Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

tünk húszan, harmincan, harmincketten, nők, férfiak, minden és ottan táncútak mulattak. Mnnyi-innyivaló vót "élég." (Pécsely, Molnárné) „Volt itt egy nagy szoba égy családnál, azt azok minden kisasszonkor, búcsúkor [kiadták] - szeptember nyolcadikán volt a bucsu - és akkor azok közös mulatságot tartottak. Ügy, hogy nem vegyűtek, nem mentek máshó. . . Kivé'tték a szobát, meghozták a kocsi bort, két nap, két éjjé mulattak. De akkor mégjött ám ide búcsúra a vármégyébű, mé'g Zala mégyébű a juhászok. De csak juhászok. Aztán vót ám benne 'égy kis habarék is, mer aztá el-elagyusztáták egymást. . . Ilyen is vót." (Szentgál, Mayerné) „Szenmihálnapkor a juhászbál: a is vót. Fokossal jártak többnyire azelőtt és a gerendába belevágták a fokost. Úgy mulattak. - Csak a juhászok voltak ott, másféle pásztort nem engedtek. Ez volt az ő napjuk." (Zirc, Lénárt) Ezekről a kizárólag pásztorok számára rendezett mulatságokról Zirc környékén többen is megemlékeztek. Citera, harmonika, furulya Mikor tehát a sok jó étel és ital után nótára gyújtottak a jelenlevők, lassanként előkerültek a csizmaszárból a furulyák, akadt citera, s az újabb időkben helyet kért már magának a „hármonyika" is. „A citerára, a harmonikára és a furulyára, mer vót apámnak is égy furulyája, az uramnak is, még akik hozzánk jöttek, azok majném mind, mind hoztak velük." (Pécsely, Molnárné) „A legtöbbször furuglyára, pikulára, még közbe gyütt "égy harmonikás. De ollyan hangulat volt ám, hogy a cigányzene sé különb, mint akkor az vót!" (Vigántpetend, Tóth) „Hát a jó cigányzenére (táncoltunk. Ha nem volt cigány,) akkor pikulára. Ha as sé vót, akkor ilyen cigánysipra, ami azelőtt a bandává szokott l'énnyi (klarinét)." (Zirc, Lénárt) Ilyen juhászbálokon szokták alkalmazni a nagykéssel pergetett ritmuskíséretet is. (Zirc, Lénárt adata) Néha megkísérelte a sok furulyás, hogy egyszerre játsszon. Ez azonban nehezen sikerült, mert ahány furulya, annyiféle nagyságú és annyiféleképpen hangolt volt. „Akadt olyan, [hogy több furulyás egyszerre játszott,] de ritkaság, Ha éggyik játszott, a másik hágatott." (Farkas, Bánd) „Vót az az eset, mikor kettő-három furullya is szót, aztán utoljára égybül se érféttünk rénd'éssen, mer n'ém tudtak összehangúnyi rénd'éssen, nem vótak úgy mind a zenész'ék, hogy kottára dógoztak, mer akkor még talán kotta sé vót. Aztán csak fújták, de mindéggyik egyformán. A citura szót hozzá. De azért mégértéttük, mikor milyen nótát fújnak." (Vigántpetend, Tóth) Gyakori volt, hogy a furulya citerával és köcsögdudával társult: „Többnyire citura, furugla még duda: Em mént legtöbbnyire! Olyan is vót, hogy a padon dorombótunk, de az kevésbé fordút elé." (Vigántpetend, Tóth) Pásztorlakodalmak cigányzenészekkel A századforduló körüli időkben még a pásztorlakodalmakat is kiszolgálták a citerák, dudák, végigbrummogták a köcsögdudák, sodrófa-bőgők. Az első vüágháború idejében azonban már nem elégítette ki pásztorainkat a maguk muzsikája, cigányt hívtak. Szívesen mentek a pásztorlakodalmakra a cigányzenészek, mert annak ellenére, hogy nem alkudták ki az összeget, mégis nagyon jól kerestek. Pásztoraink visszaemlékezéséből tisztán kirajzolódik a rájuk vonatkozó kép. A már sokat idézett szentgáli T. Molnár István öreg kanász így emlékszik vissza saját lakodalmára:' „Egy primás, égy bőggős, meg égy kontrás (játszott). Ez a három vén cigány vót itthun, a többi mind oda vót a háborúba. Ott vártak bennünket a templom előtt, mikor gyüttünk ki. Réndfe'ssen muzsikátak! Aszondta az öreg Lendvai István, hom még ülyen három lakodalom kőne, akkor kibírná a kamura [éléskamra] gggy évig!" A juhászlakodalmakról hangulatosan emlékezett meg az ugyancsak szentgáli Mayer Vümosné Molnár Anna (1900), aki szintén pásztorcsaládból származik, de az 1930-as évek körül kocsmát vettek a szülei, s így végig figyelemmel tudta kísérni a pásztorok vigasságait. Visszaemlékezéseit szó szerint idézzük. „A juhászlakodalom mindig kedden vót délelőtt 11 órakor esküdtek. Mikor oztán már összejött a násznép, 'kor oztán vót első vőfély az búcsúztatta el a menyasszonyt. Ezt el kellene mondani, de ezt n'e'm tudom. . . Akkor elm'éntek a templomba, mégesküdtek, de a községházhoz is úgy mentek ám, disszé! Fölöltözve, szépén! Müyen vót? Érdekés lesz! Olyan vót, hogy vót nyóc-tiz koszorúslány, akkor vót annyi vőfény, azutS" akkor a vőfényéknek a kalapjukon vót ilyen két centi szélés rózsaszín szallag, két métér. Az a kalapra vót rákötve, akkor aztán az lóggott rajta. A mellükön még vót másfél métér szallag cimérrel. Rózsaszín bokréta volt ez művirágból. - A lányoknak is ulyan vót a hajukba, a koszorúslányoknak. Mintha most is látnám. Mikor szél fujt, azt a gyönyörű szallagokat ugy fújta a szél. . . És akkor mondtak ám az utcán mindén dolgokat. Szépet is csúnyát is. Például amikor kundultak - persze sok nézőközönség volt - akkor aszondják: Ez az utca kanyarékos, A menyasszony takarékos! Tyú-huj! Aki kiáll az utcára, Nyomórúd a valagába! Tyú-huj! Akki minket kinevet, Egye még az egeret! Ez az utca-vég el ere, Szép menyasszonyt viszünk ére, Akki minket meggyaláz, Pokóba légyén kanász! (132. dallam) A cigányzene húzta a Rákóczi-indulót. Mikor mentek, nóta ném vót az utcán, akkor a cigányzene végig, jövet-menet a Rákóczi-indulót húzta. A vőfények így kurjongattak és így kiabáltak. Mikor má a községházná megvót az esküvő, akkor volt a templomi esküvő, akkor a templom előtt égy magyar csárdást táncolt az egész násznép. Ilyen máma má nincs! Fényes csillag fenn az égén, né várj engem a kapuba! Nem tudom, hogy mi a bajjod, fáj a szívem, csak azt tudom Elver engem tőled a világ, édesem, kedvesem! Fáj, sajog a szivem, ném gyógyul még, Ném gyógyul még sohasem"! (204. dallam) (A cigányzene egyben a népies műdalokat terjesztette. E dal ezeknek tipikus példája: Akkordfelbontásokból építkező dallamai, kétszer is visszatérő kisszekundos alsó váltóhangjai, a párhuzamos dúrba való dallamkitérés, továbbá a szekvenciák, mind erről tanúskodnak.) „Mikor hazaért a ménét, megérkezett az új pár, akkor a szakácsnék odaugrottak, fogadták őket fehérkötényésen: Fehér galamb száll a házra Uj menyecske van a házba! Ezt kurjantották, a vőfény még beköszöntötte a menyasszonyt. . . 410