Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)
AMBRUS BÉLA: A Bakony zoocecidiumai
A Bakony zoocecidiumai AMBRUS BÉLA Bevezetés A Bakony természeti képének kutatási programjában többek között helyet kapott a növénytakarón megtelepedett gubacsképző csoport is. Európában mintegy 2000, a Kárpát-medencében kb. 1000 gubacsképző fajt tartanak nyilván. Bizonyos, hogy a bakonyi gyűjtés és megfigyelés eredménye nem lehet teljes, ennek ellenére a felismert fajok száma meghaladja több mint a felét a faunaterületünkön nyilvántartott mennyiségnek. Mivel a gubacs a cecidogén természetű állatoknak egy fejlődési szakasza, könnyen jelentkezhet az a feltevés, hogy a kutatás egyoldalúan csak a gubacsokra korlátozódott. Valójában a gubacsokozókra vonatkozó ismeretek összegyűjtése, kutatása volt a cél. Ennek egyik részlete lett a gubacsok keresése, mert legcélravezetőbb volt a stabil lárvastádium-beli állapot felismerése, gyűjtése, meghatározása. Nemegyszer sikerült a cecidozoa keltetése, preparálása is. A hiányosságok mellett azonban a gubacsokozó fajok létezéséhez, elterjedése felismeréséhez elégséges lett a gubacs megtalálása. így bővült azok etológiai, ökológiai ismerete. A Bakony földrajzi egységében a számtalan biotikus és abiotikus tényező felismerésével, továbbá növény- és állatföldrajzi tényezők elemzésével élesebben, áttekinthetőbben körvonalazódtak e speciális állatcsoportról szerzett ismereteink. Egy évtizednyi — cecidológiai szempontból végzett rendszeres kutatás alatt szerzett ismeretek összegezésével hazánk legkutatottabb területeként könyvelhetjük el a Bakonyt. A gyűjtés története A Bakony zoocecidiumairól szerzett ismereteink visszanyúlnak a múlt század hazai rovarkutatóinak tervékenységéhez, akik érdeklődési körüknek megfelelően gyűjtöttek és publikálták eredményeiket. Szépligeti Győző (1890, 1895) már rendszeresen és fokozott érdeklődéssel foglalkozott a gubacsképződményekkel és a Bakonyból is ismertetett néhány fajt. A Keszthely város monográfiáját összeállító Bontz János (1896) részletesen tárgyalja környékének növénytakaróját és foglalkozik a növénybetegségekkel, amelyek között 14 gubacsos torzulást is felsorolt. Borbás Vince (1900) a Balaton környéke növényföldrajzának sokoldalú feldolgozásában közli megfigyeléseit a gubacsokról. Nem elégszik meg az egyes fajok felsorolásával, hanem előfordulásuk körülményeire is nyújt értékes megjegyzéseket. Különösen gazdag adatokat közöl a tölgy gubacsairól. Vangel János Magyarország rovarfaunája adatgyűjtésében (1905) is találkozunk e területről származó gubacsnevek említésével. Pillitz József (1908) Veszprém megye növényzetéről szóló átfogó művében említ néhány fajt. Moesz Gusztáv (1938) érdeme, hogy a hazai irodalom szétszórt cecidológiai anyagának nagy részét, továbbá az addig összegyűjtött gubacsokat a növénytári teratológiás herbáriumban összesíti és a fiatal tudományág hazai történetét állítja össze, s ezzel lerakta a további munkálatok alapját. Néhány bakonyi lelőhelyet is említ. Méhes Gyula előszeretettel látogatta a Balaton környéki Quercusok gazdag gubacslelőhelyeit. Kevés publikációja közül az egyikben a Balaton környéke gubacsait sorolja fel (1943). A bennünket érdeklő északi parton gyűjtött Hymenoptera gubacsok, etológiai és ökológiai megfigyelések a tudományra néhány új faj leírása úttörő jellegű e terület cecidol ógiai kutatásában. Moesz szintetizáló munkásságát Bálás Géza egészíti ki pótlásával (1941) s ezzel teljesebbé körvonalazza a hazai cecidológiai adattárat s egyúttal a Moesz által kezdeményezett gubacsok leírását. Mindkét munka megkönnyíti a hazai fajok felismerését. Köztük több bakonyi adatra lelünk. Bálás egy későbbi dolgozatában is találkozunk e területről származó fajok adataival (1940, 1948) s a Balaton körüli növénytakarókon végzett céltudatos gyűjtését publikáló anyagában (1966) az északi part valamennyi gubacsokozójának gyűjtési eredményét rögzíti. Mint ismeretes, a gubacsképző rovarok között nem egy növénykártevőként került a kutatás középpont 1 jába. Erdészeti vonatkozásban a fenyőtoboz- és magkártevők vizsgálatait végző Győrfi János (1956) említi a Nyirád, Keszthely, Tihany és Zirc fenyőin felismert fajokat és publikálja 8 gubacslégy-kártevő előfordulását; A dísznövényeken megtelepedő gubacsokozóról tesz említést Kosztarab Mihály (1959). Szilády Zoltán (1941) a Balaton környéki Diptera-kutatásról szóló beszámolóban kitér néhány gubacslégy felsorolására is. Az entomol ógiai kutatás sajátos csoportját alkotják Erdős József (1946, 1960) fémfürkészekkel kapcsolatos eredményei, amelyeknek annyiban van köze a 55
