Kralovánszky Alán – Palágyi Sylvia szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Történelem (Veszprém, 1978)

VAJKAI AURÉL: Néprajzkutatás Veszprém megyében

Helynevekből következtethetünk egykori erdőkre is, így pl. a Balaton mellékén Bükkredülő <Balatoncsicsónál), Kövesirtás (Óbudavárnál), Irtás, Kisbakonydülő (Zánkánál), Bálintirtás (Tihany). Néhány kultúrtörténetileg érdekesebb helynév a Balaton mellékéről uTanérkapu Kővágóörs régi jelentőségű utcája, ahol korlát volt a kimenő marha ellen. Keszthelyen is megvolt 1781-ig a Tanárok utcája (tanárak), ami a város erős falusias jellege mellett szól. A keszthelyi Lehen az egykori jobbágytelek emlékét őrizte meg. A kővágóörsi Papütőnél a cséri búcsúba menet a vidéki nép a Hármasdombnál nem akart vámot fizetni, mire a vámos a kísérő papot az erdő szélén leütötte. Vörsön a Pogánysziget romhalmazzal, régi lakóhely volt. A Bodon összetétel kutakkal kapcsolatban a fatörzsből kivájt kutak emléke. 3. Bél Mátyás A Bakony és a Balaton környék néprajzával voltaképpen első ízben a XVIII. század nagy polihisztora, Bél Mátyás (1684-1749) foglalkozott, aki széles körű földrajzi leírásában, ha röviden is, de úgyszólván a modern néprajzkutató módszerével kitért a bakonyi és a Balaton melléki nép életmódjának, gazdálkodásának leírására. Bél Mátyás anyja Veszprém megyei születésű volt, és Bél valószínűleg rokoni látogatásra jött 1701 telén a Balaton környékére. Több ízben utazott a Balaton mentén (1707, 1731), megfigyeléseit az 1732—36 közt kiadott Notitiájában közölte. Leírásából elsősorban ki kell emelnünk a nép szociális körülményeit, társadalmi viszonyait tárgyaló részleteket. Veszprém megyében igazán törzsökös magyarok ivadékai maradtak fent, a lakosok részben nemesek, részben parasztok. A középnemesek legtöbbje „odatapad az ekeszarvához és dicstelen földmíveléssel homályosítják el nemességük fényét." A Balaton környéki lakosság tulajdonságait részben a környező természeti adottságokkal, a szegénységet a rossz gazdasági helyzettel hozza összefüggésbe. Általában gyakran ír a nép szegénységéről, így megjegyzi, hogyha a Balaton somogyi oldalán sok is a hal, a lakosság ennek ellenére szegényen és szűkösen él. Somogyban a kitűnő talajból sincs jövedelmük, de még a földjük is hiányzik. Zala megye lakossága mezőgazdasági terményeit nem tudja eladni, ezért csak épp annyi földműveléssel foglalkoznak, amennyi elég arra, hogy eltengődjenek. Különben Bél kiemeli a Balaton mellékiek vendégszeretetét. Valamikor a földművelés volt a legnemesebb foglalkozás, de azóta a mezőgazdaság lehanyatlott, a földek értéke, jövedelmezősége visszaesett. A néprajz egyes fejezeteiben is kitűnő megfigyelései vannak Bél Mátyásnak, vegyük ezeket sorra. A Bakonyban fontos jövedelmi forrás volt a fahordás, de nagyon olcsó volt a fa, s így ez is csekély jövedelmet jelentett. Jelentős volt viszont a disznótartás, és erről pontos képet kaphatunk Bél Mátyástól. A Bakony erdejének gazdag makktermése táplálta a sertések megszámlálhatatlan seregeit, és különösen értékes Bél megfigyelése az erdők nyári és téli aklairól. A néprajz szempontjából azonban leggazdagabb leírása a Tégi balatoni halászatról, e téren kétségtelenül úttörő munkát végzett. A szegény lakosság csak kisebb szerszámokkal (borítókkal,* varsákkal) halászott, olykor szigonnyal, a módosabbak húzóhálóval. Részletesen leírja a szigonnyal való halászatot, általában a kis halászatot. Legértékesebb leírása azonban a téli, jég alatti halászatot tartalmazza, a leíráshoz magyarázó rajzot is mellékel. Részletesen beszámol a Balaton melléki szőlőművelésről, bortermelésről, kiemeli a jobb szőlőtermő területeket, de figyelme kiterjed a szőlőgazdálkodás módjára, a bor további sorsára, általában a szociológiai helyzetre. Sajnálattal állapítja meg, hogy a Balaton zalai oldalán hanyagabbak a bor kezelésében. Ha bő termés van, a bornak igen alacsony az ára és a termelők a bor nagy részét nagy mulatozások kíséretében maguk fogyasztják el. Értékesek Bél megfigyelései az ipari, de főleg a közlekedés, a kereskedelem területén. Észrevette, hogy Veszprém megyében kendert itt-ott termesztenek, lent már kevésbé. A Balatonon való közlekedés meglehetősen kezdetleges volt, kis evezős hajókon csak néhány embert tudtak átszállítani, a vihartól félős nép ritkán szánta rá magát a hajózásra. Sokkal fontosabb volt a téli befagyott Balatonon való közlekedés, amikor is a bort kenyérrel cserélték ki a zalaiak és a somogyiak. A táplálkozással kapcsolatban is volt Bélnek szerény megjegyzése, így szerinte a Veszprém megyeiek legfőbb élelme a disznóhús, a szalonna, a sonka. A somogyi Balaton part viszont szűkölködik iható vízben. Megfigyeli a településeket is, így észreveszi, hogy Nemesvámos kuriális jellegű falu, s már neki is feltűnik, hogy a német telepesek csinosabban építkeznek, és kedvelik a sövényfalat. A veszprémi parasztság építkezéséről azt írja, hogy hajlékuk csak a legszorosabb szükségletre, s nagyon alacsonyan van építve. Végül szóljunk az öltözetről is: Bél Mátyás szerint Veszprém megye parasztjának népviselete az 1730-as években rongy és levetett holmi. 4. Kitaibel Pál Kitaibel Pál (1757-1817) korának polihisztor tudósa, egyformán foglalkozik növénytannal, ásványtannal, földtannal, hidrológiával, kémiával, de még a humán tudományokra is felfigyel. Több ízben nagyobb utazásokat tett országunkban, és utazásairól pontos naplót vezetett, abban részletesen leírja természettudományi megfigyeléseit, de ezenkívül sokminden másra is felfigyel, észrevesz, feljegyez, így a néprajzi jelenségekre, mint a népi építkezésmódra, kismesterségekre, sőt a népies gyógyeljárásokra, a természettudóson kívül régész, műtörténész, etnográfus. Leírásából úgyszólván a XVIII. századvégi magyar vidék elevenedik meg, népének akkori életével. Kíséreljük meg követni Kitaibelt 1799. év nyarán 308