Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)

FAZEKAS IMRE: A Keleti-Bakony nagylepkefaunája I. Királyszállás és környékének nagylepkefaunája

13. ábra: Eupithecia egenaria H.—Sch. habitus képe Abb. 13: Habitus von Eupithecia egenaria H.—Sch. nagas hőigénye miatt főleg homokon és a mészkő—dolomit lapkőzetű középhegységek déli oldalain tenyészik. Magyaroszágon az erdőssztyepp-övben egykor gyakori faj z Alföldön, az ún. kutursztyeppék fokozatos térhódításával yakorlatUag fokozatosan pusztuló faj. Néhány természetédelmi területen (pl. Ásotthalom környéke, leg. FAZEKAS .) és a Dunántúli-középhegység több pontján (Budai hegyek, îakony) még ma is nagy számban repül a középhegységeken, egészen a zárt tölgyes erdők határáig felhatol, só't 977-ben a bakonyi zárt tölgyes övben (Alsóperepusztai medence) is gyűjtöttem egy példányt. Tőlünk nyugatra, péllául a franciaországi Cote d' Or-ban még júliusban is nagy ömegben repül (de LAEVER közlése). 4. Eupithecia silenicolata MAB. (11. ábra) lagyarországon igen ritka, lokáüs elterjedési faj (vö. FAZEKAS, 1976./a, 1976./b). Morfológiaüag igen nehezen feüsmerető, mint az ún. „venosata-csoport" többi tagja, azonban a 4. ábra: Az Eupithecia egenaria H.—Sch. elterjedése Magyarországon és Burgenlandban bb. 14: Die Verbreitung von Eupithecia egenaria H.-Sch. in Ungarn im Burgenland 15. ábra: Eupithecia veratraria H.—Sch. hím (A) és nőstény (B) ivarszerve (Királyszállás, 1976. VII. 17. és VHI. 1!. leg. Fazekas I., gen. prep. Fazekas I. No. 761,776) Abb. 15 : Die männlichen (A) und die weiblichen (B) Genitalien von Eupithecia veratraria H.—Sch. (Királyszállás, 17. 7. 1976. et 11. 8. 1976. leg.I. Fazekas, gen. prep. I. Fazekas No. 761,776) genitáliák szerkezetében konstans bélyegek ismerhetők fel (BLESZYNSZKI, 1965, FAZEKAS, 1976/a). Hazánkban vizsgálataim szerint két generációja tenyészik, amely az üodalomból eddig nem volt ismert. Nem tartom kizártnak, hogy határainkon belül a sŰenicolata-hoz igen hasonló E. schiefereri BOHATSCH is honos, hiszen a környező országokból (genitáüa vizsgálattal) sorra előkerül. A süenicolata-nak a Bakonyból eddig egyetlen első generációhoz tartozó példánya ismert (KüályszáUás, 1975. VI. 22. 1 nőstény, leg. FAZEKAS I.,gen. prep. FAZEKAS I. No. 242.). 5. Eupithecia egenaria H.-SCH. (13., 14., 15. ábrák) Nyugat-Magyarországon és a középhegységek néhány pontján előforduló faj igen nehezen identifikálható. A hímek valváján mediálisan tüskeszerű nyúlvány található, a 8. sternit kettő, befelé enyhén ívelő, kitinizált nyúlványa erősen fejlett. Az aedoeagus az eddigi vizsgálataim szerint variábüis hajlamot mutat. A TUia platyphylos vüágján élő faj biotópjai főleg a hársas törmelék-lejtőerdők, sziklaerdők, száraz tölgyesek, de a telepített hársfasorokon KOCH (1976.) szerint többfelé megjelenik, ökológiai valenciája azonban, úgy tűnik, hogy ettől jóval szélesebb. Erre utal küályszáüási előfordulása is, ahol a Barok-völgy szegélyén (párás kÜma!). TUia cordata-V. közelében gyűjtöttem egy hím példányt (1975. V. 1. gen. perp. FAZEKAS I. No. 508.). 6. Eupithecia veratraria H.-SCH (16., 17. ábrák). Igen hasonlít az E. cauchiata DUP-hez, de annál lényegesen nagyobb, szárnyai nyújtottak. A szárnyak alapszíne barnásszürke, némi rozsdaszínű árnyalattal. A discaüs folt sötétbar-