A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Uzsoki András: Az első magyar királyné, Gizella sírja

vényként hordozható keresztet vitessenek maguk előtt, a XI. század első két harmadában nem kellett sem indokolni, sem írásban rögzíteni. Az apostoli térítőmunkát végző keresztény uralkodónak ez a joga magától értetődő volt. A kora középkorban hordozható keresztet az egyházi vezetők közül csak a pápa és a pátriárkák vitethettek maguk előtt. Kumorovitz felhívja a figyelmet, hogy a Liber Pontificalis szerint csak IV. Leó pápa (847—855) kezdte el a hordozható kereszt használatát, s ez a pápa engedte meg Ansgar hamburgi püspöknek, mint pápai legátusnak, Észak térítőjének, a kereszt használatát.

237 I. István királynak a hordozható, ill. apostoli kereszt használati jogát Hóman szerint a pápa adományozta.

238 A pápai hordozható kereszt bemutatására a legjobb ábrázolásokat Rómában, a San Clémente alsó bazilika nartexének és főhajójának a falain láthatjuk. A XI. század végén készült freskók közül a Szent Kelemen ereklyéinek translatioját, valamint Szent Elek életét bemutató falképeken ábrázolt, hosszú nyélen, nódusszal csatlakozó, nyújtott szárú görög kereszt mutatja ezt, melyet egy diakónus visz kézben.

239 A magyar királyok jogát a hordozható kereszt viselésére csak a gregoriánus korszak, tehát VII. Gergely pápa reformja óta kezdték hagyomány alapján Szilveszter pápához kötni. A német-római császár, /V. Henrik és a pápa, VII. Gergely közötti invesztitúra harc az egyház győzelmével végződött, ezért a Könyves Kálmán király idejében szerkesztett Hartvik-legenda már a Gergelyféle egyházi reform szellemében fogalmazta meg I. István király jogát a kereszt viselésére. ,,Crucem insuper ante regi ferendam, velut in signum apostolatus misit". Csakhogy erre nem volt szükség! Váczy Péter kimutatta, hogy István király nem küldött semmiféle küldöttséget a pápához, hogy apostoli keresztet kérjenek számára. István királynak nem volt arra szüksége, hogy a pápa legátusnak nevezze ki, ő ettől függetlenül megszervezte a magyar püspökségeket, apátságokat s lerakta az egyházi szervezet alapjait, s Róma mindezt jóváhagyta.

241 Mindezek alapján egyértelmű, hogy István királytól kezdve az ún. apostoli, hordozható keresztet használták királyaink kiváltságjelvényként. A XI. századból nem maradt ránk ilyen tárgy, csak későbbről, III. Béla király halotti jelvényei között maradt fenn ilyen kereszt.

242 A tihanyi sírlapon lévő keresztábrázolás jelentőségére Gedai István figyelt fel és bizonyította, hogy az nem egyházi személy sírját jelzi, hanem „minden bizonnyal a magyar királyi hatalom egyik jelvénye volt a nyélre tűzött hordozható egyes apostoli kereszt, mint amilyent I. Endre király tihanyi sírkövén is láthatunk".

243 Gedai megfigyelései után terjesztettük ki kutatásunkat a sírkövekre és a keresztábrázolásokra. Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a tihanyi sírlapon lévő kereszt pontosan megőrizte számunkra a XI. században használatos királyi jelvény formáját, tehát megegyezik az Otto—Matild-kereszt zománclapján látható kereszt arányaival. Mindezek után teljesen egyértelmű az a jogos feltételezésünk, hogy István király felesége, Gizella 12. ábra. II. Justinian és IV. Tiberios bizánci császárok hordozható keresztet tartanak kezükben (VII—

VIII. századfordulóról származó bizánci pecsét nagyított rajza) Abb. 12. Die byzantinischen Kaiser Justinian II. und Tiberios IV. halten ein Vortragekreuz in ihren Händen (Vergrößerte Zeichnung eines byzantinischen Siegels aus der Zeit der Jahrhundertwende des VII. und VIII. Jahrhunderts) királyné passaui sírlapján ilyen csavart szárú, hordozható, ún. apostoli kereszt van ábrázolva. Gizellát megillette, hogy sírlapján kereszt legyen, mivel férjével együtt vett részt a térítő munkában és az egyházak alapításában, felszerelésében. A magyar királyok koronázási palástján Gizella királyné alakja látható, kezében templomépület modelljével, mely tevékenységének lényegi kifejezése. Éppen így jellemzi őt a csavart szárú, hordozható királyi ún. apostoli kereszt is. Még az sem elképzelhetetlen éppen egyházi tevékenységével összefüggésben, hogy Veszprémben, a királynéi udvarban állandóan volt ilyen méltóságjelvény, melyet rendszeresen használhattak a királyi pár ünnepélyes felvonulásakor. A sasábrázolásnak is sokoldalú jelentése van az ikonográfiában. Mint méltóságjelvény a római császárkortól a középkoron át ismert és használatos. Az egyházi művészetben is korán megjelenik a sas, mint lélekkísérő, ui. az elhunyt lelkét kíséri, viszi a mennybe. A sas jelenti még magát Krisztust, az üdvözítőt, a Salvatort, továbbá a gonosz ellen harcoló, küzdő Krisztust is. Jelentése kiterjed a sírszimbolikára is, ugyanis az ókorban, a kora keresztény szarkofágokon, sírköveken, és sírkápolnákban nem ritka a íeltámadást jelképező sas.

244 Wehrhahn-Stauch kimutatta, hogy a feltámadást jelentő sas ábrázolása a Karoling-korban, és azt megelőzően elterjedt volt. Ennek egyik szép példája látható a Würzburgi Egyetemi Könyvtárban őrzött kéziratban, Pál apostol leveleiben lévő miniatúrán. A VIIÍ. 158