Tóth Sándor szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 14. – Természettudomány (Veszprém, 1979)

DR. TAPFER DEZSŐ: A darázsölyv (Pernis apivorus L.) a Keleti-Bakonyban

A fészeképítésben a darázsölyv — nyugodtan mondhatjuk — lusta. Néha új költésükhöz éppen hogy kijavítgatva használatba veszik régebbi fészkeiket is, melyek jellegzetes ragadozó madár-fészkek, durvább és finomabb száraz gallyakból állnak, de frissen tört vékonyabb, zöld lombos ágakkal is bélelik. A darázsölyv kisebb fészket épít, mint az egerészölyv, átmérője legtöbbször nincs egy méter. Szívesen építenek sűrű lombozatú, öreg tölgyfára, magasan. Eddig nem találtam fészküket 10 méteres magasság alatt. A zöld gallyak mellett további fészekbélelés lesz később a fészekbe hordott darázsfészkek üres váza. A fészeképítés, a javítgatások sokszor nagy szünetekkel folynak — néhány hétig is eltarthatnak. A toj ó és a hím is épít, legtöbbször reggel-délelőtt. Legkorábban június elején figyeltem meg itt a Bakonyban, hogy a darázsölyv már tartósan ült a fészkén. Párhuzamosan szükséges erről az igen érdekes ragadozómadarunkról szűkebbre szabott morfológiai leírást is adni - annál is inkább, mivel a hazánkban fészkelő ragadozómadarak közül éppen a darázsölyv tollazatának a színe a leginkább változói csak a törpesas'és az egerészölyv közelíti meg bizonyos fokig. Behrends megfigyelései szerint — idézi Brehm — az egyes színváltozatok több nemzedéken át szívósan öröklődnek: tehát két egyenlő színváltozatú — pl. sötét tollazatú — öreg madár utódai szüleikhez hasonló végső tollruhát kapnak. Ezt az állítást csak igazolni tudom a Keleti-Bakonyból: a Gaja-völgyben (Bodajk mögött) és a Barok-völgyben több éven át megfigyelt darázsölyvpárok erősen sötétbarna tollazatúak voltak és a megfigyelt esetekben felnövekedő kettő-kettő fiókájuk szintén sötétbarna tollruhájúvá fejlődött. A leírások szerint a teljesen kiszínezett, több éves darázsölyv tollazata vagy egyszínűen sötétbarna — és ekkor a hím feje világosabb szürkés-kékes, vagy a másik esetben csak a darázsölyv felső teste barna, az alsó ellenben többé-kevésbé fehéren foltozott, esetleg fehér és barna szársávokkal vagy harántcsíkokkal rajzolt. Az első színváltozatnál csak a farkon van vékony fehéres alsó végszegély, mellette egy vastagabb barnásfekete (utolsó) sötét szegély és rendszerint három vékonyabb, és egy vastagabb első harántszegély. írják még a szakkönyvekben, hogy a fentebb említett két fő színváltozat mellett még több más is előfordul. Magam a Bakonyban — most már több mint három évtizede — csak a sötétbarna színváltozattal találkoztam (másutt is csak a világos hasi tollazatúakkal). Legjellemzőbb (de ezt csak erős nagyítású távcsövön, a fészken, etetésnél, vagy a már felnőtt fiókáknál figyelhetjük meg) a csőrt szimmetrikusan körülvevő pikkelyszerű tollazat, ez védi madarunkat fő táplálékuknak, a fullánkos rovaroknak a csípése ellen. Különben a darázsölyv tollazata egész testén kemény, feszesen simuló fedőtollakkal borított. Szemük ezüstfehér vagy (világosabb) aranysárga, a csőr fekete, a viaszhártya aranysárga, a csüd citromsárga. Jellemző még rájuk, hogy fejük viszonylag kicsi, csőrük gyengébb felépítésű (19-21 mm hosszú). A középső ujj karma a leghosszabb náluk, gyakran zsákmányolnak földbe rejtett poszméh- vagy darázsfészkeket: ezeket karmaikkal ássák ki a földből. A szárnyaik hossza 375—425 mm (hím), illetve 395— 425 mm (tojó). A hímek testsúlya 700—725 gramm, a tojóké 800—830 gramm (az egerészölyvtojó 1000-1200 grammos is lehet!). Költés — fiókanevelés A kelet-bakonyi tájakon csak június első felében, olykor (pl. 1963) június közepén, június második felében teljes a darázsölyv-fészekalj. Eddig mindig kettes fészekaljakat, két fióka felnevelését figyeltem meg. A két tojás lerakása közé olykor 3—4 napos időtartam is közbeékelődhet. Legtöbbször sűrűn, rendkívül sötét rozsdabarnán-gesztenyebarnán foltozottak az ellipszoid, olykor csaknem kerek tojások. A kotlási idő meglehetősen hosszú: 30-33 nap. Július első felében kelnek általában a fehérpelyhes, meglehetősen tömött tollazatú fiókák, miután a kotlásban a tojó mellett a hím is részt vett. Mindkét szülő eteti a fiókáit: az első hetekben elsősorban a begyben hordott darázs- és poszméhlárvákkal, valamint fullánkjaiktól lecsípéssel mentesített darazsakkal, poszméhekkel. Később már darázslépeket is hoznak az öreg madarak, és a bennük lévő lárvákat is etetik. Esős, hűvös napokon (főleg az első hetekben) a tojó - de olykor a hím is — a fiatalokkal marad, szárnyaival, testével betakargatja, tollazatával melegíti, védi őket. Ilyenkor a másik szülő (rendszerint a hím) hord mindnyájuk számára táplálékot. A darázsölyvfiókák 6-7 hetet töltenek a fészekben. Az utolsó héten már repülőképesek (ekkor augusztus második felében járunk), inkább csak naponta vissza-visszatérnek a fészekre. Ez a „fészekre visszajárás" még augusztus végén, szeptember elején is legtöbbször szokásuk marad. A szülők által hordott zsákmányban a harmadik héttől ritkábban már megjelennek időnként fölszedett réti madárfiókák, többször nagyobb testű rovarok, egy-egy gyík is, olykor kisebb béka. A legutolsó egy-két hétben a hím már ritkán, majd egyáltalában nem etet többé. A darázsölyvek táplálkozásával kapcsolatos egyéb megfigyelések Táplálkozásuk a nálunk is fészkelő ragadozómadarak között egészen különleges. Táplálék-„kollekciójukban" első helyen állnak a fullánkos hártyásszárnyúak: a darazsak, a poszméhek és ezek lárvái. A talaj fölött, bokrokon, kisebb fákon fészkelő darazsaknak letörik az ágakról a fészekkupolájukat, a föld alattiakat pedig kikaparják a földből. Érdemes ismét kiemelni, hogy madarunknak a szemei és a csőre közti sörték helyét pikkelyszerű tollak foglalják el, melyek 258