A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Történelem (Veszprém, 1979)
Nováki Gyula: Őskori és középkori földvárak a bakonyi Cuha-völgyében
több km-re találhatjuk a várakat, elsősorban a földrajzi körülményektől függ. Ugyanis a nagy kiterjedésű erődítésekhez csak megfelelő adottságú hegytetőket tudtak felhasználni, ugyanakkor a nyilvánvalóan mezőgazdasági jellegű nyílt telepek csakis a laposabb területeken találhatták meg az életterüket. így történt ez a Zörög- és Kesellőhegy esetében is, amelyek ugyancsak 2—3 km-rel távolabb fekszenek a velük egykorú nyílt telepektől. A Zörög- és Kesellőhegy késő bronzkori földvárai olyan szorosan vannak egymás mellett (mindössze 600 m felső szélességű völgy választja el őket), amilyenre nem ismerek példát. Egymáshoz közel máshol is találunk azonos korú földvárakat, de a távolság legalább 2—3 km. Magyarországon a Börzsöny hegységben a már említett hat késő bronzkori földvár van egymáshoz közel és említhetem még a Sopron—Várhely (Burgstall) és Károly-magaslat (Várishegy), egymástól 2,5 km-re fekvő kora vaskori erődített teíepeit, melyek között még egy harmadik, ma még bizonytalan korú földvár is van a Sánchegyen. Távolabbi vidékekről Kelet-Németországban többek között Meissen és Riesa között az Elba partján találunk egymáshoz közel három késő bronzkori földvárat (COBLENZ 1958), DNy-Lengyelországban pedig Wroclaw és Legnica térségében két példát ismerünk erre (GALUSZKA 1963, 514). Érdekes földvár-csoportosulást találunk a szlovákiai Ruzomberok feletti Mních hegyen, ahol szorosan egymás mellett három, 0,39, 0,6 és 10 ha területű hallstattkori földvár van (UHLÁR 1961). Utóbbi helyen a három telep egymáshoz való viszonya még tisztázatlan, de itt is elképzelhető egy ugyanazon korszakon belüli népességnövekedés. Azonos korú várak ilyen közelségéből az adott környék magas népsűrűségére következtethetünk. A korábban még gyakran hangoztatott véleménynyel szemben, a kutatók többsége ma már megegyezik abban, hogy ezeket a nagyméretű és többnyire sűrűn lakott földvárakat nem betörő ellenség hírére építették, hanem belső fejlődés (a népesség növekedése, a termelés, ezen belül elsősorban az ipar fejlődése, vagyonok felhalmozódása, a társadalom osztályokra bomlása, központi hatalmak kialakulása) tette szükségessé kialakításukat. Rendeltetésüket illetően tehát egy-egy környék (törzs) központját jelentették, amire Magyarországról is láttunk fentebb több példát. Az egyes népcsoportok védekeztek egymás ellen ily módon, még ha egy kultúrába is tartoztak. Azt aligha fogadhatnánk el, hogy pl. a dunántúli urnamezős kultúra, vagy valamivel később északra, a lausitzi kultúra népe az egész elterjedési területére kiterjeszkedő központi hatalom alatt állt volna. Sok kis törzsre oszolva, egy-egy vár körül csoportosultak ezek a telepek, és ezek körzetét, ha nem is határozott körvonalakkal, de ahol a régészeti kutatás már elért egy bizonyos fokot (mint Magyarországon Veszprém megyében), nagyjából megállapíthatjuk. Az egyes törzsek egymáshoz való ellenséges, vagy szövetségi kapcsolatairól természetesen semmit sem tudunk. Veszprém megye a Régészeti Topográfia munkálatai révén jól kutatott területnek tekinthető. A jövőben még előkerülő régészeti leletek lényegében már nem fogják megváltoztatni a települési sűrűségről alkotott képet. így leszögezhetjük, hogy a most megállapítható késő bronzkori települési csoportokhoz újakat már aligha fognak találni. A köztük mutatkozó üres területek a földműveléshez, állattartáshoz, vadászathoz, gyűjtögetéshez szükséges területeket jelentik, ezek nélkül a megélhetésük már nem lett volna biztosítható. Ide tartozik a földvárak stratégiai fekvésének a kérdése is. Itt ismét a jobban kutatott kora vaskori példákkal kezdem. A. Lippert az Ausztria K-i határvidékén levő késő hallstattkori várakkal kapcsolatban veti el azt a nézetet, amely szerint itt egy nagy védelmi várrendszer lett volna (LIPPERT 1976, 695-696). Werner Coblenz a lausitzi várakkal foglalkozva többször is hangsúlyozza, hogy ezek nem stratégiai fekvésűek, még olyan esetben sem, amikor a lausitzi kultúra elterjedési területének a szélén vannak (pl. LöbauSchafberg). Nagy kiterjedésük már eleve nem alkalmas katonai feladatokra, egyszerűen a környék központjai és szükség esetén menekülőhelyei is (COBLENZ 1965, 1966, 1974). Ezzel szemben Józef Poulik szerint a lausitzi várak a Velatice—Baierdorf-i kultúra É—ÉNy-i irányú támadásai ellen épültek és a Nitra—Zobor földvára az utóbbi nép számára éppen ehhez a hadművelethez nyújtott jó hátteret (POULIK 1962, 69). Bizonyos esetekben nem lehet tagadni a stratégiai szerepet, így Coblenz is a Cseh-Érchegység és a keletnémetországi Felső-Lausitz közötti hágók szerepét kiemeli az ottani lausitzi várak esetében (COBLENZ 1963). Magyarországon Patek Erzsébet foglalkozott ezzel a kérdéssel több ízben is. A legközismertebb Velem, Sághegy, Somlóhegy, Regöly, Lengyel, Nagyberki— Szálacska és Tihany—Óvár földvára alapján úgy látja, hogy az urnamezős kultúra magaslati telepei már kezdetben a főbb kereskedelmi útvonalakhoz alkalmazkodtak, azokat ellenőrizték, jó fekvésüknél fogva messze áttekinthették a környéket (PATEK 1968, 19-21, 24, 45, 46). Ugyanígy a Bükk hegység K-i szélén Szilvásvárad—Töröksánc (Kelemen széke) hasonló korú földvárában is az ott húzódó (feltételezett) É—D irányú fő közlekedési útvonal biztosítását állapítja meg (PATEK 1973). Végül a Sopron melletti kora vaskori földvárakkal kapcsolatban felveti annak a lehetőségét, hogy a közelükben fekvő ,borostyánkő-út' erősen befolyásolhatta ezek kialakulását (PATEK 1975). Itt említem meg Kemenczei Tibor futólagos megjegyzését, amely szerint a Nagyberki— Szálacska földvára a Dráva—Száva közéből északra vivő kereskedelmi útvonalakat ellenőrizte (KEMENCZEI 1974, 14). 107
