A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Sági Károly: Egy régi iskolai büntetés és egy farsangi népszokásunk kapcsolata

nem házasodott Ifjakkal, és a férjhez nem ment Leányokkal valamely darab fát, vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitatnék. A' tsinosabbak az ollyan Személyeknek zsebjebe egy kis forgátsot vagy zsindelyt tesznek, sőt affélét levelekbe 's tzédulákba is zárnak. Ilyenkor a' tsinál legtöbb nevetséget, hogy a' furtsa emberek mikép fortélyoskodnak, hogy vigyáznak magokra 's hogy szedődnek rá." 1827-ben Toldy Ferenc is foglalkozott a Dorottyával és irodalomtörténetében éppen a II. éneket közölte. A tárgyalt népszokáshoz Toldy a következő megjegyzést fűzi: ,,Tőkét vonni: an mehreren Orten Ungerns ist es noch gebräuchlich, dass am Faschingende die ledigen Männer und Mädchen ein Scheitholz, einen Klotz, heben, herumtragen müssen, worüber sich die Anwesenden belustigen." Toldy közlése Csokonai jegyzete első felének szószerinti fordítása, nem önálló vélemény tehát! Ezt azért kell említenünk, mert Ipolyi Arnold a „tőkevonás" értelmezésénél Toldy említett jegyzetére is hivatkozik, Toldy saját véleményének tekintve azt.

16 A Dorottya Csokonai somogyi tartózkodása idején, 1799-ben készült,

17 a jegyzetek természetesen egyidősek a verssel. Csokonai jegyzete egy azóta kihalt farsangvégi szokást rögzít, a „nevetségnek okáért. . . egy helyről más helyre vitetett" tőke formájában. Ez a szokás az, ami párhuzamba hozható a tárgyalt, megszégyenítő iskolai büntetéssel. Fejér György ,,tuskó"-ja a fa derekának, vagy ágának zömök, tömött darabja,

18 hasonló fogalmat jelöl Csokonai „tőkéje" is.

19 Virág Benedek által említett „törzsök" szóban nem nehéz felismerni a fa törzsét jelölő szót, az azonosság tehát kézenfekvő. Solymossy Sándor Csokonai dunántúli tartózkodásával magyarázza a „tőkehúzás" felbukkanását a Dorottyában.

20 Véleményét a szakkörök akkor el is fogadták.

21 Szendrey Zsigmond mutatott rá később, hogy a „tőkevonás" széles körben ismert az országban, Csokonai tehát másutt is megismerkedhetett a farsangi népszokással.

22 Csokonai által leírt farsangi szokások, játékok nem élnek már, egyes mozzanataikat viszont őrzi még a néphagyomány. A farsangi „kongózás", „szűzgulya-kihajtás", „szűzgulya-fordítás" he

: lyenkint „tőke vonással" van kapcsolatban,

2

' mondókáiban felbukkanik a „rönk", „tőke" emelése. Ennek igazolására Szendrey Zsigmond alapján

24 a Szatmárban általánosan ismert „szűzgulyafordítást" említjük. A nőtlenül maradt legények, pártában maradt lányok udvarába kolompszóval kísérik a legények a gyerekeket. A lányokhoz be is kiabálnak: „Húshagyó, húshagyó, Lányokat itthonhagyó!" A lányok vissza szoktak felelni: „Rönköt emelj, szakadj meg, Mért nem házasodtál meg!" Bátyú községben a „szüzgulyahajtás" lánycsúfoló versikéje így hangzik: „Húshagyó, húshagyó, leányokat itthagyó!"

2

'

1

' Nyíregyháza környékén húshagyókedd este a legények és gyerekek sorra járják azokat a házakat, ahol idősebb lány van a családban. Valami rossz cserépedényt az ajtóhoz vágnak és bekiabálnak:

26 „Húshagyó, Itt maradt az eladó!" A lány ki szokott szólni: „Emelj tőkét, szakadj meg, Mért nem házasodtál meg!" Csokonai Dorottyájának jegyzetében említett tőkeemelés, -vivés egykori szokására utaló mondókákat Szabolcsban és Szatmáron találjuk meg, ennek ellenére kockázatos lenne a somogyi környezetbe ültetett vers jegyzetének tartalmát egyértelműen onnét származtatni. Ennek igazolására említenünk kell a Dorottya II. énekének 307. sorát: „Húshagyó! húshagyó! Engem itthon hagyó!" Ez a verssor emlékeztet ugyan a szatmári, említett lánycsúfoló mondókára, de szó szerint egyezik egy somogyi gyerekverssel is:

27 „Húshagyó, húshagyó, Engem itthon hagyó!" Tegyük ehhez hozzá, hogy a csúfolódó formát somogyi dallam is megőrizte, a következő szöveggel:

28 „Húshagyó, húshagyó, a lányokat itthagyó". A széles körű elterjedés alapján ma eldönthetetlen már, somogyi vagy más hatások öltöttek-e testet Csokonai versében. Ügy látjuk, a XVIII. század végén még élő népszokás a XIX. század elején kihalt, a tuskó, a tőke, a törzsök emelése, vivése az iskolai büntetések sorába süllyedt, és átadta helyét a farsangi „tuskóhúzásnak" vagy „tőkevonásnak". Dorottya is „tőkét von" a II. ének 398. sora szerint, ami kötéllel húzott tőkére utal. A szokás módosulásával kapcsolatban Csokonai Vitéz Mihálynak a debreceni Kollégiumban talált verstöredékét

29 is említhetjük, amelynek bennünket érdeklő része így hangzik: „Már se hintó, már se szánka Neked kérőt nem hoz, lám Tőke, töke szép leányka És a férjhez nem menőkét Tőkét, húzzad a tőkét ..." Csokonai említett verseiben szereplő „tőkehúzást" a kortárs, Dugonics András magyarázza meg

30 „húshagyón tőkét húzattak vele" közmondással kapcsolatban: „Regenten azokkal az eladó lányokkal, kik farsangi napokon férjhez nem mentek, mint valami szilaj kancákkal, Húshagyó Szerdán tőkét húzattak a' Magyarok." Dugonics „régenten" kitételéből kiderül, hogy a kötéllel húzott tőke sem új keletű farsangi szokás. Erre utal, hogy a közmondásokban is a kötéllel vont tőke rögződött. Erdélyi Jánosnál is 238