Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)
Dr. TAPFER DEZSŐ: Az egerészölyv (Buteo buteo L.) előfordulása és fészkelése a Keleti-Bakony ban (1942—1977)
2. ábra: Meggyűrűzött egerészölyv a fészkében szajkó zsákmánnyal Abb. 2: Geringelter Mäusebussard in seinem Nest mit Eichelhäher-Beute a télutót idéző hetekben. Örömmel figyelünk fel üyenkor is ezekre a hangokra, ölyveink látványára, a madárélet újraindulásának egyik első, ismert, szép jelére. Összefoglalás Részletes területkutató munkámban folyamatosan figyelemmel kísérem az egerészölyvek (Buteo buteo L.) előfordulását és rendszeres fészkelésüket a Keleti-Bakonyban. Az évről évre gondosan vizsgált terület a következő községek határaiban elterülő erdőségekre, mint fészkelőhelyekre terjedt ki: Bodajk, Fehérvárcsurgó, Iszkaszentgyörgy, Várpalota, Bakonynána, Sur, Aka és ismét Bodajk. Ez a rész mintegy 800 km 1 , és napjainkban már nem összefüggően erdős, csupán a községek határaiban nagyobb szakaszokon. Vannak 40-50 km 2-es erdőfoltok is. Az .egerészölyvek fészkelő állományának változásait az egyes nagyobb erdős részeken táblázatban tüntettem fel: öszszesen 12, jól elkülönülő tájegységet kiválasztva. 1942-től 1977-ig terjedtek egyelőre a vizsgálataim. Az alaposabb területkutatásokat biztosító éveket általában öt-öt éves ciklusokban vettem sorra. A kutatott, kisebb területűnek számító kelet-bakonyi táj tengerszint feletti/nagassága 120-150 m és 500-575 m között változik: tipikus középhegységi, megmaradt lomberdőkkel tagolt erdős terület, melyek zömmel tölgyesek-gyertyánosok. Néhány hűvös északi-északnyugati oldalon, mély völgyek kísérőjeként, néhol szép bükkösök. Kevés feketefenyős, erdei fenyős, igen kevés lucfenyős folttal. A kb. 800 km 2-es területnek több mint a negyede volt erdős, ületve még ma is erdős! Ez meghaladja az országos átlagot (mintegy 10%-kal). Mezőgazdaságilag is gondosan művelt, valamint helyenként jó füvű rétekkel is találkozunk a dombok-hegyek között. Több helyen, így Balinka, Isztimér, Mecsér, Bakonycsernye határaiban bőséges volt ezekben az években a mezei egér, a mezei pocok, az ürge, továbbá időnként és helyenként a vakondáüomány is. E jelzett mezei rágcsálók olykor különösen sok kárt okoztak. Az itt fészkelő és figyelemmel kísért egerészölyvpárok fészkelőterületi erdőségeikhez is, elsősorban a kevert tölgyesekhez erősen ragaszkodónak bizonyultak. A megfigyelési éveken át folyamatosan a 12 erdei tájegységre bontott területen 10-16 pár körül váltakozott a visszatérően itt tanyázó ölyvcsaládok száma: 1942-től 1960-ig. A 60-as évek elejétől volt megfigyelhető a fészkelő egerészölyvpárok számának az emelkedése. Másfél évtized alatt, a 70-es évek közepére területünkön már mintegy 30 ölyvpár körül mozgott az évente fészkelők száma. Ez az örvendetes emelkedés egyben a rágcsálók pusztításának a fokozódását is jelentette, és minden bizonnyal jelenti ma is, elsősorban márciustól,áprilistól az egész nyáron át, az őszi hónapok végéig. Egerészölyveink fő tápláléka ezeken a területeken is mezei egerekből, mezei pocokból, ritkábban fiatal ürgékből, többször megfigyelve még vakondból, már ritkábban gyíkokból, fiatal, veréb nagyságú madarakból áüt. Táplálkozásukkal így elsősorban hasznosak az ölyvek a terület lakói számára. Feljegyzésre érdemes, hogy míg a fészkelő ölyvpárok száma emelkedett e jelzett időben és területen, a fészekaljakból felnövekvő ölyvfiatal-átlagszám viszont csökkent a hetvenes, a hatvanas években. Ennek az okait is megkíséreljük felderíteni. A Keleti-Bakonyban mindenesetre az egerészölyv lett a leggyakoribb nappali ragadozómadár. A megfigyelésekkel a jövőben folyamatosan és gondosan vizsgálom majd magam is, hogy a kutatásaimmal főként jól megismert területünkön tartósan is megmarad-e az egerészölyvpároknak ez a mintegy kétszeresére megnövekedett száma. Az ölyveink nálunk vannak februártól mintegy novemberig, táplálékukkal is túlnyomóan hasznot hajtva a mezőgazdaságnak, napjainkban már tájainkon senki által sem tagadott esztétikai értékük meüett. Életük megfigyelését folytatjuk.
