A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)
Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében
ségben is. A Kesellőhegy I. bronzkori földvárával kapcsolatban már említettem Torma István megállapítását, amely szerint vidékünkön a neolitikum és a középső bronzkor települési szintjének felső határa a tengerszint feletti 300 m-ig, a késő bronzkoré pedig már 400-600 m-ig vonható meg (TORMA 1969). Hasonló eredményre jutottunk a Börzsöny hegység településtörténeti vizsgálatánál, de itt a magasabb hegységhez alkalmazkodván, a legfelső késő bronzkori földvár eléri a 914 m tengerszint feletti magasságot. Ezekkel azonos eredmény várható a Pilis, Mátra és Bükk hegységben is, de ezekben még nem történt ez irányú kutatás. A telepek magasra húzódásának okát vizsgálva, a kutatók általános véleménye az, hogy az erdők és hegyek csak állattartásra, legeltetésre voltak alkalmasak és ebből következően ez a gazdasági ág lehetett a legjelentősebb ebben a korban. Ez a vélemény azonban mindig csak egy-két mondat erejéig hangzik el, közelebbi vizsgálat nélkül. Pedig két fontos körülmény szól e vélemény ellen. Az egyik maga az erdő, amely a magyarországi hegyekben 400—500 méteren felül már túlnyomórészt bükkös, és minél feljebb megyünk, annál inkább uralkodóvá válik ez a fafajta. A bükkfának pedig a törzse teljesen sima, a lombkorona magasan fenn van, a zárt lombtakaró alatt aljnövényzet jóformán semmi sincsen. Erdei legeltetésre legfeljebb az alacsonyabban fekvő, gazdagabb aljnövényzetü tölgy- és cserfa erdők lennének alkalmasak. Az erdei legeltetés azonban minden időben szükségmegoldás volt, az állatok sokkal bővebben megtalálták az élelmet a síkságokon, elsősorban folyók és patakok mentén. Magából a középhegységekre jellemző zárt erdőtakaróból következik a másik körülmény, ami a legeltetés ellen szól, ti. néhány kisebb tisztást kivéve, nincs legelő a középhegységekben. A magyarországi középhegységek 400-1000 m között váltakozó magasságukkal még messze vannak attól, hogy a Kárpátokban vagy az Alpokban közismert havasi legelőkre gondoljunk. Ugyanerre a következtetésre jutott K. Horedt is, a Tusnád (Erdély) melletti késő bronzkori földvárral kapcsolatban (HOREDT 1976. 403). A telepek magasra húzódásának okaiból az állattartást tehát kizárhatjuk. A viszonylag nagy magasság és gyakran rossz talajadottságok miatt a földművelés alárendeltségére is történik többek részéről következtetés. Ez a vélemény azonban szintén nincs alátámasztva. Már magából a telepek nagy kiterjedéséből és a leletek szerinti nagy népsűrűségből is jelentős földművelésre kell következtetnünk. Ezt támogatja az Európa-szerte nagy számú késő bronzkori és kora vaskori bronz sarlólelet is. A növényi maradványok, az állatcsontokkal ellentétben, ritkán maradnak fenn, de még így is több magyarországi késő bronzkori és kora vaskori magaslati, erődített telepről ismeretesek. A Zöröghegy II. földvárából búza került elő, további gabona, illetve egyéb termesztett növények maradványai ismeretesek még a Sághegyről, Lengyel—Sánchegyről és Sopron— Várhelyről (HARTYÁNYI-NOVÁKI 1975. 20-30). Maga a földművelés természetesen az alacsony fekvésű, nyílt telepek körül történt, hiszen ezeknek éppen ez lehetett a feladatuk (az állattartás mellett). Ez az az egymás szükségletét kiegészítő kapcsolat, amelyről már fentebb szó esett, amely az alsó nyílt telepeket és a felső, nagy, erődített várakat összekötötte. A felső nagy lakótelepek nem is tarthatták fenn magukat az alsó telepek mezőgazdasági termékei nélkül, ugyanakkor az alsó telepek ipari cikkeket kaptak és szükség esetén felmenekülhettek védelemért. Ez a kapcsolat azonban nem egyszerű árucsere-forgalomból állt, ennél sokkal mélyebb gyökerei voltak. A két különböző települési szerkezet egy népen belül eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy egyenrangúaknak tekintsük őket. Tagolt társadalmi különbségek alakították ki a késő bronzkornak ezt a települési formáját, amelyen belül a várban lakó népességnek legalábbis egy részében a vezető réteget kell látnunk, a környező, alacsonyabb fekvésű telepek lakossága pedig ezeknek alávetve, mintegy kiszolgálták, eltartották őket. Ez a folyamat, ha nem is formájában, de lényegét tekintve több más korszakban is megfigyelhető, így a kora bronzkorban (1. Kesellőhegy I. !), középső bronzkorban, majd később a kelta oppidumok körül, a római városok és villák kapcsolatában, végül a feudális várak és jobbágyfalvak viszonyában. Az alsó telepek nemcsak a felsők fenntartását szolgálták, hanem magában a létrehozásukban is tevékenyen részt vettek, és így időben szükségszerűen meg is előzték azokat. A Kesellőhegy II. a 112,53 ha és a Zöröghegy II. a 102,07 ha területével a késő bronzkori és kora vaskori földvárak között a legnagyobbak között van. Azonban igen nehéz összehasonlítani a Cuha-patak völgyének földvárait a többi magyarországival. Hazánk területén az őskori (és középkori) földvárak kutatása igen elmaradott. Az egyszerű számbavételük is alig néhány kisebb területen történt meg, a térképezésük pedig még kevesebb eredményt tud felmutatni, összeállítottam az eddig jól-rosszul felmért késő bronzkori és kora vaskori földvárak hektáradatait (1. táblázat). A Bakony hegység és Balaton-felvidék Várvölgy - Kislázihegy Bakony szentlászló- Kesellőhegy II. Bakony szentkirály- Zöröghegy II. Bakony szentkirály- Zöröghegy I. Tihany-óvár Bakonybél-Somhegy Fehérvárcsurgó-Kisvárhegy Bakonyszücs-Várhegy Iharkút - Kispápavár Ajka-Cservár Nyugat-Dunántúl Sopron-Várhely(Bnrgstall) Velem-Szent Vid hegy Zalaszentiván- Kisfaludihegy 1. táblázat 150,00 ha 1 112,53 ha 102,07 ha 1,52 ha 28,00 ha x 6,00 ha x 5,54 ha 1 , 4,50 ha x | 2,50 ha xl 1,50 ha 42,00 ha* 9,00 ha x J 3,50 ha xl 109
