A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Papp Jenő: A Bakony hegység gyilkosfürkészfaunájának alapvetése

г?. Veszprém, Bakonyi Múzeum ablakán egyelve, 1966. X. 15., 1 $. — Kh: Keszthely, vadrepce (Sinapis arvensis) levélről íűhálózva, 1960. VI. 13., 25 rf, leg. SÁRINGER. — ÉB: Németbánya, vadászház környéke, 1963. VIII. 25., 1 $ és 1 ff. Ugod, Somberek, Hubertlak környéke, 1967. VI. 26—29., 1 rf. — 30 példány. 38. Apanteles cf. lineola (CURT.) — Az egyetlen hím példányt bizonytalanul lehet meghatározni. WILKINSON (1945) leírása majdnem minden tekintetben egyezik példányunkkal. A test sötét vörhenyesbarna. Hossza 2,2 mm. Elterjedése: eddig Angliából és Németországból (KETTNER 1965) közölték lelőhelyeit. Lelőhelye. Bf: Somlóvásárhelv. Somló, 1963. V. 7-8.. 1 f?. 39. Apanteles liparidis (BOUCHÉ) — Az állat egész teste sima és fényes. A középhát rendkívül finoman pontozott. Az 1. hátlemez tükörfényes, csak disztális harmada-negyede pontozott, hosszának és mellső szélességének az aránya $ : 16 : 10 (ritkán 20 : 12), rf : 16 : 9, párhuzamos oldalú, disztális harmada keskenyedő. Elterjedése: a Holarktikum egyik gyakori Apanteles faja. Hazánkból is sok helyről ismerjük. — Bionómiája: a gyapjas lepke (Lymantria dispar L.). a fenyőpohók (Dendrolimus pini L.) és gyűrűszövő (Malacosoma neustria L.) egyik legfontosabb élősködője. Biológiai védekezés szempontjából alkalmasnak látszik arra, hogy tömegesen tenyésztve felhasználjuk a kártevő ellen. Az Egyesült Államokban erre már volt példa. Lelőhelyei. Sümeg, Sarvaly, rozsdabarna kisszövő {Отдуха antiqua L.) hernyóból neveltem, 1968. VI. 4—8., 55 0 és 21 rf. — ÉB: Olaszfalu, Alsópere környéke, 1966. VII. 11—14., 1 9. — 86 példány. 40. Apanteles longicauda (WESM.) — Az 1. hátlemez oldala párhuzamos (Ç), ill. disztális fele addig keskenyedik (rf), hosszának, mellső és hátsó szélességének az aránya $: 15—16 : 10,5 : 11, rf: 13 : 9,5 : 8. A fej, a tor jó része és a hátlemezek selymesen fényesek, a hátpajzs 9. térkép. Az Apanteles glomeratus (L.) : A (1 = Badacsony, 2 = Gyenesdiás, Nagymező, 3 = Nyirád, Felsönyirádi erdő, 4 = Veszprém, Csatár, 5 = Porva) — A. immunis (Hal.) : В (6 = Balatoncsicsó, erdészház környéke, 7 = Felsőörs) — A. metacarpalis Thoms. С (8 = Pétfürdő, 9 = Vár-völgy, Nagyláz-tető, 10 = Herend, Somod) — A. longipalpis Keinh. : D (11 = Várpalota, Tábor-mező) lelőhelyei a Bakonyban. Karte 9 Die Fundorte von Apanteles glomeratus (L.), A. immúnis (Hal.), A. metacarpalis Thoms. und A. longipalpis Reinh. im Bakony-Gebirge Map 9. The collecting sites of Apanteles glomeratus (L.), A. immúnis (Hal.), A. metacarpalis Thoms. and A. longipalpis Reinh. in the Bakony Mts. és az áltorszelvény fényes. A farsajka csúcsa alig kihúzott, alsó része lemetszett. A 2—3. comb fekete, a 2. comb csúcsa pirosassárga. A szárnyjegy hosszúkás, háromszor hosszabb, mint legnagyobb szélessége (20 : 7), szürkésbarna, tövén (és csúcsán) alig világosabb. Felületes határozáskor könnyen A. sicarius MARSH.-nak nevezhető. Elterjedése: Európában elterjedt, de nem gyakori. Mongóliából is közölték. Lelőhelyei. Bf: Várpalota, Badacsony, 1969. VI. 28., 1 $. Kapolcs, Kálomis, 1968. V. 7., 1 $. Tapolca, Szentgyörgy-hegy, 1967. VI. 19—21., 2 $. — Kh: Zalaszántó, Tátika, 1968. VI. 6., 1 rf. DB: Herend, Somod, 1968. VI. 20., 1 9. — 7 példány. 41. Apanteles longipalpis REINH. — Rendkívül jól jellemzi a fajt a következő két bélyeg: 1. A pofa kétszer hosszabb, mint a rágó tövének a szélessége. 2. Az állkapcsi tapogató olyan hosszú, mint a fej magassága. Az áltorszelvény sima, fényes, lehajlott (hátsó) része középen a holdacska körül szélesen ráncolt, két oldala pedig erősen ráncolt. Elterjedése: néhány lelőhelyét közölték Angliából, Németországból, Finnországból. Szovjetunióból (Kupjanszk, Tádzsikisztán) és Kínából. Magyarország faunájára nézve új faj. Lelőhelye. Bf: Várpalota, Tábor-mező, vajszínű cickafarkról (Achillea nobilis) íűhálózva, 1969. VI. 27.. 1 942. Apanteles melitaearum WILK. — Legközelebb az A. ruficrus (HAL.)-hez áll, ettől a következő bélyegek különböztetik meg. Az 1. hátlemez hátsó vége feltűnően kiszélesedik, hosszának, mellső és hátsó szélességének az aránya 9: 17—16 : 8—9 : 16, rf: 13—12 : 6 : 12. a lábak a tomportól kezdve pirosassárgák, a 3. hátlemez hátsó fele pirosassárga (9), Ш. barna (rf). A 3. csípő elég durván ráncolt. Hossza 9

: 3 mm, rf: 2,5— 2,8 mm. Elterjedése: WILKINSON 1937-ben írta le számos angliai és néhány franciaországi, spanyolországi és németországi példány alapján. TELENGA (1955) nem ismertette a Szovjetunióból. Magyarország faunájára nézve új faj. Lelőhelyei. Pf: Pétfürdő, 1968. VI. 26., 1 rf. — ÉB: Gyulafirátót, Kispapod, 1967. VIII. 17., 1 9. — KB: Balinka, Ubaldpuszta, 1968. VIII. 6., 1 rf. — 3 példány. 43. Apanteles mesoxanthus RUSCHKA — G. E. J. NIXON (London) szívességéből az egyetlen bakonyi hím példányt összehasonlíthattam WILKINSON által 1939-ben meghatározott angliai Ç és ^ példányokkal. Az alábbi, fajhatáron belüli különbségeket észleltem: 495