A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)
Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945
15. ábra. Anya gyermekeivel. Csetény 1921. Győrffy-Viski felv. Néprajzi Múzeum. F 29 924 Abb. 15. Mutter mit ihrem Kind. Csetény 1921. Aufnahme von Győrffy-Viski. Ethn. Museum F 129 924 A családi munkaszervezetben az anyának a rá háruló munkát még csecsemője és kisgyermekei mellett is el kellett végeznie. A legkisebbet, ha a nagyanyára nem hagyhatta, akkor nagyobb leánykájára bízta, aki ellátta ugyan a kicsit, de nem minden esetben a legfelelősségteljesebben, hisz maga is gyermek volt még: pl. nemegyszer előfordult, hogy a kis dajka kiborította a bölcsőből vagy leejtette az öléből kistestvérét, aki a játékban akadályozta őt. Ha az anya nem volt kire hagyja gyermekét vagy gyermekeit, magával vitte őket a mezőre. Ha közel volt, akkor — pl. Városlődön — a hátára kötötte lepedőben, úgy vitte ki magával a kisbabát. Másutt kis szekérben kihúzták, vagy ölben vitték magukkal. Ha befogtak a szekérbe, akkor valamennyien azzal mentek. A mezőn leggyakrabban két botot leszúrtak, villás felső végükbe keresztbe rudat fektettek, majd arra rákötöttek egy lepedőt és ide fektették a kicsit. A németek ezt „Hutsche"-nek nevezték. Volt, amikor egy fa ágára kötötték rá a lepedőt. Itt a szél is elringatta az apróságot. Elterjedt változat volt a következőikét leszúrt botra abroszt vagy „előruhát" (kötény) tettek, a földre rongyot vagy zsákot és arra rá a gyermeket. A naptól az árnyat adó fent leírt sátor védte. Volt, aki csak egy fa árnyékába tette, mások pedig, főleg ha ülni már tudott, kosárba ültették rossz rongyok közé. Lókúton pl. csak az utóbbit alkalmazták. Padragon, Csékúton pedig „sulyifát" vagy „katrincát" készítettek az apróságoknak. A „sulyifa" úgy készült, hogy egymással szemben négy cöveket levertek, tetejükre kötötték a „csallányzsák" négy sarkát és ebben helyezték el a gyermeket. A „katrinca" esetében háromszög alakban vertek le 3 cöveket. Közéjük kötöttek ki egy vászonruhát, ebbe tették a gyermeket. Teteiére gazruhát (zöldtakarmány hazavitelére szolgáló vászonvagy festőruha) tettek, hogy árnyékot tartson. 69 Szentgálon teknőt vittek ki, abba tették az apróságot. Föléje ágakból árnyéktartót készítettek. A mezőn legfeljebb csak megszoptatták a piciket, tisztába nem tették őket. így gyakorta marta fel a vizelet kis testüket, amelyet a már ismertetett módon kezeltek. A nagyobbacskának rágnivalót adtak a kezébe, de előfordult, hogy a földre tett, zsákon fekvő gyermek a földet tömte a szájába.. Nyáron a bölcsőben fekvő gyermek arcára a legyek ellen könnyű, fehér rongydarabot, fátyolt vagy kendőt tettek. Kemesszentpéteren a bölcsőre egy zöld ágat helyeztek (keresztbe), erre tették az arcot védő ruhát. Előfordult^ hogy a mozgolódó gyermek ezt úgy magára húzta, hogy mire édesanyja észrevette, megfulladt tőle. A kisgyermek helye a családban, házban. Gondozása A gyermek személyének fontossága családbeli, házbeli helyében is megmutatkozott. A sokgyermekes parasztcsalád a kisebb gyermekre kevesebb gondot fordított, mint az 1—2 gyermekes szülők. Századunk közepére ahogy csökkent a családonkénti átlagos gyermeklétszám, úgy nőtt a gyermek személyének jelentősége. Vizsgált korszakunkban a bölcsőből kikerülő, egy év körüli állni tudó kisgyermeket általában az állószékbe tették. Az állószék házilag vagy asztalos által készített, egyszerű bútordarab — négy lábon álló, alacsony, közepén lyukas, rövid pad. A gyermek az állószékben nem akadályozta a felnőtteket házbeli munkájukban, ugyanakkor meg is óvták őt így a házban rá leselkedő veszedelmektől. Sok gyermeknek görbe lett a lába a hosszú állószékbeli tartózkodástól. Nemegyszer rogyadozott a kicsi, s csak akkor vették ki. Az öregasszonyok szerint „így keménykedett meg a lába/' Az apróság szórakoztatására az állószékre néhány egyszerű játékot tettek eléje: rongybabát, kukoricamuzsikát, rossz fakanalat. De legtöbb esetben itt kapta ételét is, a mácsikot vagy gáncát, amit 251
