A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Uzsoki András: Az első magyar királyné, Gizella sírja

magyarok a németekkel és több keresztyén nemzetségekkel. Ez Giszle sok magzatokat szüle néki, de ezzek mind üdőnek előtte meghalának. A többi kőzett szüle a Szent Emre herceget is, de ez is meghala." „És a Szent István király és a Giszle királynéasszony nagy ájjtatosságban és szentségben élének egymással. És sok egyházakat, püspekségeket, káptalanokat, egyházi rendeket és klastromokat és hospitállyokat szörzének és épütének szerinszerte az országba, és minden kazdagságokat költenek a templomoknak, oltároknak és képeknek ékesítésére. . ."

156 Heltai krónikája tulajdonképpen Bonfini munkájának a fordítása, de népszerű formában és archaizáló, középkorias módon. Kulcsár Péter szerint „Heltai Bonfinit fordítja ugyan, de annak előadását körülbelül ötödére kurtítja, és jóformán csak azokat a részeket veszi át tőle, melyek Thuróczynál is megtalálhatók."

157 A Heltaitól idézett Gizella-kép a valóságot legjobban megközelítő, a korai krónikák szellemének megfelelő ábrázolás. Nem is feketíti be ezt a Gizellát, származását sem burkolja genealógiai homályba, hanem egyértelműen egy másik Gizellával ismertet meg minket, melyet már Thuróczynál is olvastunk. „Minek utánna kedig Szent Giszle, az ő felesége megholt volna, sok üdő múlva esmet megházasula, és feleségül hoza magának esmet egy Giszle nevő aszszonyt, melly leánya vala Gwilhelmusnak, a burgundiai hercegnek. De ez nem az előbeli Giszle vala, hanem kövély és haragos asszonyállat, kinek csak ezvilági dolgok kellenek vala."

158 A történet további fűzésében Heltai már felhasználja ezt a gonosz Gizellát, aki elveszejti Vászolyt, s így megcsontosodik a magyar történelemben a két Gizella: a történelmileg hiteles és jó Gizella, valamint egy fiktív, befeketített Gizella alakja. Mi szükség volt Gizella tiszta és példás életének bemocskolására? István és Gizella dinasztikus házasságának létrejötte az évezred végén Európa akkori erőviszonyai között a lehető legszerencsésebb megoldás volt, mindkét állam számára előnyös. A férj és a feleség példás házastársi élete mellett ki kell emelnünk azt megtisztelő helyzetet, mellyel István szinte társuralkodóként vette maga mellé Gizellát. Gerics József az István-legenda vizsgálata során megállapításait a királynéra így vetíti rá: ,, . . . Gizella unctione crismali peruncta, gestamine coroná jut a 'Consortium regni'-hez."

159 Először Tóth Zoltán

i59a mutatta ki Gizella ártatlanságát, majd Mályusz £/emér

l59b logikus rendbe rakva ábrázolta Gizella kettős szerepeltetésének történelmi menetét. A hamisítás okát, történelmi hátterét pedig Kristó Gyula világította meg, amikor kimutatta, hogy a XIV. századi krónikakompozíció negatív Gizella-képe az 1230-as években alakult ki II. András király és Gertrúd királyné korában. Kristó kimutatta, hogy az 1220-as évekig az oklevelek még kegyes emlékűnek nevezik Gizellát, de 1230-ban a királyi kancellária már csak nevét említi. Gertrúd királyné elleni ellenszenvüket a kortársak így Gizella királynéra vetítették rá, mert II. András királyi hatalmával szemben a tisztelet nem engedte meg Gertrúd gyalázását. Ezzel magyarázható és megérthető a Monasterium Trium Fontium-i Albericus ,,rossz" Gizellájának képe és Gizella megölése Magyarországon. Gertrúd megölését Gizella királynéra transzponálták, de ezt a magyar krónikás nem írhatta le, ez csak szóbeli szinten maradt fenn. Kristó állásfoglalása végül is az, hogy Gizellával és Gertrúddal kapcsolatban nem lehet szó „összekeverésről": nagyon határozott, céltudatos történelemhamisítás ez.'

59c Ide vezetjük vissza tehát a Thuróczynál és Heltainál található meghamisított Gizella-képet, mely évszázadokon át megmerevedett. Mit ír Gizelláról, pontosabban veszprémi temetkezéséről egy ízig-vérig humanista történetíró, aki Itáliából jött Mátyás király udvarába 1485-ben. Bonfini, pártfogója kívánságára kezdte írni a Rerum Ungaricarum című munkáját, de csak Mátyás halála után, Ulászló király alatt fejezte be. Első kiadása 1543-ban jelent meg Bázelben, mely nem teljes munka és a sajtóhibák tömegétől sem mentes. A korai kiadások közül az ugyancsak Bázelben 1568-ban kiadott teljes munka a legjobbak közé tartozik, de mi mégis a Lipcsében 1936-ban kiadott kritikai kiadásból idézzük azt a részt, amelyben I. (Szent) László király elhunytát közlő mondata után a Veszprémmel kapcsolatos, állítólagos királynésírokról tudósít. „Sine liberis aliqui defecisse ferunt neque, anne uxorem duxerit, satis constat, nisi quod ex epitaphio quodam sepulture inscripto ad Vesprimiensem basilicam, in quam antistes quidam Gesle et Olhait reginarum ossa congessit. Epigramma tale est: Ladislai regis consortum hie ossa quiescunt."

160 Erre az idézetre építik fel elméletüket azok a történészek, akik azt vallják, hogy a veszprémi székesegyházban temették el Gizella és Adelheid királynékat. Ez az alapvetően téves vélemény Gutheil könyve után tovább él a köztudatban annak ellenére, hogy Kulcsár Péter a magyarországi humanista feliratokkal foglalkozó tanulmányában már másfél évtizeddel ezelőtt kimutatta, hogy Bonfini idézett szövege egyáltalán nem jelenti azt, hogy a püspöki székesegyházban a két királynénak sírja, ill. sírfelirata lett volna. Az általunk később tárgyalandó makranci kőnek a szövege és a Bonfini idézet egy közös forrásból, egy XIV. századi felirat alapján készült, mely nem lehetett sírkő felirata. Kulcsár logikus vizsgálódás alapján tisztázta a problémát, mely szerint „a makranci felirat mintája — az „itt nyugszik" tétel hiányozván belőle — nem sír-, hanem emlékkő volt s mint láttuk, rongált, melynek kiegészítése csak következtetés révén volt elvégezhető. Bonfini megtette ezt a következtetést, s ezzel az emlékkőből epitáfiumot csinált, nem sejtve, milyen bonyodalmat okoz vele. A kérdés körül szélesen gyűrűztek a vita hullámai mindaddig, míg be nem bizonyosodott, hogy Gizella hamvai Passauban nyugosznak, s így Veszprémben nem lehetett sírfelirata."

161 A Bonfinitől idézett szövegrészből csupán ez tekinthető hitelesen továbbítottnak: „Ladislai regis consortum hic ossa quiescunt", vagyis 142