A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hungler József: A veszprémi helytörténetírás és kutatás kialakulása

bejegyzése szerint a sziklára épült vár csak a kapuknál volt megmászható, ahol ,,a lejtő könnyű". A városban egy utcát talált, amely 300 láb széles. A vár középületein kívül száz házra becsüli, amit látott a városból, de azok nagyon szegényesek. A ,,Sörfőző"-ben — a legrégibb, név szerint is ismert veszprémi vendégfogadóban — ajánlottak neki szállást, de a mezítlábas fogadósné, a felajánlott tojás, vaj rossz kenyérrel — mint írta —, továbbá a fekvőhelynek nevezett szalma, nagyon elriasztották — ahogy ő angol szemmel elképzelte — a város egyetlen „szállodájától", de a XVIII. századi Veszprémtől is. Alig hagyta el az angol utazó a sorozatos pusztításaiból csak nagyon lassú talpra állásában még nem kialakult Veszprémet, máris felvetődik a város életének — püspök és káptalan viszonylatában — legérzékenyebb problémája: a földesúri jogkör gyakorlásának kérdése, mert а török kiűzése után visszatelepült püspök és káptalan, mint a feudális hatalom ottani képviselői, földesúri jogaikat szeretnék újra érvényesíteni. Az elismertetésre törekvés, valamint különböző — a város lakosságának a XVII. század második felében kialakult szabadságjogai korlátozására hozott — Urbáriumok megjelentetése azt mutatja: mindkét részről nagy küzdelem van kialakulóban. A városi jog helyzetének további alakulását már erősen megszabja a magyar szellemi életben is jelentkező racionalista gondolkodás. A felvilágosodás szellemének feltartóztathatatlan előáramlata, a polgárság, a város vezetőinek a földesúri hatalommal szembeni magatartása, a hosszú pereskedések sorozatában észlelhető. Amilyen módon a feudális egyházi nagybirtok igyekezett hatalmának alapjait kiépíteni; ugyanolyan mértékben erősíti majd eszközeit a városi polgárság. Veszprém török kor utáni közigazgatási, társadalmi-jogi szervezetének első kiépítője, Széchenyi Pál püspök után — aki ,,egyezségében" eléggé körülhatárolva a város gazdasági életének minden területét, azok hozamából is biztosítva földesúri jövedelmét és egyéb szolgáltatásokat is kívánva

1 —, 1723-ban Esterházy Imre püspök a várossal kapcsolatos jogi viszony ujabb rendezését hozza egyezségével:

184 amikor úriszéket tartott, melyre meghívta a szomszédos vármegyék alispánjait és törvényhozóit, ahol a földesurak és a városi lakosság közötti jogi viszonyt újból szabályozták tíz pontban, amik közül néhány beiktatásával tovább erősíti a város élete feletti hatalmát. Az akkori városi közigazgatás első embere a város főbírája volt. Az Esterházy-féle új egyezség első pontja szerint: a földesúr megbízottjának jelenlétében választhatták meg — ,,szabadon"! Életbe lép a tized helyett a városiakra kivetett földesúri adó, a „Census", ami a lakosság részére évente 18 forint, nemeseké 12. Egyik, legtöbb társadalmi vitát már évszázadokkal előbb kiváltott, mindig súrlódási felületet hagyott, az italmérési jog körüli harc. Ezen újabb egyezség szerint ennek újra rendezése után a polgári város négy hónapon át — október, november, december, január — mérheti borát, a többi nyolc hónapon a püspök és káptalan. Az egyezség hetedik pontja már nyíltan, csak a földesúr jövedelmét védi: ,,a piac, a vásárjövedelmek az uraságéi". A következő, a nyolcadik, a szuverén jogokat még erőteljesebben érvényesítik, újabb gazdasági és demográfiai területekre terjesztik ki egyedi hatalmát, mert ,,a házeladás és házvétel, idegenek beköltözése, vagy letelepedése, a földesuraság tudtával és beleegyezésével történik" (,,incolatus" adás vagy elvonás). Végül, akiknek mégis sikerült a városba bejutni, ott valamiféle ipart ,,űzni" — ha a céhek is hozzájárultak —, az ipargazdasági élet újabb területeire terjed ki az „egyezséget kötött" földesúr hatalma, mert ,,a görögök, zsidók, napszámosok, mészárosok, kocsmárosok egyenest a földesuraság joghatósága alá tartoztak". Mindezek előrebocsátása, majd a továbbiakban veszprémi helytörténeti adatok sorozatával is kiegészítve, igazolása lesz annak, hogy a korát messze meghaladó városi tanács a rájuk erőszakolt feudális hatalmi kényszertől való szabadulás egyik segítőjét látta a magyar nyelvű várostörténetben, amihez, mintegy védelemhez fordulhatnak majd mellőzött emberi jogaik visszaszerzésére kultúrharcukban. így nyert történetpolitikai értékelést a XVIII. századi veszprémi társadalmi mozgalom. Csak ezen az úton juthatott el a város polgári törekvése annak szabad királyivá fejlesztése gondolatához, és ez az út vezetett a feudalizmus elleni harc felé is. Az a két évtized, ami Esterházy Imre püspök 1723-ban kötött „egyezségétől" a felgyülemlett társadalmi erők első kirobbanásáig, 1746-ig eltelt, a város életéből a polgári erők kialakulása idejének tekinthető. A meginduló harc kezdetén Biró Márton püspök gondja még a város belső rendjének hasznos és akkor nagyon szükséges biztosítására is kiterjedt, amiből egyes pontok, mint az utcák és terek tisztán tartása, a szemét és hulladék eltakarítása, az ez ellen vétők megbüntetése, ma is megállná a helyét,

185 de a barokk földesúri világ kiépített hatalmi egyeduralma ellen a városi polgárság is jogi területen szeretne védekezni, egy határozott kezdeményezéssel attól meg is szabadulni. így kezdődik meg a városi polgárság mozgalma Veszprém szabad királyi várossá tevése érdekében már 1746-ban.

186 A Pozsonyba küldött követeiknek — Szabady Antal főbíró, Mészáros Pál és Bognár János tanácsbeliek — adott utasításaik bizonyítják, hogy a veszprémiek „a 60—70 esztendővel azelőtti szabadságot" kívánják vissza, önérzetesen hivatkozva arra, hogy „senkinek semminemű Censust nem fizettek, kocsmát, mészárszéket kiki maga szabadon tartott". Továbbá kérésük: „ebben az uzusban, szabadságban, privilegiális fölséges királyuk" tartsa meg őket, mert „egyedül őfelségét" ismerik el uruknak. A feduális hatalom — érezve e nagy jelentőségű kezdeményezésnek ellene irányulását —, két napon belül „reagál" a polgári mozgalomra, mert 1746. június 8-án,

187 Deák Sándor a püspökség „fiskálissá" útján értesítést kaptak: Szabady Antal városi „öregbíró", Sziártó Gergely „kisbíró", Pillik Mátyás, Benkő Ferenc, Király János, Barabás Gergely, Bognár János, Vásony István, 311