Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

egyvonalas asz és kétvonalas esz csengőkről mondta el.) (Hegyesd, Simon) A pásztorember számára a legnagyobb zenei élményt a saját dalait is játszó cigánybanda jelentette. Nagy hangterjedelmével, hangszíneivel imponált a pásztorembernek, s képzeletében a saját csengői a saját képzeletbeli cigánybandájának egy-egy tagját jelentették számára, s olyan szerepeket is szánt e kolompoknak - nagyságrendjük szerint -, mint a cigányzenekarban a bőgőnek, a sikoltó sípnak stb. van. Mikor a pásztor zenei elképzeléseiről beszél, hasonlatokhoz kénytelen fordulni, hogy a számára annyira elvont harmóniai világot, hangszíneffektusokat ki tudja fejezni. A kardosréti Gulyás János ennyit mond kolompjai összeállításáról: „Egy cigány banda, mikor játszik: Megkezdődik a primásná és mégy végig, a végire marad a nagybőgő. - Hát azé! Tizénkét kolomp, az égy csordára való, és két nagy csöngő, tizénhatos! Mindenik harang változatos. Például van nekijje tiz darab, aki egymás előtt lejátszik, akkó má a tizenéggyediket úgy állítja be, hogy az alap légyén annak." Megjegyezzük, hogy ő az egyetlen, aki a gulyára két nagyméretű csengőt is rakott a harangok közé. Ez nem szokás a bakonyi pásztorok között. A legfontosabb alaptörvény „Egy hangon nem játszhat kettő, mert akkor ott má az ember nem tudja mégkülönböztetni. Erdőbe őriz, ugye, hogy most ez a tehén van ott, vagy az a tehén van ott" (Pécsely, Ihász) E törvény oly fontos, hogy mégegyszer visszatér rá, de most már másként fogalmaz: „Két egyforma hangú nem lShet, mer akkó má nincs mgg az a rendes összejátszás, ugye." Vajon azt az alaptételt akaija-e ő is kimondani, amelyet a reneszánsz ellenpontművészetéből is kikövetkeztethetünk törvényként: nem jó, ha a szólamok egyesülnek, s hangzás szempontjából megszűnik a többszlóamúság - jelleg, egybeolvadnak a megkülönböztetlenségig a szólamok. A lényeg ugyanaz! A zeneszerző minden szólamát, a gulyás minden tehenének minden harangját külön is szeretné hallani, mert csak így tudja számontartani. - Ehe! Megá, vén zsivá! Most má látom, hogy hugyan agyusztállod té a kolompokat! Azt a horpáját vagy kissebre ütnyi, vagy nagyobbra ütnyi: igy léhet a hangot mfe'gmásittanyi a kolompokná. Rágyüttem! - M'égállj, majd adok én neked ötven kiló rozsot! Most má én is mégcsinállom! Mfe'gcsinátam én is mindig! Ha száz kolompom vót, am mind más hang! Meg kő níznyi kinn a majorba. A vőmné vannak a kolompok!" Még is hallgattuk őket még ezen este. (Mollhármas harmóniájukat ld. az „agyusztált harangok harmóniái" cím alatt.) A hangolásról a következőket mondta el: „Ha az enyimnek vastag hanggya van? Annak a horpáján ütök égy kicsit beljebb, akkó má víkonyabb hangot ád. Na, ' akkor azt ehagyom. - Akkó veszem a másikat, hogy az olyan hangot dob-é, mind ez. Akkor azt mégin mindaddig ütöm a horpáját, mig mégin még vikonnyabb hangot nem ád. Am má három. - 'kkó vőszé'm a negyediket. Nagyon be van ütve a horpája? Akkó kijjebb ütöm a horpáját, hogy vastag hangot adjon. Azt még vastag hangra vészem . . . Mer nekém sok marha vót ott, háromszázon föllű, és mind oanra kötöttem, aki szökős vót. És akkó mindig tudtam, hogy most m£llik szökős megy . . . így agyusztátam én minden kolompomat át." (Pityinger István, 1889.) A harang horpának megváltoztatásával nemcsak a harang hangmagassága, de hangjának színe, felhangjai is változtak. „A harangnak a hangját el lehet változtatni. Hogyan? Oldalba köll ütni, aztán mingyá másképp szól! így van ez, valóságos igaz!" (Vigántpetend, Tóth) Majd komolyra fordítva a tréfát így folytatja, magyarázva: „Ez a horpadás a kolompon ez a hangjelző. Például ez most így van. És én fogok égy kalapácsot, valahová odatészém égy vasra égy fára (a harangot), eggyet rákoppantok, mingyá más hanggya van. - Ha én ellopnám valakinek a haranggyát, én é tudnám mingyá változtatni a hanggyát, mingyá nem ismerne rá a hanggyára. De ezt ném mindenki tudja, ehhő kevés ember ért!" A hangolásra vonatkozóan a legszakszerűbb felvilágosítást a zirci öreg gulyás, Lénárt János így adja meg: „Nem köll összepasszíttanyi, n'ém szabad. Mind külön. Például van itten három, négy, öt, hat, nyolc vonás. (7. ábra) Akkor most ez nagy vonás, kissebb vonás, mégin kissebb, mégin kissebb, mégin kissebb, mégin kissebb. A hangot úgy kő igazíttanyi, hogy egymás után l'égy'én a hang." A hangolás módja Ha tehát a két harang ugyanazt a hangot adta, ezen segíteni kellett. „Van hogy én is mégagyusztálom, mer ezen is l'éhetne. Ezt a horpát mélyebbre kőne vernyi. Akkó jobban kiadja a hangot. Mert ewé ezt a hangot úgy é l'éhet vénnyi. Hogy ott van még, nó'm tudom, Pityinger Pista bácsi Tósokbérénden él, még a Mónár Pista bácsi, ezek tudták. - Ez'ék ugy elvették a hanggyát neki, az ember - ha csak a formájárú még ném ismerte, de a hanggyáru sosé mondta, hogy (ugyanaz a kolomp). Ilyen emberek, mind máma őriznek: Elvinném a haranggyát, "égy hét múlva visszahoznám, itt előtte vóna, ném merné mondanyi, hogy az üvé vót. Úgy éveszi a hanggyát. (Mutatja a harangját.) Ennek nagyobbnak, kőne, puffanóssabb hanggyának lénnyi. Pityinger Pista bácsit vóna érdemes megkeresni, ha él még!" (Pécsely, Ihász). 1970 szeptemberében jutottam csak el az Ajka melletti Tósokberéndre, hogy felkeressem a harangagyusztálás dicsért mesterét, Pityinger István pásztort. A majd 80 éves egykori gulyás így mesélte el tudásának eredetét: „ötven kiló rozsot fizettem égy agyusztállásér a széngáli kovácsnak ... Ucs csaptam én be azt a kovácsot - má öreg ember vót ám . . . - Mikor dógozott a kolomppá, éküdött mindig, hozzak él liter bort! 'sztá mikó hallottam, hogy kocul má, (suttogóra fogja a hangját) akkó visszaléptem: 7. ábra. A hangok egymásutánja, ahogy azt egy öreg pásztor rajzolja. Fig. 7. The sequence of sounds rendered by an old sht* pherd. Hangolását orvoslás-nak nevezi, erre majdnem mindig szükség van, mikor új kolompokat vásárol, és azokat a régiekhez akarja igazíttani. Ez azonban kezdetben nem mindig sikerül. „Sokszor megtörtént az eset, hogy megvettem az új harangot és mikor égyforma szava vót, akkor jól szót. Mikor el akartam változtatni vagy vékonyabbra vagy vastagabbra a szavát, akkor ném jó vót. Utóbb mégharagudtam, odavágtam a favágittóra, a fejszivé összecsaptam." Mivel értett a harangok hangolásához, ezért vásáron nem a harangok hangját próbálta ki elsősorban, hanem az acél minőségét vizsgálta, amelyből a harang készült. 359