A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: Adatok a Kál-völgyi cseregyerek-rendszerhez

aratták. Kevés kenyérgabonájuk miatt nagy becsülete volt, vigyáztak minden kalászra. Óvatosan kévébe kötötték, a kévéket darabonként a fejükön szállították. A cseregyerekek ezt furcsállották, mivel szülőfalujukban 4 kévét cipeltek, nagy szemveszteséggel. Kettőt a hónuk alatt, kettőt pedig a kötésénél megfogva maguk után húztak. Borostyánkőn nem keresztbe, hanem kepébe rakták a kévéket, 9-et egy csomóban, a talpszárukkal, a tussal leállítva a földre, egymáshoz támasztották őket. A 10-et pedig — a hujidot — a kötés felett megtörtek és körkörösen lehajlítva, mint egy sipka, ráhúzták a 9 álló kévére, így ez az eső ellen is védett, ugyanakkor a földre sem ért a gabonaszem. Az árpát már takaróskaszával aratták. Itt láttak először 2 kormánylemezü, 3 ekeszarvú váltva forgató ekét. Ez ,,csodá"-nak számított, külön megcsodálták, hogy minden barázdahúzáskor a másik eke mélyedt a földbe. így mindkét tehén barázdás volt, vagyis az előbb húzott barázdában kellett hogy menjen. Érdekességnek számított, hogy sokkal több tejet és tejterméket fogyasztottak a borostyánkőiek, mint amit a Kál-völgyi gyerekek megszoktak otthon. Minden második nap köpültek. Reggelire a kenyérszűkösség miatt héjában sült krumplit ettek forrón, tálkákba kiöntött hideg tejbe mártogatva. A felforralt tejet nem cukorral, hanem sóval itták. Poharak helyett kis tálkákból ittak.

7 Monoszlón Károly István német cserepartnere azt mondta, hogy „100 év különbség van köztünk" — mármint az országok között. István Németországban látta, hogy a burgonyát minden 2. ekefordításba és arasznyi távolságra ültették, így végeredményben sorművelés alakult ki. Ezt bevezette saját birtokukon is, a korábbi 3 ekefordítás és minden kislépésre való vetés helyett. Teljes talaj-előkészítést, istálló- és műtrágyázást kezdett alkalmazni, amit az 1930-as évek elején alig-alig lehetett látni a Kál-völgyben. A fentebbi adatok is bizonyítják, hogy a Kálvölgye községeiben, főleg a mezővárosokban, a cseregyerek-akciók a 19. század végén, a 20. század elején a nyelvtanulást, a szakmai tapasztalatszerzést és tájékozódást segítették. Az országhatár átrendezésével, a nyugat-magyarországi, stájerországi cseregyerekek száma, a cserék gyakorisága lecsökkent, és szinte meg is szűnt. 1922 után cseregyerekről nincs adatunk, az 1930-as évek elején pedig aki Monoszlóról Németországban kint volt, az kimondottan szervezett mezőgazdasági tanulmányúton járt kint. A Kál-völgyi községek intenzív részvétele a nyugat-magyarországi, stájer gyerekcserében azért érdekes és különös, mert nem kétnyelvű terület. Sokkal inkább nyomós érvnek foghatjuk fel az 1921-ig virágzó borkereskedelmét, a hagyományos borértékesítési rendszerét. Ennek tökéletes funkciójához szükség volt a német nyelv bizonyos fokú ismeretére, a személyes kapcsolatokra, amit éppen a cseregyerek intézményén keresztül lehetett biztosítani. A borvásárló kocsmáros és az eladó gazdagyerekek, majd felnővén a borértékesítésnek továbbra is biztos pontja maradt az ismeretségben — egyes családoknál kimondottan jó barátságban — élő borvásárló és a boreladó. A cseregyerekek 10—16 éves koruk között mentek Nyugat-Magyarországra, Stájerországba. Nyelvtanulásukat nemcsak környezetük biztosította, hanem mint beíratott iskolai tanulók, jobban elsajátíthatták a német nyelvet. Tapasztalataik meghatározóak voltak felnőttkorukban is. A cseregyerek intézményét és előnyös hatásait csak a módosabb, nagyobb gazdák, egykori nemesek és értelmiségi családok gyerekei élvezhették. A napszámosok, kisparasztok, törpebirtokosok automatikusan kiszelektálódtak, még gondolni sem lehetett gyermekeik előnyös ismeret-, tudásgyarapítására. Náluk a gyerekmunkának fontos része volt a családi munkaszervezetben. A gyerekcsere így kiváltsága lett egy rétegnek a Kál-völgy nyolc községében. JEGYZETEK 1. H. P. Fielhauer, 1978 (1981)., Andrásfalvy B. 1972., Paládi—Kovács A. 1981. és 1982. 2. Csorna Zs. 1981—83. 3. Vö. Gönczi F. 1914, Jankó J. 1902., Kosa L. 1981. 146. 4. Az édesanya, Nagy Irma 1879-ben született, férje Győrffy István 1869-ben született és meghalt 1914ben. Sebestyén Gábor ev. ref. lelkész 1892. VI. 8-i igazolása alapján. 5. Lukács Lászlónak köszönöm barátsággal adatát erre a cseregyerekre. 6. Lukács Lászlónak köszönöm barátsággal adatát erre a cseregyerekre. 7. A tejnek sózott ízesítésére vonatkozó adatot Lukács Lászlónak köszönöm. Adatközlőim: Balatonhenye: özv. Böde József né, 1905. Kővágóörs: Kurányi Kálmán, 1914. Horváth Imréné Kankó Anna, 1923. Salamon Gyula, 1900. Köveskál: Károly Lászlóné Hoffmann Gizella, 1911. Győrffy Erzsébet, 1904. Gombás Dénesné Csekő Vilma, 1907. Sebestyén Gyuláné, 1910. Sebestyén Gyula, 1910. Leopold Ferencné Győrffy Sára, 19 Kékkút: Sulyok Ferenc, 1928. Horváth István, 1904. Rácz Imre, 1901. Horváth Istvánné Rácz Agnes, 1914. Heiter Erzsébet, 1915. 322