A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Kiszely István: Csopakon előkerült „lékelt”-koponyájú csontvázleletek antropológiai feldolgozása

ne érintsen, 2. a ,,sebkezeléshez" abban a korban érteni kellett, különben a ,,beteg" elvérzett volna. Az első tényező az adott seb alakjából, a röntgenfelvételen látható vágási felület alján levő tabula interna érintetlen lemeze miatt adott. A második tényezőre ugyan a római korból eddig még Pannoniából adatunk nincsen, mégis való­színű, hogy a rómaiak értettek a sebkezeléshez, elsősorban a vérzéscsillapításhoz. Sokkal korábbi időkből számos hellenisztikus adatunk van a vérzéscsillapításra, főleg annak két alapanyagára az olívaolajra (ölei olivarum) és a viaszra (cerae albae). A csopaki 2. számú egyed esetében tehát — éppúgy, mint a honfoglaló magyarságnál — nem annyira azt kell keresnünk, hogy ,,lékelték"-e a koponyát vagy nem, hanem azt, hogy egy ko­ponyasebet, amely nem hatolt a meningeán túl, vérzéstelenitéssel, dezinficiálással, a csontszi­lánkok eltávolításával és a skalp kikezelésével tudtak-e orvosolni, vagy nem. Kétségtelen, hogy voltak ismereteik a fontosabb agyközpontok lo­kalizálásáról, jelen esetben azonban arról van csupán szó, hogy egy sebet magasfokú orvosi tudással el tudtak látni, meg tudtak gyógyítani, és erre a római korból ez az első adatunk Pan­noniából. 1. táblázat Koponya méretei Martin {. szám 8 1 17 1 20 1 17 8 20 8 9 10 9 8 47 45 48 45 52 51 54 55 50 44 63 62 61 60 6 1 10: 9 9a : 8a 2. táblázat Koponya és vázcsontok jelzői Jelzők Hosszúság-szélesség-jelző (Garson) Hosszúság-magasság-jelző (Martin) Hosszúság-magasság-jelző (Martin) Szélesség-magasság-jelző (Martin) Szélesség-magasság-jelzö (Martin) Haránthomlokjelzö (Martin) Transversális frontoparietalis-jelzö Morfológiai arcjelzö (Kollmann) Felsőarcjelzö (Kollmann) Szemüregjelző (Martin) Orrüregjelző (Martin) Interorbitális jelző (Martin) Száj pad jelző (Martin) Maxillo-alveolaris-jelző (Turner) Robusticitas claviculae (Martin) Diaphysis tranv. jelző numerusnál Hossz-kereszt-jelző humerusnál Hossz-szélesség-jelző sacrumnál Keresztcsonti jelző Szélesség-magasság-j elzö pelvisnél Index pilastericus femoris Index platymericus femoris Index cnemicus tibiae 1. sír 2. sir nő férfi 76,14 71,87 77,45 71,88 65,89 61,46 103,08 100,00 87,69 05,51 80,34 78,63 72,31 66,67 91,66 H 96 55,83 48,87 j : 79,41 j : 78,05 b : 76,47 b : 84,62 43,48 42,18 25,27 24,74 64,15 56,78 62,50 109,26 j : 25,18 j : 27,69 b : 27,77 b : 25,17 j : 72,72 j : 74,07 b: 68,18 b : 73,08 j : 20,69 j : 23,35 b: — b: 22,12 118,82 98,52 86,73 88,89 131,43 135,59 j : 96,00 j : 109,68 b : 96,00 b : 109,68 j : 70,00 j : 66,67 b : 60,97 b : 66,67 j : 75,00 j : 70,00 b : 70,00 b : 78,38 Martin ... t b. Meretek f. szám I. Legnagyobb koponyahosszúság 3. Glabella-lambda-hosszúság 7. Foramen magnum hosszúsága 8. Legnagyobb koponyaszélesség 9. Legkisebb homlokszélesség 10. Legnagyobb homlokszélesség II. Biauriculáris szélesség 17. Agykoponya magassága 20. Porion-bregma-magasság 23. Horizontális kerület 25. Nyílirányú koponyaív 32/1. Nasion-bregma-szög 32/2. Glabella-bregma-szög 32/a. Tangentialis-szög 40. Arckoponya hosszúsága 43. Felsőarc-szélesség 45. Arcszélesség 46. Középarcszélesség 47. Arcmagasság 48. Felsőarc-magasság 51. Orbitaszélesség 52. Orbitamagasság 54. Orrszélesség 55. Apert. piriformis magassága 65. Condylus-távolság 68. Allkapocsszélesség 72. Arcprofilszög 73. Középarc-profilszög 79. Allkapocsszög . sír 2. sír nö férfi 173 192 168 180 28 34 130 138 94 92 117 117 107 116 134 138 114 118 500 530 370 385 57° 52° 56° 50° 86° 86° 100 96 100 104 120 133 94 97 110 113 67 65 j :34 j : 41 b : 34 b : 39 j :27 j : 32 b : 26 b : 33 20 54 46 51 — 118 108? 110 82° 86° 84° 83° 124° 101° 3. táblázat Vázcsontok méretei M. Méretek 1. sír 2. sír f.sz. nő férfi jobb bal jobb bal 1. Clavicula legn. hossza 135 130 144 151 6. Clavicula középső kerülete 34 36 40 38 1. Humerus legnagyobb hossza 290 — 334 330 2. Humerus teljes hossza 288 — 330 323 4. Distalis epiphysis szélesség 54 — 68 70 5. Diaphysis max. középső 0 22 22 27 26 6. Diaphysis min. középső 0 16 15 20 19 7. Legkisebb középső kerület 60 61 78 73 9. Caput humeri transv. 0 36 40 49 48 1. Radius legnagyobb hossza — — 262 _ 4. Diaphysis transversalis 0 15 15 18 17 5. Diaphysis saggitalis 0 10 11 14 13 1. Ülna legnagyobb hossza — — 290 1. Sacrum elülső ívhossza 98 135 5. 1. Felső egyenes szélesség Pelvis magassága 101 184 133 240 2. Intercristalis 0 140 177 1, Femur legnagyobb hosszúsága 390 398 470 466 2. Femur természetes hosszúsága 388 392 464 462 6. Diaphysis sagitt. középső 0 24 24 34 34 7. Diaphysis transv. középső 0 25 25 31 31 9. Trans. 0 a felső harmadban 40 41 48 45 10. Sagitt. 0 a felső harmadban 28 25 32 30 19. Caput sagitt. 0 42 40 53 55 1. Tibia teljes hosszúsága 336 336 398 392 1/b. Mollison hosszúsága 310 322 380 376 8a. Sagitt. 0 for nutr.-nál 28 30 40 37 9a. Transv. 0 for nutr.-nál 21 21 28 29 33

Next

/
Thumbnails
Contents