A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Rézbányai László. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, I.

adatok repülési idejét a VI—

VII. hónapra jelzik, de herkulesfürdői megfigyeléseim szerint ez VIII. elejére is áthúzódik. Tápnövényei a Senecio cordatus, Moehringia muscosa és Silène fajok (OSTHELDER), más adatok szerint Moehringia, Alsine (=Minuartia), Bellis és Anagallis fajok (KOCH). Areáján belül egymástól többé-kevésbé eltérő lokálrasszokra oszlik, és néhány helyen, főleg a déli területeken, elszigetelt kis populációkat alkot. Ökológiai igényeit figyelembe véve, erősen elszigetelt bakonyi populációja valószínűleg postglaciális reliktumnak tekinthető. Az esetleges idesodródás lehetőségét cáfolja az, hogy eltér az általam eddig megismert formáktól, önálló alfaji megállapításához azonban még további vizsgálatokra van szükség. Egyetlen hím példánya 19'67. VI. 27-én került a csapdába, de már itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy 1970. VII. 24-én egy másik hím példányt is fogtam, Som-hegytől délre, a Szömörke-völgyben. (3. térkép) A szintén általában montán jellegűnek tartott Larentia clavaria HAW. is eddig csak néhány helyen került elő hazánkban, és érdekes módon, főleg nem hegyvidékeken (Bükk. Velence, Sümeg). A fenyőfői csapda ismét a síksági példányok számát növelte 1968. IX. 28-án és X. 4-én. (4. térkép) 3. térkép: Az Euphya scripturata HB. lelőhelyei a Kárpátmedencében. Az Eriopygodes imbecilla F. bagolylepke fajt tipikus boreális mesophil faunakomponensnek ismerjük. (VARGA ZOLTÁN szerint itt a „boreális" jelző az újabb irodalmi terminológia szerint nem kifejezetten „arktikus", illetve „tundrális" elterjedést, hanem északi kontinentális áreát jelent). Megfelelő adatok hiányában régebben úgy gondolták, hogy Közép-Európában csak a 800 m feletti régiókban gyakori, az utóbbi években azonban egyre több helyről kerül elő középhegységeinkben, vagy azok előterében, sőt még síkságainkon is (Debrecen, Balatonszabadi). Eddigi megfigyeléseim arra engednek következtetni, hogy ez a faj az egész Északi-Bakony területén előfordul, és néhol igen gyakori, így Fenyőfőn sem tekinthető speciális reliktumnak, inkább a törzsalaktól eltérő ökológiai igényű, valamilyen eddig még le nem írt alfajnak. Fénycsapdám 1967-ben csak VII. 4-én és 5-én fogta, 1968-ban azonban VI. 7—29-e között több példányban, de csak egyesével. (5. térkép) Ebbe a csoportba tartoznak a már említett Drepana lacertinaria L. (1967. V. 7.; 1968. V. 6.. VII. 3.). Endromis versicolora L. (6. kép, 1968. III. 28.), valamint a főleg bükkösökre jellemző idevetődött AgKarte 3 — Die Fundorte von Euphya scripturata HB. im Karpaten-Becken Map 3. Sites of Euphya scripturata HB. the Carpathian Basin 410