A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Veress D. Csaba: Adatok a zsidóság Veszprém megyében a II. világháború idején lejátszódott tragédiájához

6. ábra. Wessenmayer német birodalmi megbízott távirata a német külügyminisztériumnak a zsidók elszállítását követő veszprémi eseményekről. (1944. július 20.) Снимок 6. Телеграмма Вессенмейера, германского имперского поверенного в адрес германского министерства внешних дел о событиях в городе Веспрем, после вывоза евреев. (20. июля 1944 г.) diánjához, hogy a zsidók elszállítása alkalmából a ferencesek a veszprémi várban levő templomukban rendezzenek hálaadó istentiszteletet. Ez a példátlanul gyalázatos kérés még a németekben is visszatetszést váltott ki. Az eset annyira egyedülálló volt, hogy Wessenmayer — Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja — is érdemesnek tartotta ezt jelenteni feletteseinek: „Der Komitatleiter der Pfeilkreutzlerpartei in Veszprém, dr. Schiberna, hat sich an die dortigen Franziskaner gewandt mit der Bitte, aus Anlass der Fortschaffung der Juden einen Dankgottendienst zu veranstalten . . ." Azaz magyarul: ,,A veszprémi Nyilaskeresztes Párt vezetője, dr. Schiberna azzal a kéréssel fordult az ottani ferencesekhez, hogy a zsidók eltávolítása alkalmából rendezzenek hálaadó istentiszteletet. Minthogy a ferencesrendiek nem tartoznak a római katolikus püspök fennhatósága alá, az ö megkérdezése nélkül tűzték ki e hó 25-re a misét. A vonatkozó bejelentést a két veszprémi újságnak kellett volna nyilvánosságra hozni, de ezek ezt elutasították. Mikor erről a püspök értesült, a nunciusnál történő feljelentéssel fenyegette meg a gvárdiánt. . . E fenyegetés hatására a gvárdián kihallgatást kért a nyilaskeresztesektöl és közölte, hogy a misét ilyen körülmények között nem lehet megtartani. Dr. Schiberna ekkor közölte a püspökkel, hogy a mise megtiltása esetén röpcédulákon közli a lakossággal: az istentisztelet az ö közbelépésére maradt el! Erre a püspök (Mindszenty József. Szerző) engedélyezte a misét azzal a kikötéssel, hogy a miséből a Te Deum elmarad és a nyilaskeresztesek nem jelenhetnek meg a misén egyenruhájukban. Ezt a kikötést a nyilaskeresztesek nem fogadták el. A hálaadó istentisztelet zsúfolt templomban folyt le. A nyilaskeresztesek egyenruhájukban voltak, és a pap zöld miseruhában végezte a szertartást." A zsidók elhurcolása után megkezdődött a zsidók vagyonának — elsősorban üzletek-műhelyek és lakások — szétosztása. Július 24-én — a ,,Veszprémvármegye" július 30-i közlése szerint — a Veszprém és Vidéke Ipartestület veszprémi székházában közgyűlést tartottak, melyen megjelent dr. Hornyák Miklós polgármester és dr. Buda István főispán. A főispán kijelentette, hogy a zsidóságnak az iparból és a kereskedelemből való „kiküszöbölése" (sic!) után a Baross Szövetségbe tömörült iparosok és kereskedők közül elsősorban azok tarthatnak igényt a gazdátlanná vált zsidóüzletekre, árukra és műhelyekre, akik harctéri szolgálattal rendelkeznek! 1944. szeptember első hetében — a „Veszprémvármegye" szeptember 10-i közlése szerint — megkezdték az üres zsidólakások kiutalását is. Veszprémben 60 lakást utaltak ki: 30-at hadbavonultak családjainak, 8-at hadiözvegyeknek és árváknak, 8-at pedig a városba helyezett közalkalmazottaknak. A komakuti volt kaszárnyába öt hajléktalan család költözött be. A zsidó vallású polgári lakosság elhurcolása után — néhány (elsősorban első világháborús katonai érdemeiért) kivételezett kivételével — a megye területén csak a zsidó vallású személyekből felállított kisegítő munkaszolgálatos századok maradtak. Néhány századot azonban már júniusban elszállítottak. Így a szentkirályszabadjai repülőtéri építkezéseken alkalmazott 101/14. és 101/16. kisegítő munkaszolgálatos-századokat (parancsnokok: Barla Kálmán főhadnagy és Sacks hadnagy) a 25. hadoszloppal a szovjet frontra szállították (Berezow és Biela Oslawi körzetébe.)

27 A zsidó polgári lakosság gettóba zárásával egyidejűleg, a m. kir. honvédelmi miniszter 1944. június 7-én kiadta a 151.158. szám. ein. 42.—1944. jelzésű bizalmas rendeletét, amely szerint a zsidó kisegítő munkaszolgálatosokat hadifogolyszerű elhelyezésben és őrzésben kellett tartani. A táborokat drótkerítéssel (szögesdrót, drótfonat) vagy deszkapalánkkal kellett körülvenni, és a tábort szigorúan őrséggel kellett őriztetni. A zsidó munkaszolgálatos a tábort nem hagyhatta el, csak munkahelyre menet, de akkor is csak keresztény fegyveres kísérettel. Az őrszolgálatban állók a Szolgálati Szabályzat I. R. 50. §. szerint, különös tekintettel annak 458. §. C. alpontjára — fegyverhasználatra kaptak jogot. A rendelet értelmében naponta félórás fegyelmező gyakorlatokat kellett tartani, s a munkaszolgálatosok látogatókat nem fogadhattak.

28 Július első napjaiban érkeztek meg az első hírek a munkaszolgálatos táborokba — családjaik elhurcolásáról. Az újdörögdi táborban dolgozó pápai Lőwenstein Sándor visszaemlékezésében így idézte fel ezeket a rettenetes órákat: ,, . . .aztán az egyik gyötrelmes napon befutott Pápáról az első búcsúlevél. Most mi voltunk soron. Mint a veszélyt érző bárányok futottak össze szegények a szokásos mincha-imák előtt, a „chiszádok" és a nem vallásosak egyaránt. Az előimádkozó, előzetes megbeszélés nélkül, spontán kezdte el mondani az „Ovinu Malkénut." A fogcsikorgató, fülüket befogó bajtársak a barakkban körbe 407