Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 15. – Természettudomány (Veszprém, 1980)
FAZEKAS IMRE: A Keleti-Bakony nagylepkefaunája I. Királyszállás és környékének nagylepkefaunája
5. subxerophyl fajok: 3,252%. Cottas chrysotheme ESP., Maculinea árion L.,Melitaea cinxia L., I. ábra: Sterrha vulpinaria H.—Sch. nőstény ivarszerve (Királyszállás, 1976. VII. 22. leg. Fazekas 1., gen. prep. Fazekas I. No. 888.) Abb. 10: Weibliche Genitalien von Sterrha vulpinaria H. Sch. (Királyszállás, 22. 7. 1976. leg. I. Fazekas, gen. prep. I. Fazekas No. 888.) 12. ábra: Eupitheciaegenaria H.— Sch. hím ivarszerve (Királyszállás, 1975. VI. I. leg. Fazekas I., gen. prep. Fazekas I. No. 508.) Abb. 12: Männliche Genitalien von Eupithecia egenaria H.—Sch. (Királyszállás, 1.6. 1975. leg. I. Fazekas, gen. prep. I. Fazekas No. 508.) Nyugat-palearktikus fajok: 33,333%. 1. euryők rudeláris fajok: 9,756%. Hesperia comma L., Colias croceus FOORC, Heodes tityrus PODA., Melanargia galathea L., Maniola jurtina L., Lasiommata megera L. 2. xerophyl-sztyepp^ajok: 17,886%. Pyrgus fritillarius PODA., Spialia sertorius HFFMGG., Spialia orbifer HBN., Artogeia ergane GEYER, Plebicula dorylas D. et S., Lysandra bellargus ROTT., Melitaea trivia SCHIFF., Chasara briseis L., Arethusana arethusa SCHIFF., Pseudophilotes vicrama schiffermiilleri HEMMING. 3. erdőssztyepp fajok: 4,065%. Nordmannia ilicis ESP., Brintesia circe D. et S., Hipparchia semele L., Hipparchia fagi SC. 4. nemoralis-quercetalis fajok: 1,627%. Hamearis lucina L., Coenonympha arcania L. Ritkább hazai fajok taxonómiai, ökológiai és állatföldrajzi elemzése 1. Aplasia ononaria FUESSL. (19. ábra) Areája csak részben ismert. Röpül Nyugat-Európában, Közép-Európában, a Balkáníélszigeten és Kisázsiában. KOVÁCS (1957) szerűit egy fokozatosan északi és keleti üányba előrenyomuló fajjal állunk szemben. Első hazai példánya 1956-ban I I. ábra: A. Eupithccia vcnosata F., B, E. schiefereri Bohatsch. C, E. silenicolata Mab. Abb. 11 : A. Eupithccia venosata F., B, E. schiefereri Bohatsch, C, E. silenicolata Mab. Lentkikápolna került elő (leg. VIDA L.). Azóta az ország több helyén gyűjtötték. Magyarországi elterjedése igen hasonlít a szubatlanti Perconia strigillaria HBN.-éhez, ugyanis mindkét faj hiányzik az ország középső tájairól. Egyes szerzők (GYULAI-UHERKOVICH-VARGA, 1974.) szerint azon fajok csoportjába keü sorolnunk, amelyek délnyugatról és délkeletről hatoltak be a Kárpát-medencébe (pl. Scopula subpunctaria H.-SCH., Lomographa cararia HBN., Eupithecia abbreviata STEPH, Telesilla amethystina HBN. stb.). Jelenleg ismert lelőhelyei a fentieket mindenben igazolják. Még taxonómiailag - a kevés példány miatt - nem eldöntött, hogy hazánkban a nominotipikus forma tenyészik-e. Az előzetes vizsgálatok alapján nem kizárt, hogy a bakonyi példányok a DANIEL-WOLFSBERGER (1957.) által DélTüolból enüített A. ononaria spinosaria DNL.-el azonosak. 2. Sterrha vulpinaria H.-SCH. (10. ábra) Eredetileg a S. rusticata SCHIFF, formájaként üták le, s csak később derült ki, hogy valójában önálló faj. Mivel egyes példányok megtévesztésig hasonlítanak a S. rusticata SCHIFF.hez, a gyűjtök többsége nem ismeri fel. Erről győzött meg a Janus Pannonius Múzeum tulajdonában lévő Nattán-gyűjtemény revíziója is, amelyet sok szakember és amatőr vizsgált már át. Ennek tulajdonítható, hogy elterjedési területét igen hiányosan ismerjük. Az üodalmi adatok szerint (PROUT, 1915., FORSTER, 1973., KOCH, 1976., VOJNITS, 1976.) Európa nagy részében, Kisázsiában és újabban Mongóüában gyűjtötték Oeg. KASZAB Z.). Igen nehéz konstans bélyegeket találni úgy morfológiailag, mind az ivarszervek szerkezetében.^ legbiztosabb fajbélyeg a vulpinaria hímek harmadik tibiáján látható két kitinsarkantyú (ún. „Endsporne"), amely a rusticata-nál hiányzik. A nőstényeknél ez az eltérés nincs meg. Az identifikációs problémák miatt létezésökológiai következtetéseket alig vonhatunk le. Az azonban megállapítható, hogy főleg a száraz biotópok lakója, s a hegységekben a vulpinaria magasabbra hatol, mint a rusticata. A hazai faunára, sőt a Kárpát-medencére új faj ezidáig csak a Bakonyból (Királyszállás), a Balaton-felvidékről (Nemesgulács) és a Gödöüői-dombvidékről volt kimutatható (leg. FAZEKAS I., NATTÁN M. és fénycsapdák, gen. prep. FAZEKAS I.) 3. Sterrha sericeata HBN. Nyugat-Európában (leg. de LAEVER) Szardínián (leg. HARTIG) és Európa más tájain gyűjtött sericeata példányok teljesen azonosak a magyarországiakkal, így a bakonyi populációkkal is. A keleten Kirgiziáig hatoló pontomediterrán faj
