Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene

„Csak néztem, hogy jó vasa van. Én azon (a hangján) tudtam segítteni. Annak csak "égy kis kalapács kő és a tudás, hogy hugyan kő igazíttani." Disszonancia „Ha nem igazítja össze az ember a hangokat - folytatja Lénárt János - akkor eggyik a másikat érontja. Szóvá az összes harangbandát, ami fönn van a teheneken, a marhákon, az érontja az egésznek a szavát." Azért is haragudott a pásztor, ha az általa ,megagyusztált' harangok közé a paraszt valami rossz kolompot kötött tehene nyakába. Akkor addig mesterkedett, míg a parasztgazda megsértése nélkül mégis csak elnémította az ő harmóniájába bele nem illő idegen harangot: „. . .vót, hogy a parasztember főkötött valami rossz vacak harangot vagy csöngőt. Azon vótam, hogy hugyan tudjam etüntetni. Legföljebb az vót. . . hogy elveszett. Ha hitte je, ha nem." „Akkor rajt hagytam a kolompot, ha olyan kis rossz reznekét rákötött, aztán akkor mást nem tudtam csináni, lé'vBttem aztán fogtam egy követ, aztán összelapítottam, hogy né szóljon sehogyan se! -Hát hazament az állat, aszmondja: - Mi lőtte ezt a harangot? Mondom: - Elesett a tehén, aztán rátérdét. Nem akartam ugy levenni, hogy édobjam, vagy valami." (Vigántpetend, Tóth) A behangolt, agyusztált harangok harmóniái Igen kíváncsian hallgattam meg mindig a hosszú beszélgetések közben, hogy tételeik igazolására vajon milyen hangzatok csendülnek majd fel e primitív harangok öbleiből. Újra meglepetés várt rám minden alkalommal. A pásztorok a maguk ösztönös harmóniai érzékükkel úgy válogatták össze a harangokat, hogy azok vagy hármashangzatot, vagy valamely olyan szeptimakkordot adtak, amelyet azonban a legmélyebb hang alsó vagy felső kismásod szomszédja színezett. De vegyük sorra ezeket! Legkorábban a hegyesdi juhászt, Simon Gábort kértem meg, hogy rázza meg társaival a három csengőt, amelyet ötszáz-hatszáz birkát számláló „fóka" esetén a három vezérürü szokott viselni. A három csengő közül a legmélyebb egyvonalas asz hangolású, ez 14-es csengő volt, a középső egyvonalas cesz hangolású volt, száma nem látszott, mert a csengő törött, forrasztott volt, a legkisebb kétvonalas esz hangolású, 10-es csengő volt. A három egyszerre hangoztatva lágy asz moll harmóniát szólaltatott meg: 67. Pécselyen Ihász János gyermekei a padlásról hozták le, s a szoba gerendájáról szedték elő a harangokat. Mikor nagyságrendbe raktuk és megszólaltattuk őket, a harmadik magasabb hangot adott egy kvarttal, mint a nálánál kisebb negyedik. A hat kolomp a következő hangokat és harmóniát szólaltatta meg: 68. 360 Vagyis olyan terckvart akkord hangzott fel, amelynek legmélyebb hangját, annak kis szekunddal magasabb szomszédja színezte. Bándon Farkas Antal - amikor arra kértem, hogy állítson össze 19 harangjából és csengőjéből egy 50 tehénre való harangkészletet - a következőket mondta: „Ha több, nagyobb a falka, akkó má litfcrek sz'érint szedem össze. Ha van egy hat literes, akkó má ötös, itt van a két és fél.. . mindenhun kihagyok égy mennyiségű hangot. Ez égy másfeles és még egy literes." Az általa kiválasztott harangok a következő hangokat és harmóniát adták: 69. j - U ** 61-. 5 I-. 151-, 1,5 U. ! Mcs harangok A megszólaló akkord tehát egy olyan Cisz dúrra épített szeptimákkord volt, amelynek alaphangját az egy kisszekunddal lejjebb levő c hang színezte. Hozzá kell tennem, hogy Farkas Antal válogatás közben nem rázogatta össze a harangokat, hogy hang szerint is ülenek-e. Az alapelve már - úgy látszik - készen állt törvényként, s ez így hangzott egyszerűen: „Nem mindén literből éggyet!" - a félhangos disszonancia ott lépett fel akkordjában, ahol a 6 literes és az 5 literes két nagyharang egymás mellé került. Úgy látszik, a legnagyobb két harangja közül az egyiket mégsem akarta kihagyni a gulya harangegyütteséből. Tósokberénden Pityinger István (1889) híres „harangagyusztálló" hírében állott. Neki ugyan egyetlen harangja sem volt már, de az általa hangolt kolompokat Berénd majorban a vejénél mégis megtaláltuk. Német István (cca 1920) 102 tehenet őriz és azokra rakja öt kolompját és egyetlen csengőjét. Ezek a tehénistállóban lógtak, mindegyik amellett a tehén mellett, amelyikre akasztják. Ugyancsak megcsodálhattuk itt Pityinger István ösztönös harmóniaérzékét, mert az öt harang harmóniájára a „csöngő" szinte rátette a koronát: Egy a hanggal színezett G-dúr harmónia szólalt itt meg, melynek legfelső hangját a fényesen csüingelő csengő adta. Az Olaszfalu mellett legeltető tehenes viszont tipikus példája a még csak 1-2 éve legeltető parasztembernek. Hanich Gyula (1925) nem sokat ad a hangok harmóniájára. 95 tehenén három harang és egy „reznek": egy, talán ágyúgolyó hüvelyéből készült rézkolomp volt található, ez utóbbi azonban nem is szólt. A másik három kolomp közül az egyik kicsit mély kis a hangot adott, a két másik azonos hangot: egyvonalas d hangot hallatott. Ő már nem ismerte a pásztorok legfontosabb hangolási törvényét: Minden harang adjon más hangot! Eddig csak ezt az öt harang, ületve csengőegyüttest hallgattam meg a pásztorok egykori „harangbandáiból". Ebből messzemenő következtetéseket, általánosítást még korai volna levonni, a megfigyeléseket még folytatni kell! Mindenesetre rendkívül érdekes, hogy abban a négy harang-együttesben, amelyet régi pásztorok saját ösztönös harmóniaérzékükre támaszkodva hangoltak össze, müyen rend uralkodik. A további vizsgálódásokat is a tősgyökeres pásztoroknál kell folytatni, akik az eddig elmondottakon kívül is tudhatnak még