A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Horváth Lajos: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata

VII/1. Monticola saxatiUs-fészkelőközösség Amint a sorszám mutatja, a kilenc hazai fész­kelőközösségnek öt nagy csoportja (II— VI.) teljesen hiányzik ezekről a szigethegyekről, ami a táj egyéni adottságait igen szembetűnően emeli ki. A kúphe­gyek kis kiterjedése, viszonylagos magassága és me­redek oldalai sok mindent megmagyaráznak ezzel a kérdéssel összefüggésben. Kétségtelen, hogy ezek­nek a sajátságoknak vannak természeti és gazda­sági vonatkozásai. Ilyen körülmények között na­gyobb sík felület vagy ellaposodó rész nem fejlőd­hetett ki, ugyanígy nem kedveznek az adottságok a mezőgazdálkodásnak, nagyobb rétek, kaszálók ki­alakításának sem. Mindez elégséges magyarázatul szolgálhat ahhoz, hogy miért hiányoznak innen teljesen a réti, mo­csári, sziki, sztyeppi és lösz-fészkelőközösségek. Amikor ezek hiányára és a hiány fő okaira rámu­tatok, nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy ezek a tények ugyanakkor fényesen bizonyítják az egyes tájtípusokba sorolt fészkelőközösségeknek a tudo­mányos létjogosultságát. A Tapolcai-medence mozaiktájának ornitocöno­lógiai vizsgálata igen kifejező módon járul hozzá az egész országra kiterjedő fészkelőközösségek korábbi meghatározásának igazolásához. Egészen pontosan kifejezve ez azt jelenti, vagy inkább azt igazolja, hogy a fészkelő fajok nem egymástól elszigetelve költenek, hanem vala­milyen függőségi alapon egymással meglehetősen szoros és eléggé ál­landó közösségekben. Ha nem így lenne, akkor a tíz kúphegyen egyrészt aligha találnánk szépen kialakult, tipikus fészkelőközösségeket; ugyanakkor más, tájidegen cönózisok töredékeit is fellelhetnénk, hiszen bőven vannak itt rét-jellegű, homokos, sőt kisebb mocsaras tájelemek is. Ha pe­dig tájelemek cönóziselemek jelenlétét tételeznék fel, akkor a fészkelőközösségek felállítása nélkü­lözné a biztos alapot. Ennek azonban éppen az el­lenkezőjét erősítik meg a Tapolcai-medence bonyo­lult viszonyai, amelyek tisztajellegű és a legtöbb esetben csaknem hiánytalan fészkelőközösségeket mutatnak fel. Ebből is látszik, hogy a cönózishatárok viszonylag igen élesek és kevert tájtípu­sok kevert vagy vegyes cönózisáról beszélni sem le­het. Csak egy példával illusztrálva ezt a gondolat­menetet: elképzelhetetlen, illetve a valóságban nem fordul elő, hogy például rét-erdő-rét-erdő váltakozó, vegyes mozaiktájban az erdei és réti fészkelőközös­ségeknek valamilyen vegyüléke alakuljon ki; tehát, hogy részben erdei, részben réti fészkelők jelenje­nek meg. A táj jelleg vagy erdei és ilyenkor a cönó­zis is az, vagy réti a maga fészkelőtársulásával együtt. Lezárva ezt a fejtegetést, ismételten kiemel­hetjük, hogy a jelenlegi vizsgálatok bonyolult adott­ságok mellett is a korábbi felosztást igazolják. Most már visszatérve a VH/l fészkelőközösségre, azt tapasztaltam, hogy a Csobáncon, a Halápon és a Kopaszon tipikusan jelenik meg, míg a Szent György-hegyen némi hiánnyal, ez azonban nem je­lenti azt, hogy a vezéralak, az állandó tag vagy a legjellegzetesebb alárendelt tagok hiányoznának, mert hiszen ezek nélkül erről a cönózisról nem is be­szélhetnénk, illetve a Szent György-hegyet nem is sorolhatnánk ide. A valóság csupán annyi, hogy a Szent György-hegy nem mutatja azt a tipikus for­máját ennek a tájnak (VIl/l), mint a másik három és így az alárendelt tagok közül néhány elmaradt. VII/2. Falco peregrinus-fészkelőközösség Ezt a cönózist, amint az szinte várható is volt, egyedül a Badacsonyon találtam meg. A vándorsó­lyom csaknem kizárólag sziklafészkelő faj lévén, a többi hegyen az igényeinek megfelelő, magas és egyben nehezen hozzáférhető helyet nem is talál­hatna. IX/l. Serinus canarius-fészkelőközösség Az emberi településekhez kötött cönózisokat min­dig úgy kell felfognunk, hogy ezek tulajdonképpen másodlagosak. Minden okunk megvan annak a fel­tételezésére, hogy ilyen közösségek akkor is meg­voltak, amikor az ember települései nem alakultak ki. Természetes azonban, hogy az egyes fajok. a kérdéses cönózis egyes tagjai nem egy időben je­lentek meg az ember tanyái körül. Nagyon való­színű, hogy az ősiség kérdése párhuzamos az állan­dóság kérdésével, tehát a vezéralak vagy az állandó tag előbb lépett közelebbi kapcsolatba az emberrel, mint az alárendelt fajok. A közösség történelmi ki­alakulása azonban nem lehet hű tükrözője a közös­séghez való ragaszkodás fokának, tehát az aláren­delt tagok fontossági, elsőbbségi sorrendjének. Ugyanis egyes fajok gyorsabban alkalmazkodnak az új viszonyokhoz, mint mások. Az emberhez való ra­gaszkodás foka vidékenként — vagy inkább talán országonként •— is eltérő lehet. Például a fekete rigó Ausztriában korábban lett városi madár, mint nálunk; a seregély Dániában sokkal inkább „házi­madár", mint Magyarországon. Mindezekből a té­nyekből arra a következtetésre juthatunk, hogy az emberi településekkel lazábban vagy szorosabban összefüggésbe hozható fészkelőközösségek fényt vet­nek azok történelmi kialakulására; az indítékok le­hetnek általánosak és speciálisak egyaránt. Jelen esetben nem lehet célom ennek a kérdésnek a to­vábbi, elméleti fejtegetése és ezért áttérek a Tapol­cai-medencében szerzett tapasztalatok ismertetésére. 553

Next

/
Thumbnails
Contents