A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)

Laczkovits Emőke: Adalékok a falusi gyermekek életéhez Veszprém megyében 1868–1945

helyzetének, mint inkább az anya tisztaságigényének volt a függvénye. Az anyák többsége síró gyermekét egy idő után tisztába tette, erre naponta 3—5 alkalommal került sor. így azután nem volt ritka jelenség, ha a csecsemő teste felmaródott, amit a kemence aljáról összekapart kormos földdel, a falról levakart mésszel, a kenyér aljáról leszedett liszttel vagy szúliszttel hintettek be. A pelenkák mosására a többség nem sok gondot fordított. A vizelet után egyszerűen megszárították a pelenkát, széklet utón pedig a közepét kilötykölték. A pelenka vizét csak olyan helyre öntötték, ahol nem jártak, nehogy elrontsák a gyermek álmát. A kiterített pelenkát pedig napszállta előtt beszedték, hogy a baba hasa ne fájduljon meg. Gyakori volt a kisebesedett bőrű gyermek. (Ezért többen a bábát okozták, aki keresztelőre menet leült vizelni, ezért sebes lett a csecsemő bőre.) A pólyahuzatot, inget, réklit és a főkötőt már általában 2-5 naponként váltották, hét végére, vasárnapra vagy ünnepre mindenki kimosta, ha kellett éjszaka szárította, reggel pedig kivasalta. A csecsemő ruháit egyébként nem szokták vasalni. A pelenkákat sem kezelték gondosan, hiszen azok nem lát14. ábra. Anya kislányával Borzavarról 1921.Győrffy-Viski felv. Néprajzi Múzeum. F 29 685. Abb. 14. Mutter mit ihrer Tochter in Borzavár 1921. Gyórffy-Viski Aufnehme. Ethn. Museum F 29 685. szottak. A legtöbb anya büszke volt arra, hogy vasárnap, amikor a szépen kimosott, kivasalt ingbe, pólyába öltöztette csecsemőjét, olyan volt a gyermek, „mint a bokréta, az aptya is csak gyönyörködött benne." A kis csecsemő nagy fertőzési veszélynek volt kitéve. A beteg családtagok és látogatók nem voltak rá tekintettel. A cumiba valót a fekiőtt rágta össze, s szájából került a gyermek szájába. Előfordult az is, hogy a hasfájós gyermeknek anyja, vagy nagyanyja köménymagot rágott össze, majd szájából „belehujkolta" (átfújta) a síró gyermek szájába. A csecsemők száját egy esztendős korukig a fürdővizükbe tett rongy darabkával mosták ki. Ezzel szemben a fejét egy esztendeig nem mosták, nehogy „lejöjjön" az esze. De nem vágták le a körmét sem, hanem anyja leharapdálta, nehogy tolvaj legyen. Vöröstón azért nem vágták le ollóval az egy éven aluli gyermek körmét, nehogy levágják az eszét. Ahol cumisüvegből táplálták a kicsit, ott sem az üveget, sem a cumit nem tartották elég tisztán. Legyek lepték a cumit, a fogzás idején nyakukba kötött rágnivaló édesgyökeret és a nyálzó gyermek arcát is. Az anya, mielőtt a csecsemőjéhez nyúlt, nem mosott kezet. Csak akkor került erre sor, ha láthatóan piszkos volt a keze. Szoptatás előtt nem mosta le a mellét, csak megnyálazta. A múlt század végén és századunk elején ez volt az általános kép. Az 1930-as években, a képzett szülésznők felvilágosító munkája nyomán tapasztalható csak némi előrelépés a személyi higiénia és a falusi közegészségügy terén. Ettől az időtől kezdve akadnak — elsősorban azon helyeken, ahol a család idős nőtagja nem élt együtt a fiatalokkal — csecsemőjüket, kisgyermeküket a korabeli higiéniai előírásoknak megfelelően gondozó anyák: pl. kezet mos mielőtt a gyermekhez nyúlna, a pelenkákat tisztán tartja, kifőzi, a hagyományos cumit nem használja, a nyálzó gyermeket megtörli, nyakába kis bőrdarabot tesz, hogy a nyál ne kerüljön a ruhájára stb. Az elmaradott higiéniai viszonyok oka sok helyen a vízhiány, döntőbb pedig a szokás meghatározta gyermeknevelési mód volt. Hisz a gyermek addig, amíg munkaerőként nem jöhetett számba, alárendelt szerepű volt a paraszti családban. Amilyen helyet a családban elfoglalt, olyan volt a gondozása is. A korabeli parasztcsaládban a meghatározott munka és a gazdaság fenntartásának mindennapi gondjai mellett a higiénia, a gyermek megfelelő gondozása sohasem volt fontos kérdés. Ez nem szeretetlenségből fakadt. De a tisztaságigény is csak kevesekben ébredt fel, az asszonyok életét még a közösségi szokások szabályozták és határozták meg, amelyeknek megtartásán a család öreg tagjai őrködtek. Ugyanakkor megfelelő felvilágosításban sem volt részük a kor fiatal anyáinak, a várossal való érintkezés pedig — ahol ez megvan — túlságosan felületes ahhoz, hogy a higiénia terén a falusiak sokat tanuljanak.

6 ö 250