A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Rézbányai László. Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, I.

számottevő". A csapda adatai szerint azonban még ezen a fenyvestől viszonylag távolabb fekvő területen is elérte az évi 2,1, ül. 1,5%-os tömegrészesedést, és ezzel a 10. leggyakoribb faj lett. Tehát nyugodtan feltételezhető, hogyegyesévekben komoly károkat okozhat a fenyvesállományban. Repülési ideje meglehetősen szabálytalan volt, ezt a 2. diagramból leolvashatjuk. Meg kell azonban jegyeznem, hogy 1968. IV. elején hóesés és több napos fagy volt, ez zavarhatta meg a repülését. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy még a nyíltabb növényzetű fenyőfői területen is, IV. közepén vagy végén, ez a faj bizonyult az éjszakai nagylepkeaspektus legjelentősebb alkotórészének, többször is napi abszolút dominanciát mutatva. Más fenyőkártevő nagyobb számú megjelenését nem tapasztaltam. Bár a Scotia vestigialis HUFN. elsősorban homoki fenyvesekben okoz nagy károkat, tehát Fenyőfőn is megfelelő életkörülményeket talál, ennek ellenére nem volt tömeges. 1967-ben egyáltalán nem jelentkezett, 1968-ban azonban, bár csak 13 példánnyal, de elérte a 0,5%-os évi tömegrészesedést. Szabálytalan időközökben és inkább csak egyesével repült, VIII. 19—

IX. 13. között, főleg IX. elején. A Dendrolimus pini L., Bupalus piniarius L., és a Hylaea fasciaria L. ssp. fasciaria csak néhány példányban jelentkeztek. Érdekes, hogy a normál fényű csapda itt egyáltalán nem fogott fenyőszendert (Hyloicus pinastri L.), míg a higanygőzégős csapda 1969-ben meglehetősen sok példányát megfogta. Ismételten hangsúlyoznom kell azonban, hogy a fenyőkártevőknek ezek az adatai csak a fenyvestől viszonylag távolabb fekvő, nyíltabb növényzetű fenyőfői területekre vonatkoznak. Előfordult az előbbieken kívül még néhány gazdasági kártevő nagylepkefaj, ezek azonban szintén kis számban (pl. Gastropacha quercifolia L.). A fenyőn fejlődők mellett, a tágabb értelemben vett homoki nagylepkefajoknak, a Dunántúlon egyedülálló mennyiségű fellépése jellemzi legjobban a fenyőfői faunát. A csapda két év alatt 12 jellegzetes magyarországi homoki fajt fogott meg. Ezeknek összes egyedszáma (92 példány) a kétévi öszszes nagylepke 2,2%-át adta. Közülük az egyik fenyőkártevőt (S. vestigialis HUFN.) már említettem. A leggyakoribb az Omphalophana antirrhini HB. 5. kép: Az Euphya scripturata HB. első hiteles hazai példánya. Biïd 5. Das erste beglaubigte Euphya scripturata HB. Exemplar aus Ungarn Fig. 5. The first authentically Hungarian specimen of Euphya scripturata HB. bagolylepke faj volt. Bár kis egyedszámmal, de elérte 1967-ben az 1%-os tömegrészesedést, 1968-ban azonban részesedése erősen csökkent. Repülési ideje V. 21—

VI. 21. között volt, és általában csak napi 1—2 példányban jelentkezett. Viszonylag gyakoribb volt még az Athetis furvula HB., míg a többi csak néhány példányban került a csapdába: Euxoa crypta DADD. (1968. VII. 2., 14., 15.), Mamestra aliéna HB. ssp. postaliena KOV. (1968. VI. 26., de a higanygőzégős csapda nagyobb számban fogta 1969-ben!), Hadena irregularis HUFN., (1967. VI. 29., 1968. VI. 24., 28. — 3 példány, VII. 2.), Symira nervosa SCHIFF. (1967. IV. 21., 25., 1968. IV. 19., 22., VIII. 6.), Aporophyla lutulenta SCHIFF. (1968. IX. 16., 17., 19.) Calotaenia celsia L. (1967. IX. 26., X. 4., 1968. IX. 24., 28.), Porphyrinia noctualis HB. (1968. VII. 17., VIII. 7.), Sterrha sylvestraria HB. (1967. VI. 16.; 1968. VI. 17., 27., VIII. 27.) és Dyspessa ulula BKH. (1967. IV. 30., V. 4., 10.; 1968. IV. 27., V. 5., 12., 22.). További érdekes csoportot alkotnak azok a fajok, amelyek inkább a nedvesebb, hűvös klímát, tehát Magyarországon főleg a hegyvidéki erdőket, völgyeket kedvelik, mégis néhány példányban bekerültek a fenyőfői fénycsapdába. Közülük jelentőségével kiemelkedik az Euphya scripturata HB. araszoló faj (5. kép), melynek hazánk területéről eddig csak egy példánya volt ismeretes (Hogyész), de KOVÁCS LAJOS szerint az megbízhatatlan kézből származik, így bizonytalan eredetű. Igaz, hogy a Fauna Regni Hungáriáé is említi szegedi előfordulását, bizonyítópéldányt azonban nem ismerünk. A scripturata eddigi ismereteink szerint kifejezetten európai elterjedésű, hegyvidéki faj. Az Alpokban, a Kárpátokban, Olaszország középső részén és a Balkánon fogható, már a völgyekben is, de különösen a magasabb fekvésű, fenyves régiókban, egész az erdőhatár felső széléig. Középhegységekben is előfordul, de csak magasabb hegyvidékek szomszédságában. Irodalmi 409