A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Lukács László: Adatok a Káli-medence községeinek népéletéhez

5. ábra. Az utolsó köveskáli füstöskonyhás ház (Bozót u. 12.) Abb. 5. Das Letzte Rauchküchenhaus in Köveskál (Bozót u. 12.) mennyezetbe vágott füstlikat jól tanulmányozhattuk. Az első világháború előtti időszakban még a jómódú nemesi famíliák házai között is akadt füstöskonyhás épület. Ilyen volt Győrffy Kálmán háza is, ahol a füstöskonyhához zöld szemes kályhás első- és sárga szemes kályhával ellátott hátsó szoba kapcsolódott. A kémény nélküli füstöskonyhás házak nagy számával magyarázhatjuk, hogy a község tisztségviselői között még századunk elején is ott találjuk a korombírót. Tűzvédelmi feladatainak ellátása során a korombíró bizonyos időközönként végigjárta a füstöskonyhás házakat. A tűzhelyek jó karbantartására, tisztaságára ügyelt. Elfogadott norma szerint a tűzhelyeket és a konyhát évente kéthárom alkalommal kellett meszelni. A kemencék belső tapasztását kicsi öregasszonyok végezték. Ellenőrizte a korombíró a padlás tisztaságát is. A füstlyukon keresztül a padlásra tóduló füst, korom a zsúp vagy a nád héjazaton, a tetőszerkezeten vagy a padlás tapasztott földjén rakódott le, fokozott tűzveszélyt okozva. Ezért a padláson összegyűlt kormot a ház tulajdonosának időközönként le kellett takarítani. Ha az ellenőrzés során a korombíró nem találta rendben a házat vagy tüzelőberendezését, akkor zálogot kért vagy zálogot fogott. Rendszerint a konyhában található tárgyak, edények közül vitt el valamit zálogba. Jelezve ezzel azt is, hogy a füstöskonyha tisztaságáért, tüzelőberendezésének épségéért elsősorban a gazdaasszony volt a felelős. A zálogba vitt tárgyat az észlelt rendellenesség kijavítása után kapták vissza. Ha egy bizonyos ideig nem váltották ki a lefoglalt tárgyat, akkor azt a község áruba bocsáthatta. Napjainkban is emlegetik a Köveskálra férjhez jött horvát fiatalasszony esetét. Füstöskonyháját nem találta elég tisztának a korombíró, ezért a keze ügyében levő reszelőt foglalta le zálogul. A magyar nyelvet csak törve beszélő horvát menyecske így sopánkodott: „Én mindig meszenku, meszenku. Mégis elvitték a reszenku!" (Én mindig meszelek, meszelek. Mégis elvitték a reszelőt!) A korombíró tisztsége Köveskálon a kéményes házak túlnyomó többségbe kerülésével az I. világháború után szűnt meg. A korombíró tisztségének aránylag késői meglétét Köveskálon két tényezővel magyarázhatjuk. Köveskál mezőváros volt. Valószínű, hogy a mezőváros falunál bonyolultabb szakigazgatásában a tűzvédelmi feladatok ellátására jött létre a korombíró tisztsége, s az a mezővárosi jogállás megszűnése után is fennmaradt. A fokozott tűzvédelmi felügyeletre a füstöskonyhás házak nagy száma miatt még századunk elején is szükség volt. Nem véletlen, hogy a korombíró tisztségének előfordulására vonatkozó adataink is a füstöskonyhás házterületről származnak. SZÁNTÓ IMRE a Keszthely melletti Alsópáhok helytörténeti monográfiájában írja: ,,A korombíró a régi tűzrendészet falusi alakja. Két-három hetenként elment a régifajta, kémény nélküli füstös házakhoz, amelyekben a tűzhely füstje és pernyéje szabadon szállongott, s a tűzhely körül bizony hamar vastag koromréteg rakódott le a falra, a mennyezet deszkájára. Ebből természetesen könynyen támadhatott tűz, ez ellen .bíráskodott' a korombíró."

6 DEGRÉ ALAJOS jogtörténeti tanulmányából tudjuk, hogy Nemesmagasin (Vas m.) a múlt század első felében a község kormányzására falugyűlést és tanácsülést egyaránt tartottak. Utóbbi néha (pl. 1838-ban) a tisztségviselőket is megválasztotta. A tisztségviselők sorában az esküdt, kisesküdt, erdő-mező hitesek mellett a korombírók is szerepelnek. E kisebb tisztségekkel felruházottak, nem voltak tagjai a tanácsnak.

7 Kelet-Stájerországban a fürstenfeldi járás Burgau községében még századunk hatvanas éveiben is a bíró, a községi építésügyi előadó, a tűzoltóparancsnok és a kéményseprőmester közösen járták i—*—i—i—i i 6. ábra. Madaras kályhaszem Balatonhenyéröl. Abb. 6. Ofenkachel mit Vogelmotiv, Balatonhenye 314