A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Történelem (Veszprém, 1980)
Veress D. Csaba: Veszprém megye és a Szövetséges Hatalmak stratégiai légitámadásai a II. világháborúban
vagy más biztonságos helyekre. Délután" 16 órától újabb félórás légiriadó volt, de a jugoszláv repülőgépek ebben az esetben sem érték el a megye légterét. Április 9-én délelőtt negyedórás, 10-én délben pedig két — egyenként félórás — légiriadó volt a megye körzetében. Az utóbbi alkalommal jugoszláv repülőgépek tűntek fel a légvédelmi körzetben, de Veszprémet nem érték el. 2 2 Április 9-én délelőtt harcba vetették a magyar 1. vadászrepülő-ezredet. A Várpalotán állomásozó 1/1. vadászrepülő-századnak azonban csak hat Fiat CR—32-es vadászgépe szállt fel, de rövidesen műszaki hibák miatt három visszatért támaszpontjára, három pedig a veszprémi repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást. 23 Április 9-én a veszprémi felsőkereskedelmi iskola udvarán sorozást hajtottak végre a hatósági légoltalmi szolgálat kiszélesítésére. 1941. április 12-én reggel a magyar hadsereg is megindította támadását Jugoszlávia ellen. A földi csapatok támogatásában részt vettek a légierők is, köztük a székesfehérvári repülőtérről felszálló veszprémi 4/II. bombázóosztály két százada is. A bombázó- és vadászkötelékek 12-én délelőtt 09 óra 45 perc és 10 óra között gyülekeztek Szekszárd felett. 2 4 A három hullámban támadó kötelékek a - zömében már kiürített — jugoszláv 1. és 2. erődvonalat bombázták Sombortól keletre. Április 12-én délután 15 óra 45 perckor am. kir. 3. hadsereg parancsnokság utasította az 1. ejtőernyős-zászlóaljat, hogy hajtson végre ejtőernyős deszanttámadást és foglalja el a jugoszláv védelmi vonalak mögött húzódó Ferenc-csatorna újverbászi és szenttamási hídjait. Mivel az 1. szállítórepülő-század négy (egy még mindig javítás alatt állt) SM—75-ös szállítórepülő-gépe nem tudott teljes terheléssel felszállni az elvizenyősödött pápai repülőtérről, csak az üres gépek repültek át a veszprémi repülőtérre. Az ejtőernyős-zászlóalj — 1- századából, egy rohamutász-, egy felderítő- és egy híradós szakaszból és egy egészségügyi rajból szervezett — harccsoportját gépkocsiszállítással hozták át a veszprémi repülőtérre. Miután a harccsoport berakodott, délután 17 órakor az E-I01-es jelű vezérgép (amelynek pilótája a szállítószázad parancsnoka, Kelemen százados volt, s itt tartózkodott az ejtőernyős zászlóalj parancsnoka is) megkezdte a felszállást, de túlterhelés és a gép ismert műszaki hibái miatt mintegy 60 méteres magasságból a gép visszazuhant. A gépben levő négy tisztből és 26 fő legénységből a tisztek és 19 fő legénység meghalt, hét fő legénység súlyosan megsérült. 25 A katasztrófa ellenére, a bevetést folytatták és végrehajtották. (2. ábra) A jugoszláv háború utolsó légiriadójára április 13-án 16 órakor került sor. Előző nap - 12-én 17 órakor — öt német kétmotoros Heinkel-vízirepülőgép (egészségügyi felszereléssel és személyzettel) — Friedrichshafenből Várnába tartva - szállt le Balatonfürednél a Balatonra s ott vesztegelt néhány napig a felhős idő miatt. 26 Miután Jugoszlávia április 17-én kapitulált, 22-től az egész ország területén megszűnt a lég2. ábra. A veszprémi repülőtéren 1941. ápr. 12-én lezuhant ejtőernyős szállítórepülőgép roncsai. (Hadnagy Károly gyűjteményéből Fig. 2: Wreckage of parachute air-carrier crashed on 12th April 1941 at Veszprém airport (Collection Károly Hadnagy) védelmi és légoltalmi készültség. Április 27-én elrendelték a hatósági légoltalmi osztagok leszerelését is készültségi helyeiken. Veszprémben ez 28-30-án délután zajlott le a rendőrségi, villanytelepi, szeretetházi, kereskedelmi iskolai, káptalani jószágfelügyelőségi, turistaszállói és zeneiskolai osztagoknál. 2 7 II. A polgári légoltalom és a katonai légvédelem, valamint a katonai repülőalakulatok Veszprém megye területén 1941. június 27-től, Magyarországnak a második világháborúba való beavatkozásától 1944. áprilisáig, az amerikai és brit légitámadások kezdetéig 1941. június 26-án délután, néhány órával a kassai provokációs légitámadás után készenléti helyzetbe rendelték a veszprémi 4. bombázórepülő-ezred 4/1. bombázórepülő-osztályának (pk.: Mocsáry István százados) Tapolcán állomásozó 4/1. „Isten Nyila" - és 4/2. „Isten Kardja" bombázórepülő-századait (pkok: Telbisz Lóránd és Vitán Béla századosok), továbbá a 4/II. bombázórepülő-osztály Veszprémben összpontosított 4/3. „Sárga Vihar" - és 4/4 „Buzogány" bombázórepülő-századait. A két osztály összesen 36 db kétmotoros Ju-86. K—2-es típusú közepes bombázórepülőgéppel rendelkezett. Másnap, június 27-én hajnalban a négy bombázószázad a debreceni és hajdúböszörményi repülőterekre települt át, majd 07 óra 10 perckor — még a hivatalos hadüzenet előtt! - támadási parancsot kaptak a Szovjetunió egyes célpontjai ellen. A magyar kötelékek bombatámadást hajtottak végre Sztaniszlav, Sztrij, Kolomea szovjet városok ellen, s reggel 08 órára veszteség nélkül visszatértek támaszpontjaikra. A magyar kormány csak ezt követően — délelőtt 10 órakor — üzent hadat a Szovjetuniónak. A 4. bombázórepülő-ezred a háború során nem tért többé vissza Veszprém megyei támaszpontjaira. A repülőtereket a m. kir. 1. honvéd repülőhadosztály 174