Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

közösségi termékként kezelte, hanem abban a népművészek egyéniségére jellemző megkülönböztető vonásokat, személyes kifejezésformát keresett. De meglátta a népművészetben rejlő népi erőt is, és a legnagyobb felháborodással nyilatkozott egy uraságról, mert figyelemre sem méltatta a nép művészetét. Részletesen olvashatunk a Malonyay-kötetben a juhászkampó, a bot, a balaska, a kanászkürt, sótartó, kobak, tükrösök, borotvatartók díszítőelemeiről, készítésük technikájáról. Megismerkedhetünk a technikával, a díszítőmódokkal (karcolás, spanyolozás, ólmozás, a választóvízzel való festés, a vésés, a cinöntés, rézveret, és az újabban mindinkább térthódító domború faragás) Sági János leírásában. A Balaton melléki népművészeti tárgyakkal, pásztorfaragásokkal újabbkori irodalmunk is többször foglalkozott (Balaton környék népművészete, 1943, MARGITTAY 1943, MADARASSY 1925, 1932, 1934, MANGA 1951, 1954, 1961, VAJKAI 1944, 1957, 1960, 1962). Tekintettel a Balaton nagy idegenforgalmára, itt már korábban is intézményesen kísérelték meg a századunk eleje óta hanyatlásnak induló népművészetet megsegíteni, életben tartani, s mindenekelőtt az egésznek reális, gazdasági alapot teremteni. így a Balatoni Szövetség már 1906-ban az üdülőtelepeken elárusítóhelyiségeket létesített népművészeti tárgyak terjesztésére, háziipari tanfolyamokat szerveztek. 1936-ban a Tihanyban létesített Népművészeti Házban népművészek is dolgoztak és árusították a környék népművészeti termékeit. Az 1940

:es évek elején meglehetős divatja volt a faragóművészetnek (Balatoni Szemle idevonatkozó cikkei), sok kiemelkedő tehetség is akadt, azonban ennek ellenére a népművészet hanyatlásáról beszélhetünk. Ugyanakkor több cikk foglalkozik a Balaton melléki népművészettel, sőt önálló kötet is megjelenik (Balaton környék népművészete 1943). A tárgyak jellege is átalakult, s többé-kevésbé igazodott az idegenforgalom kívánságaihoz. Faragott díszítmények a pásztorművészeti tárgyakon kívül sok más helyen is felbukkannak, pl. a régi szőlőprések faragott díszű oszlopain, kapufélfákon. Sok szép régi textil darabot közöl a MALONYAI sorozat IV. kötete is. Ehhez annyi megjegyzésünk volna, hogy az áttört, subrikált, madaras díszítésű halottas lepedőket szlovákiai kereskedők hozták ide (VAJKAI 1964). Népi iparművészetnek mondhatjuk a nemeshanyi csipkét, amit Tóth Mariska készített és a balatoni idegenforgalom tett híressé. Csipkéi 1937ben külföldön díjat is nyertek. E csipkék hagyományos elemeket azonban csak elvétve tartalmaznak, formailag, rendeltetésükben teljesen újak (VAJKAI 1964). A Balaton délnyugati sarkának már érintett viseletanyagából a legszembeszökőbb darabja a fejkötő, ami idők folyamán csak díszesebbé vált, utóbb színes gyöngyökkel varrták ki (KERECSÉNYI). Gazdag cserépanyagot közöl a MALONYAY-kötet. A Balaton mentén ma is folyik az elsősorban faragó jellegű népművészeti tevékenység. Tárgyaikat az idegenforgalom, a kereskedelem igényeinek megfelelőleg készítik. IRODALOM A Balaton környék népművészete. Balatoni Könyvek, II. (Bp. 1943). GÖNYEY S.: Népművészeti és népviseleti szigetek a Balaton mellett. Balatoni Szemle, 1943. KERÉKGYÁRTÓ A.: Veszprém vármegyei fehérhímzések. Muskátli, 1934. MADARASSY L.: Vésett pásztortülkök. Magyar Népművészet, III. (Bp. 1925); Dunántúli tükrösök. Monumenta Hung. Ethn. (Bp. 1932); Művészkedő magyar pásztorok. (Bp. 1934). MALONYAI D.: A Magyar nép művészete, III. IV. kötet (L. az általános művek közt). MANGA ].: Betyardarstellungen auf den Schnitzereien ungarischer Hirten. Acta Ethn. 1951; Egy dunántúli faragó pásztor. Magyar Népműv. XVI. (Bp. 1954); Hirtenkunst in Transdanubien. Acta Ethn. 1961. MARGITTAY R.: A Balatonvidék népművészete (A szerző Balaton Tájak-emberek c. művéből). (Bp. 1943). TÓTH T.: Tóth József fafaragó - egy bakonyi pásztor - élete és művészete. A Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 10 (1971). ÚJHELYI GY.: Pásztorfaragások megújulása a Balaton mentén. Balatoni Szemle, 1943. VAJKAI A.: Somhegyi üvegek Szentgálon. Ethn. 1944. A tihanyi népművészeti kiállítás. Képes Magyarország, 1957; Bakonyvidéki keresztszemes hímzések. Művészeti Szakköri Útmutató, 3. sz. Bp. 1960; Új irányzatok, lehetőségek megyénk népművészetében. Új Helikon, 1962. 10. Szokások, hiedelmek, népköltészet A Balatonmelléki lakodalmas szokásokkal a múltban többen foglalkoztak (CZIRBUSZ 1885, JANKÓ 1902). CZIRBUSZ gyűjtése meglehetősen felületes, s ezért megállapításait nem fogadhatjuk el. JANKÓ szerint a lakodalomnak etnikai jelentősége nincsen, de ugyanakkor ő a magyarok és a németek szokásai között különbségeket talált. Jankó leírása szerint a lakodalom napja a kedd volt, különben művében még sok lakodalmas szokást említ. Az utóbbi évek lakodalmas szokásairól néhány ismertetés jelent meg (VAJKAI 1939, 1964). A halottal való ténykedésről is olvashatunk JANKÓ művében, nemkülönben a Balatonmellékben (VAJKAI 1964). A temető sírköveivel kevésbé foglalkoztak kutatóink, így csak a baltonudvari ref. temető szívalakú sírkövei kerültek részletesebb leírásra, amelyekről már EÖTVÖS KÁROLY is értesít. (VAJKAI 1964) A Balaton mellékiek szokás-, hiedelemvilágáról JANKÓ monográfiája ad részletes rajzot, a húsvéti cifra tojás készítését SÁGI JÁNOS örökítette meg Kaposvárról (Malonyay IV. k.). A pünkösdölésről Kiskomáromból van adatunk (Péczely 1956). Számos más szokást a farsangolással, tollfosztóval, Májusfa állítással, aratóünneppel kapcsolatban az 1950-eSjévekből részleteket a Balatonmellék-ben olvashatunk (VAJKAI 1964). A szőlőműveléssel kapcsolatos régi szokások közül a nők húshagyóhétfői pinceszerezéséről már a Tudományos Gyűjtemény 1834-ben beszámolót ad. Üjabb adatok a Baltonmellék néprajzi összefoglalásában találhatók (VAJKAI 1964). A régi szüreti ünnepségekre vonatkozólag az írásos emlékekben, szóhagyományban sokat nem találunk, és különösen keveset tudunk a Balaton mellékéről. E téren talán még KISFALUDY SÁNDORnak a badacsonyi szüretet idéző sorai is nép324