A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)

Éry Kinga: A taliándörögdi Szent András templom középkori temetkezéseinek embertani vizsgálata

Az ismertetett történeti adatok fényében joggal hihetjük, hogy a két templom halottai különböző társadalmi réteghez tartoztak. Az Árpád-kori templom sírjaiban zömmel e vidék törzsökös lakosságát jelentő, felsődörögdi jobbágyok feküdhettek, az Anjou-kori templom halottai viszont elsősorban a DÖRÖGDI nemesi család tagjai lehettek. E társadalmi kettősség miatt célszerűnek látszott külön tanulmányozni а ХП-ХШ. századi, vagyis az Árpád-kori templomhoz tartozó, és a XIV-XVI. századi, vagyis az Anjou-kori templomhoz tartozó csontvázleleteket. A szétválasztás a rétegtani adatok alapján 68,5 százalékban biztosan elvégezhető volt, a fennmaradt esetekben pedig az előzően elkülönített két csoport főként embertani jellegzetességei (a csontok színe, állaga) nyújtottak segítséget hovatartozásuk megállapításához. A 1 30 egyén időrendi, nemi és életkori adatait az 1. és 2. táblázatban foglaltuk össze.

2 Demográfiai jellemzők 1. Az egykori Felsődörögd Árpád-kori templomán belül temetkezés nem folyt. A falakon kívüli temetőből mindössze 72 egyén hiányos, töredékes csontváza maradt ránk, zömmel a szentélytől keletre eső területről. Abból a tényből, hogy keleti irányban a falaktól 20 méter távolságra is találtunk sírokat, gyanítható az egykori temető jelentős kiterjedése. Becslésünk szerint a 72 egyén legfeljebb 15—20 százaléka lehet az elte me tetteknek, az Árpád-kori temető sírjainak összlétszáma tehát meghaladhatta a négyszázat. A XII—XIII. századi népesség demográfiai jellemzőit a 3. táblázaton mutatjuk be. A minta töredékjellegét a ferde értékek egész sora jelzi. A gyermek—felnőtt arány a várható 40—60 százalék helyett 27—76 százalék, összevetve ezt az adatot ACSÁDI-NEMESKÉRI (1970) modellként szolgáló, rekonstruált Árpád-kori halandósági táblájának értékeivel, mindenekelőtt is a csecsemő- és kisgyermek korú halottak valószínűtlenül alacsony számára kell felfigyelnünk (5. táblázat). A 0—4 évesek korcsoportjában a várható 30—31 százalékos halálozási gyakoriság a 9 százalékot sem éri el, ezzel szemben a 10—14 évesek szokásos halálozási minimuma helyett mintánkban gyermekkori csúcsértéket találunk. A ferde eloszlás még a 15—19 éves felnőttek korcsoportjára is jellemző. A fentiekből következően a 0, 5, 10 és 15 évesek számított várható élettartamát nem tekinthetjük valós értékeknek. Jobban fedi a normál eloszlást a 20 évnél idősebb felnőttek halálozási gyakorisága. A legkevesebb halott, a modellhez hasonlóan, a 20—24 évesek között adódik, a halálozási maximum a szokásos 50—54 évesek csúcsértéke helyett azonban igen korán, a 30-34 évesek korcsoportjában, és ezen belül főként a nők körében jelentkezik. A felnőttkori halálozások nemi különbségei olyan nagymértékűek, hogy a minta ferdesége ellenére fel kell tételeznünk a jelenség mögött némi valóságmagot. A férfiak várható élettartama 15—34 év között átlagosan 2,4 évvel kedvezőbb a nőkénél. A fordulat 35 év után következik, amikor is 59 éves korig a nők életreménye átlagosan 0,8 évvel kedvezőbb, 60 év felett azonban ismét a férfiak javára változik a helyzet. 2. Az Anjou-kori templom halottai közül 58 egyén csontmaradványát ismerjük. A XIV—XVI. századi sírok a sekrestyéből és a hajónak a diadalívtől a nyugati karzatig terjedő területéről kerültek elő. A szentélyben nem temettek halottakat, a karzat alatti részt illetően, a bolygatások miatt bizonytalanságban vagyunk.

3 Figyelembe véve a későbbi pusztítások mértékét is, becslésünk szerint a templom falain belüli sírok mintegy 70 százaléka maradt ránk, az ide eltemetettek összlétszáma így mintegy 80 fő lehetett. A feltárt XIV—XVI. századi népességnek az egészhez viszonyított részaránya tehát kedvezőbb, mint a XII— XIII. századi sorozat esetében, következésképpen demográfiai jellemzőik is jobban megközelítik az egykori valóságot. A 4. táblázat adatai szerint a gyermek—felnőtt arány 43—57 százalék, azaz normál eloszlású, a születéskor várható 27,3 éves élettartam ezért közelebb áll az Árpád-kori modell szerinti 28,7 évhez, mint az előző csoport 35,4 éve. Mindazonáltal korcsoporti bontásban jelentős aránytalanság figyelhető meg, beleértve még a 15—19 éveseket is. Megegyezik a várható gyakorisággal XIV—XVI. századi mintánk abban a vonatkozásban is, hogy a felnőttek halálozási maximuma 50—54 év között mutatkozik. A XII—XIII. századi és a XIV—XVI. századi sorozat egyetlen közös vonása a várható élettartamértékek nemi különbségeinek korcsoporti változása. 15—34 év között a férfiak várható élettartama átlagosan 2,7 évvel magasabb a nőkénél, 35—39 év között a nők életreménye 1,7 évvel haladja meg a férfiakét, 60 éven túl pedig ismét a férfiak halandósága kedvezőbb. Formai sajátosságok A két sorozat koponya- és vázcsontméreteinek paramétereit a 6—10. táblázaton, leíró jellegeit, anatómiai variációit és taxonómiai megoszlását a 11 — 13. táblázaton összesítettük.

4 1. A XII—XIII. századi népességet formai szempontból röviden a következők jellemzik. Agykoponyájuk hosszú, középszéles, középmagas (meso-dolichokran, chamae-orthokran, metriokran). Homlokuk középszéles—széles (metrio—eurymetop), mérsékelten vagy erősen hátrahajló. Nyakszirtjük ívelt (curvoccipital). Arcuk középszéles, alacsony vagy középmagas (euryen-mesen), a fossa canina mély, alveolaris prognathia és torus palatínus az esetek felében figyelhető meg. Szemüregük középszéles, alacsony (chamaekonch), többnyire szegletes vagy szubrektanguláris. Orruk középszéles, középmagas (mesorrhin), profilja egyenes vagy konvex. Állkapcsuk középszéles, testmagasságuk közepes. 216