Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

rajzi értékűek, mert ebben szó van vidékünkről már régóta eltűnt dudáról. Körmenetszerű szüreti felvonulásról a múltban csak Balatonkilitiről van adatunk, de értékes módon a Balaton mentén az 1930-as évektől terjedni kezd egy utóbb mindinkább hagy ^mányossá alakuló szüreti mulatság. Határozott, körülírt forma kezd kibontakozni, aminek megvannak a maga szabályai, s úgyszólván a szemünk előtt válik hagyományossá. A kenesei szüreti felvonulásról a Balatoni Szemlében olvashattunk (1933) beszámolót, a legújabbkori vörösberényi, cserszegiről a Balatonmellék néprajzában (VAJKAI 1964). Egyéb szokásokról (pl. Lucaszék készítése) JANKÓ monográfiája tudósít. A valóban igen régi eredetűnek mondható regölés maradványai a Balaton délnyugati sarka táján bukkannak fel. E téren a kérdésnek neves kutatói voltak (JANKÓ JÁNOS, SEBESTYÉN GYULA, SÁGI JÁNOS). Néhány helyen megtalálták a regölést, illetve annak emlékeit, bár a közölt adatokat bizonyos kritikával kell fogadnunk. SEBESTYÉN GYULA Gyenesdiáson, Cserszegtomajon talált regősöket, de ezekről SÁGI JÁNOS kiderítette (1904), hogy regős vidékről származtak, mert hegyközségekben a regölés ismeretlen volt. Feltehető, hogy a regős vidékről (pl. Belsőzalából) a Balaton mellé költözöttek magukkal hozták tudásukat, és a fiatalok felújították a szokást (a regöléssel kapcsolatosan egyéb adatot 1. VAJKAI 1964). A Keszthely környéki betlehemesekkel SÁGI JÁNOS foglalkozott (1904), és bemutatja a balatonszentgyörgyi bábtáncoltató betlehemeseket. (A bábtáncoltató betlehemesekről újabb adatok: VAJKAI 1964, PETÁNOVICS, Vörs.) A nép tudásanyaga, természetismerete kétoldalú: egyrészt irreális hiedelmek, másrészt objektív, reális megfigyelések szerepelnek benne. Már a Tudományos Gyűjtemény foglalkozott a néptől megfigyelt természeti jelenségekkel, pl. a' vész'-szel, az időjóslással (1827, 1836). JANKÓ JÁNOS adatokat keresett a népi kozmogóniára, csillagászatra vonatkozólag, és könyvében külön fejezetet szentel a halászmeteorológiának, a balatoni halász halismeretének, s e fejezetből mindenesetre a természetet egész aprólékosan megfigyelő balatoni (halász) ember egyénisége bontakozik ki. A tudományosan meghatározott 38 halfajból 31-nek ismerjük népies nevét. A Balaton melléki növényismerettel BORBÁS VINCE foglalkozott (1894), és a botanikai szókincset bőségesnek mondotta. Hasonló nagy növényismeretről beszélhetünk később is (VAJKAI 1959b, és Gyűjtögető gazdálkodás Cserszegtomajon). JANKÓ anyagának alapján az is megállapítható, hogy az eléggé polgárosult Balaton mellék szegényebb az ún. babonákban, hiedelmekben, de azért még az 1950-es években is akadt a szőlőhegyben karóra tűzött lókoponya szemverés ellen (VAJKAI 1939, 1964). A hiedelemvilág titokzatos alakjai, mint a boszorkány, tüzes ember, lúdvérc, boszorkányos emberek sűrűn szerepelnek különböző történetekben, legendákban, és voltaképpen ezekből rajzolódik ki különleges alakjuk. Kincsásással kapcsolatos hiedelmekről már KITAIBEL útinaplója értesít (1799). A babonás történetek újabb megfogalmazását, műfaji elkülönítését olvashatjuk egyik tanulmányában (VAJKAI 1947). A falu búcsúnapjának megünneplése még ma is szokásban van, néhány körhintával, elárusító sátorral valamelyik téren, előzetes nagy készülődéssel, távoli vendégek megérkezésével és hajnalig tartó bállal. Ennél nagyobb jelentőségűek voltak az ún. szentes búcsúk, zarándoklatok a kegyhelyekre. A Bakonyban a leghíresebb kegyhelynek számít Csatka. Keletkezéséről részletesen ír EÖTVÖS KÁROLY, leírása azonban nem felel meg minden részletében a valóságnak, a hiteles okmányok ennek ellentmondanak. A Bakony és környékén még híres búcsújáróhelynek számított Jásd, Bodajk, a Balaton környékén Andocs, Sümeg, Máriacell, Vasvár, Segesd, Búcsúszentlászló, ahová többnyire Mária ünnepkor olykor tízezrével tódult a nép. A búcsúk látogatói sok, még a középkorba viszszavezethető szokást, hagyományt őriztek meg, így pl. a betegek fogadalomból különböző tárgyakat hagytak a búcsúhelyen, többek között viaszoffert, a szentkút vizében megmosakodtak stb. Búcsúhelyeink kialakulásáról, de általában a bakonyi, Balaton környéki búcsújáróhelyekről részletesen kidolgozott művelődéstörténeti tanulmányok jelentek meg (VAJKAI 1942). A témával kapcsolatban még további adatok volnának gyűjthetők régi búcsú vezetőktől, énekesektől, nemkülönben mézeskalácssütő mesterektől a viaszofferekre vonatkozólag. A népi vallásosságnak egyéb emlékeiről is szó lehet, így vidékünkön népszerű volt Szent Vendel, a barmok megsegítője, kőszobrával több helyen találkozhatunk. Szent Donátusnak, a szőlőhegyek védszentjének kis kápolnája több szőlőhegyben megtalálható (VAJKAI, Parasztszőlő művelés . . .). Számos tanulmány foglalkozik a Bakony vidékének népi orvoslásával, többek között az 1900-20-as évek híres javasának, az ősi népi orvoslójának működésével (VAJKAI tanulmányai). A bakonyi nemes falvak népe jó elbeszélő, anekdotázó, társas összejöveteleknél az uralkodó irodalmi műfaj az anekdota, a boszorkányos história. Igen elterjedtek és népszerűek a bakonyi betyártörténetek, a boszorkányokról, ördöngös emberről (ördöngös pásztor, vadász, molnár), a táltosról, garabonciásról, lúdvércről, rejtett kincsről, tüzes emberről szóló rövidebb-hosszabb, mesterien felépített történetek. Ide tartoznak a patkányűzéssel és a kígyóval foglalkozó történetek. Minderről részletes feldolgozás jelent meg (VAJKAI 1959 a-b). A Balaton környékével kapcsolatban megállapítható, hogy itt is kiváló elbeszélő tehetségeket találhatunk még a falvakban, akik sok száz „trufát" tudnak, — de ugyanakkor alig néhány tündérmesét. A betyár325