezte, a június 13-i harcokban az osztrák Marziani dandártábornok „lovárul lefordulván a Francziák kezébe került", akik a tábornokot visszahozták Pápára. Marziani előző szállásadójához, a plébánoshoz akart visszatérni. Ott azonban a beszállásolt franciák miatt nem kapott helyet, s ezért Schwarz kereskedő házánál szállásolták el a franciák. Június 14—15-én a győri csatatérről a franciák 298 francia és 217 osztrák—magyar sebesültet szállítottak Pápára strázsamesteri rangon alul. Ezekkel egyidejűleg Pápára hoztak még 30 francia tisztet is, köztük egy ezredest, aki még aznap meghalt. Pápára hoztak továbbá még öt osztrák tisztet is: egy kapitányt, három főhadnagyot és egy alhadnagyot. Mivel a Benedekrendiek és az irgalmasok kolostorában berendezett kórházakban a sebesültek már nem fértek el, a közembereket a városi Szent Ilonakórházba helyezték el. Mivel a francia tisztek az osztrák—magyar tiszteket nem tűrték el maguk között, azokat a Benedek-rendiek és az irgalmasok kolostorában egy-egy külön szobában helyezték el. Június 15-én a várkastély földszintjén is kórházat rendeztek be a sebesült francia katonák számára. A francia katonai kórházak vezető tisztjei a következők voltak: Wollan hadbiztos (Comissarius Ordinátor) és Robert nevű titkára; Maison kórházparancsnok (Feő Spitály Comissarius); De Cambis (Hadi Comissarius); D. Latour (Tábori belső orvos); Babán törzsorvos (Stabilis orvos); Dumond kórházi ellenőr (Controllor a Spitályban); Pean sebész (Inspections al-chirurgus). A város térparancsnoka Mathieu volt, segédtisztjei (adjutánsai) pedig Micheau és Rosajo, valamint Barbier (Ordonatos Comissarius). A francia város- és 381