Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)
BÉKEFI ANTAL: A bakonyi pásztorok zenei élete II. Népi hangszerek, hangszeres zene
vaspánt 6. ábra. A harangok méretei Fig. 6. Sizes of bells. 5. ábra A harangok felfüggesztése. Fig. 5. Supporting of bells. Javításuk Előfordult, hogy a kolompot a marha összenyomta, vagy rálépett. Ilyenkor a pásztor maga javította azt meg. Komoly mesterségbeli tudást igényelt ez a munka, egy lakatosnak is dicséretére vált volna, ahogy Farkas Antal kijavította, foltozta vaslemezzel, szegecselte egyik régi kolompját Bándon. Felerősítésük A harangot tenyérnyi széles, erős szíjjal erősítették a jószág nyakába. Biztosnak kellett lennie a rögzítésnek, mert a marha néha fának dörgölődzve igyekezett szabadulni a kolomptól. Bándon Farkas Antal egy speciális rögzítési módot mutatott be erre. (5. ábra) „Egy titka van, mer ahogy ráté'szi az embér a tartószijjat a kolomp fülére, akkor igy széthasítja.. ., a két likat igy égybeszakitja (a). Na most, hogy ki né' kapcsulódjon, égy kötést tész[ek rá] a füle alatt plébű (b). Mikor ilyen plét áttesznek rajt, akkor az ném engedi szét, akkor az el nem veszhetik, ha csak el ném szakad a szíjj. Bőrtobzásokat is raknak rá a vaspánt tetejére (c)." Majd megjegyzi, hogy magát a szíjat nem szabad túl szorosra húzni az állat nyakán, mert úgy kell rátenni, hogy „járgyon rajta és el né vfesszé'n." A csengő vagy kolomp szíjára gyakran szépen fénylő sárga rézcsatot rakott a pásztor. „Én csinyátam rézlemezbű. Ha tiszta, jobban mutatott, ragyogott". . . „Itt a nagykolompnak a szíjjá, ezen még van két oroszlány. Szemközt ának égymással. Pestrül hozattam." (Bánd, Farkas) „Mi illik a marhára, birkára, kecskére? Milyen fókára, gulyára hány harang kell? " Gulyára általába harangokat tesznek, „birkafókára" csengő dukál. Hogy a gulyára hány harang kell, az több tényezőtől függ„[ötven tehénre] öt ölig. Ha nagyobb a falka, akkor mindig ahhó mérten, mekkora a falka. És milyen terepén jár! Erdős vagy bokros, vagy tisztás, ugye? Mer ahol bokros, vagy erdős, ott jobban mégköveteli" (Bánd, Farkas). „Tizenöt (harangom) is vót égy gulyán! Vót kőcsönbe a sógortul is, mikor Városlődön vótam községi pásztor. . . 270-280 darábot hajtottam ki" (Pécsely, Ihász). Lénárt Jánosnak Felsőpere pusztán 13 kolompja volt, mind a sajátja. Ma már nincsenek nála, mert széthordták mindet az ismerősök, rokonok, pásztorok. A harangok nagyságát literrel mérik. Ahány liter víz beleférne, annyi literes a kolomp. Tehenekre a 6 literes nagyságú harangoktól az 1 literes nagyságúakig szoktak rakni. A literest már lehet vezérürüre is rakni, de még viselheti tehén is. A 2-3-4 deciliteres kolompok juhokra, kecskékre, gidákra valók - mondja Bándon Farkas Antal. Hasonlóképpen nyilatkozik a zirci Lénárt János is': „Birkákra is lehet kolompot rakni, ha a mekkorasága megvan. Féllitéres, vagy égy litérés, ilyen formán." „Marhára én kolompokat szokok, dehát itt van rajta csöngő, van rézhüvely, még van rajt, ki mit talál. De énnek'ém mégvannak a réndés haranggyaim . . . Marhára én életémbe sé tettem rézcsöngőt!" (Pécsely, Ihász) Sárosi Bálint írja, hogy a kolompárcigányok oly olcsó áron állították elő kolompjaikat, hogy Stájerországban is elterjedtek, és ott „ungarische Schelle"-relc, magyar kolompnak nevezték a tőlük vásárolt kolompokat.'* (6. ábra) Hangolás, agyusztállás, igazítás Általában úgy él a köztudatban, hogy a magyar ember harmóniaérzéke fejletlen. Mind a dudánál, mind pedig a citeránál megelégszik a mély húrok, hangok orgonapontszerű hozzázúgatásával. Éppen azért meglepő most az, hogy milyen körültekintő gonddal igyekszik a pásztor a különböző hangú harangokat összehangolni. Küszködik, hogy hogyan öntse szavakba, hogy fogalmazza meg, milyen törvények alapján is végzi a harangok egymáshoz igazításának munkáját. Még mielőtt azonban erre rátérnénk, haügassuk meg, milyen jelzőkkel igyekszik meghatározni harangjai szavát. „Minnek ismertük a szavát, mindig tudtuk, hogy méllik van közelebb és méllik van távolabb tőlünk, mer ismertük minnek a hangját. Mer ném vót égyforma hang kettő. Mind különböző. Éggyik élésébb, a másik tompább, a harmadik még vastagabb, méllyebb hang. Voltak élés hangúak, magas, ami né'm sikíttós, de magas hang, még voltak mély tompa hangok, amik egész mélyre hatottak, és mindet tudtuk különböztetni, hogy ez ezen az áüaton van, az még azon az áUaton van. És tudtuk, hogy az az állat még itt van, mer a kolomp itt szól a nyáj között" (Pécsely, Szakonyiné). Mikor Farkas Antal Bándon kirakta 19 harangját és csengőjét, apja ostornyelével még nótát is próbált kipöcögtetni rajtuk, de amint mondta, hiányzanak ahhoz azok a harangjai, amelyeket már addig elajándékozott . . . Ahány kolomp, annnyiféle hangúnak kellett lenniük. „Nahát ugye az ember gyereke összeválogatja a lehetőségig. Fölfogigya üket, aztán hun éggyiket rázza még, hun a másikat rázza még, aztán ugy méghaUja, hugyan szóll. Ez a kettő távolrul összeszóU. Távórú aztán összeszónak. Egymás alá alajja vernek" (Ezeket a tiszta kvintben összecsendülő 358