A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 13. – Természettudomány (Veszprém, 1978)
Dietzel Gyula: A Palaeochrysophanus Hippothoe L. (Lep., Lycaenidae) egynemzedékű alakja az Északi-Bakonyban
A palaeochrysophanus hippothoe L. (Lep., Lycaenidae) egynemzedékű alakja az Északi-Bakonyban DIETZEL GYULA A Palaeochrysophanus hippothoe L. már eddig is számos problémát okozott. Több éves bakonyi gyűjtések adatait feldolgozva újabb nehézségek elé állítja a lepidopterológust. Az irodalom (GOZMÁNY 1968, SZABÓ 1956) szerint a hippothoet Magyarországon egy nyári és egy tavaszi-nyári nemzedék képviseli. Az előbbi az Északi-középhegység néhány pontján élő populáció, amely a ssp. eurydice ROTTEMBURG nevet kapta. A kétgenerációs nyugat-dunántúli alfaj, a ssp. sumadiensis SZABÓ, mely leírása óta a Bakony több pontjáról előkerült. (Herend: Szolimán-hegy, Presits-malom, Bányatelep, Magyaros-domb, Némethy-völgy, 216 őrház, Csapberekpuszta, Budai-malom, Szentgál: Mecsek, Bánd: Miklóspál-hegy, Balogszeg. Csehbánya: Középső-Hajag, Pend-kő, Herend: Som-hegy.) Herend tágabb környékén — helyenként magas egyedszámban - több helyen gyűjtöttem. A ssp. sumadiensis a Praeillyricum—Praenoricum jellegzetes alfaja, melynek biotopjai általában a submontán régióban találhatók, de lehúzódik az alacsonyabban fekvő félnedves és nedves, nyáron sem kiszáradó rétekre is. 11 évi fejlegyzéseim szerint a ssp. sumadiensis repülési ideje Herend környékén a következő határok közé szorítható: a tavaszi nemzedék példányai május 18-án jelennek meg, rajzásuk rövid, csak a hónap végéig tart és alacsony a példányszámuk. A második generáció hímjei július 30-tól, a nőstények augusztus 3-tól repülnek szeptember 6-ig. A tavaszi, első megjelenésben kivételes volt az 1967-es esztendő, amikor csaknem minden Rhopalocera a szokottnál jóval korábban jelent meg. A tavaszi rajzás kezdetén ugyanakkor nem tapasztaltam a nőstényeknek a hímekhez viszonyított késését. A ssp. sumadiensis bakonyi populációjának példányai megfelelnek a SZABÓ-féle (1956) Lycaenidae-monögiáíi&hm közölt rajz némileg szont a GOZMÁNY (1968) által közölt rajz némileg eltér az általam gyűjtött nőstényektől. A bakonyi hippothoe nőstények szárnyfelületén ugyanis többnyire csak nyomokban találhatók a világos elemek. 1970-ben a Középső-Hajag nyugati peremén sikerült találnom egy hippothoe populációt, mely első látásra sötét alapszínével és kisebb méretével tűnt fel. Ennek példányait összehasonlítva a kaszálókon repülő és más hygrophil biotopokat kedvelő, második generáció sumadiensis-ekkel, azonnal megállapítható volt, hogy méreteiben még azoknál is valamivel kisebb. Hasonló lelőhelyi körülmények között, de lényegesen hűvösebb klímájú biotopon találtam meg 1973 nyár elején az előbbi lelőhelytől mintegy két kilométernyire egy nedves völgyben. Ez utóbbi lelőhelye, a KözépsőHajag tömbjének északkeleti peremén lévő Pendkő sziklasor alatt húzódó, északnyugat-délkelet irányú félnedves völgy, melynek klímája meglepően hideg és zord. Ez a mikroklimatikus környezet analógnak látszik a Bükk-hegység töbörrétjeivel, illetve azok időjárási faktoraival. Ez a mikroklimatikus hatás csaknem minden egyes itt élő lepkefajnál megmutatkozik, a rnintegy # 15—20 napos késéssel az első megjelenést illetően, így pl. a Déli-Bakonyban már június első felében csak kopott Parnassius mnemosyne-k találhatók, ugyanakkor itt még júliusban is ép példányai foghatók. A Coenonympha arcaina DEN. et SCHIFF, a Pendkőnél csak június 10-én jelenik meg, holott „délen" ugyanezen időszakban, már csak nőstényeket látni. A hippothoe lelőhelye alig 500 méter tengerszint feletti magasságban van, tehát vertikális felhatolásának mértékében nem kereshetjük a magyarázatot. Az általános eltolódás a többi kétgenerációs faj esetén a nyár végére 8-12 napra csökken. (Clossiana selene, euphrosyne, Pieris rapae, napi stb.) Az a feltevés viszont, hogy a felhúzódott sumadiensis-nek nincsenek meg a klímatikai feltételei második nemzedék létrehozásához, egyéb szempontok figyelembevételével — morfológiai jellegzetességek, ökológiai viszonyok stb. — nem lehet helytálló. Legvalószínűbb az a feltevés, hogy a Hajagokban repülő hippothoe-alak a faj tűrőképességének krízisén tengődő, reliktumjellegü ökorassza, melyet a boreális mesophil komponensek közé sorolhatunk, szemben az inkább hygrophil követelményeket támasztó tipikus közép- és nyugat-dunántúli ssp. sumadiensis-sel. A Hajagok mindkét hippothoe lelőhelyén gyérszámú populáció repül, a biotopok zártak, így a fajfenntartás mértéktelen gyűjtéssel feltétlenül veszélybe kerülhet. Tápnövénye ezeken az élőhelyeken kizárólag a Rumex acetosella mely tenyérnyi foltokat alkotva, refúgiumszerűen tenyészik. Az erősen izolált biotop elpusztítása pótolhatatlan veszteséget okozna. Sajnos a lelőhelyeket fenyegeti az ember természetátalakító tevékenysége, ami ezt az érdekes fajt kipusz33
