Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

A 27. ábrán jól látható, hogy ez a citera is lábakon áll. Kordé János a citera húrjai közé fűzte a pengetőtollát és a nyomófáját. (27-28. ábra) 28. ábra. Kordé János három kistőkés citerájával. Fig. 28. János Kordé with his three small necked cithers. E citerán az alul körben elhelyezkedő' hat lyuk és egy központi lyuk szolgál hangnyílásként, amelyet följebb még négy követ elszórtan. Ez az első olyan bakonyi citera, amelyen a kromatikus hangok játszására való törekvés kezdeteit felfedezhetjük. 3. Kordé János a felesége számára az előzőektó'l eltérő alakú, nagyobb testű, telt zengésű, „kontraciterát", „terccitérát" készített. Ennek alakja elüt az eddig tárgyalt citerákétól és inkább az osztrák citerákéra hasonlít: A keskeny fejtől mintha egy hasascitera hasa indulna, de a hangszer igazi hasas kidomborodása helyett a citerának ez az oldala is a kottahúrokkal párhuzamosan fejeződik be. (14. ábra 16, 26. ábra - középen) E kontraciterán 18 húr feszül: 82. A nagyfejen A citera hajlatán II l I i i i i i Kottahúrok Dupla- Kísérő- Bőggőhúr Kisérő húrok kottahúrok húrok E hangszerén már még jobban kiegészítette Kordé az alaphangsort kromatikus hangokkal. Ez már „duplakottás" hangszer. A kromatikus hangok közül Kordé azonban újra csak válogat, nincs mindre szüksége. A „duplakottáé' dallamhúrokon a következő hangsort szólaltatja meg a játékos (a második kottahúrcsoporton képzett módosított hangokat bekereteztük.) 83. Itt jegyezzük meg, hogy míg az alapsort négy azonos magasságúra hangolt húr adta, a kromatikus hangokhoz csak két húr szolgált. Amint a hangszer hangolásából látjuk, a tonalitás problémája itt sem merülhetett fel a kíséret során. Az A-dúrban játszott dallam kísérőhangjaként a hangnem törzsharigjain kívül c, est, b, /hangok áüandóan zengtek. E „tercciterára" is boltban vásárolt 10-es számú húrt rakott Kordé János, csupán a „bőggőhúr" volt ennél vastagabb. Tipikus a basszushúrnak a magasabb kísérő-húrok között való elhelyezése. Új, eddig nem tapasztalt jelenség, hogy Kordé, - akár csak a vonóshangszerek építői - lelket, lélekfát tesz a hangszerébe, főzött bükkfából. Ez szokatlan dolog citerákon. Osztrák, német citerákon is csak hanggerendát találtam, lelket nem. A vonóshangszereknél az a lélek szerepe, hogy eUennyomást adjon a túlságosan megfeszített legmagasabb húrnak, és a zsámolytól átvéve a rezgést, továbbítsa azt a hegedű hátlapjának. A citerán azonban a felfüggesztési pontok a hangszer két végén vannak. A lélek szerepe, hasznossága így kérdésessé válik. E hangszerét öt fajta fából állította össze: Citerájának feje vadkörtéből, tőkéje kőrisből, tető és oldallapja juharból, feneke hársból, lélekfája pedig főzött bükkfából készült. Kontraciteráján is feketére pácolta „a kotta amién rajta van" a fogólapot. A tetőlap ékessége az a csillag alakú hangrés, amelyen a csillagnak minden csúcsa kis körbe torkoUik. Feleségének akart kedveskedni vele, hogy a kontracitera fejére gitárhangoló gépezetet szerelt, hogy általa a hangolást megkönnyítse, s talán, hogy a hangszert is rangosabbá tegye a fehér csontkulcsok imponáló eleganciájával. 4. A most leírt kontraciterának méretekben pontos mása most áll éppen a befejezés előtt, összeállítva, duplakottásan várja, hogy végig felhúrozzák, mert jelenleg csak a négy kottahúr, a kromatikus hangok feletti három húr és egy „bőggőhúr" van rajta. Hangsora teljesen azonos az előzőével, a hangszer mégis különbözik az előzőtől: a) hangolószegek vannak a fejen is, b) a fejen hét húr van 4

+3-as csoportosításban, c) a citera fedőlapja nem gyalult, mint az előző citeráké, hanem kanalas vésővel „kiszedett". Az egyenes sima felület így rücsköltté, de egyben vékonyabbá is válik. Kordé szerint a deszka így nem vetemedik meg és jól ki is adja vékony volta miatt a hangot (26. ábra, bal). 5. Az ötödiket, a „bőggőciterát" Kordé Jánoséknál sajnos; nem láthattam, mert eladta, így hát meg kell elégednünk a hangszerről, annak készítője által adott leírással. (14. ábra 13.) „A bőggőcitgra nagy testű, hasas cit'éra volt, sok basszushanggal. Még a kontracitéránál is szélesebb, dobos. Alacsonyabbra stimmelve a kotta. Ö 12-es húrt használ, mi 10-eset. - Nélkülözhetetlen a bandába: Ez taszigálja a zenekart, adja az ütemét épp úgy, mint a zenekarba a bőggő. Ott sem lehet a zenekarba lazsálni, ahol egy jó bőggős van. Nyomja, taszigálja a zenekart." S e „bőggőciterával" már az eladott ötven hangszer egyikéről emlékeztünk meg. S vájjon a többi 49? Hová kerülhettek, merre pengetik őket? Csak egyetlent emelünk ki közülük. Szép hasas-kisfejes citera ez, amely 1971 nyarán készült el, s Montreálba került. A nagytőkén 14 húr helyezkedik el 4+4+4+2 csoportosításban. A kistőkén újabb három basszus húr fejezi be a sort. Igy összesen 17 húr van e szép formájú hangszer testén. A hangszer kromatikus hangolású. (29. ábra) A fedőlap közepén a hangnyílás egy „szotyola" (napraforgó) tányérja. Tőle balra egy csizmás legény pörget egy pántlikás hajú leánykát. Az egész citera fedőlapját gazdagon elborítják levéldíszek, folyondárok, ezek övezik a táncosokat is. A feketére pácolt kottapad alsó végének levágása mesteri: körszelvényvonalának meghosszabbítása metszi a hangnyílás 376