A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Tóth Sándor: A negyedik Bakony-kutató ankét (Zirc, 1972. szept. 26–27.)

jak herptíliáira jellemző^ eddig felderített, adatokat. Természetesen csak azok a fajok szerepelnek itt, amelyek gyűjteménybe kerültek. A megfigyelt, vagy mások által jelentett adatok itt nem szerepelnek. A Bakonyalja legérdekesebb vidéke a Fenyőfő és Bakonyszentlászló között húzódó Ösfenyves. Az egykori futóhomokon őshonos erdei fenyves, újabban telepített fenyves és vegyes lomberdő díszlik. Extrém viszonyok uralkodnak itt. A homokon igen kevés a víz. Azért még sincs a táj reptíliák, sőt amphíbiák nélkül sem. A hatalmas, sok helyen jól záródó lombkorona, az állandó árnyék és a nagy harmatképződés lehetővé teszi, hogy itt is megéljenek a hüllők. így találhatunk törékeny gyíkot, távol minden víztől. A vízmedencék, mint a fenyőfői halastó, a bakonyszentlászlói elhanyagolt fürdő, vonzzák a kétéltűeket. A felkutatott fajok listáját nézve meg kell állapítanunk, hogy ezek mind jellegzetesen alföldi-dombvidéki állatok. Hegyvidéki faj nincs közöttük. Mind nagy elterjedésű faj, kivéve a Pelobates fuscus-t, amely homokhoz, laza talajhoz kötött. De ez a szabály sem általános érvényű, hiszen SZABÓ ISTVÁN megtalálta az ásóbékát a Dunazug-hegységben. Véleményem szerint az egyes állatfajoknak a talajminőséghez való kötöttségéről alkotott elgondolásunkat némileg módosítanunk kell. Jó példa erre a Vipera berus hazai, illetőleg Kárpát-medencei előfordulása. Sokáig magunk is azt tartottuk, hogy a keresztes vipera a sziklás, vagy homokos talajhoz kötött, amíg meg nem találtuk a Felső-Tisza menti síkságon agyagtalajon is. Visszatérve a Bakonyalja tárgyalásához megállapíthatjuk, hogy a Bakonyalja aherpetofauna alapján z о о g e о g r á f i a i 1 a g nem annyira a Bakony hegységhez, mint inkább a Kisalföldhöz tartozik. Az Északi-Bakony a hegység legmagasabb része, amely teljes egészében a bükk-régióba tartozik. A fajpopulációk létszáma aránylag kicsi. Reptília határozottan kevés él itt. Nevezetes tagja e csoportnak az erdei sikló, amelynek ritka változata, az Elaphe longissima var. subgrisea WERNER került itt elő. Amint értesültünk, TÖTH SÁNDOR és BANKOVICS ATTILA megtalálta a fali gyíkot a Kőrishegy tövében az Odvaskőibarlang fölötti sziklákon. Az Amphíbiák a szurdokokban, állandó és időszakos vizes árkok, pocsolyák környékén tanyáznak. Számuk nem túl nagy. Legnevezetesebb fajuk az alpesi gőte, hazánk egyik legritkább, legértékesebb vertebratája. Előfordulási viszonyairól még szólunk. A lista szerinti fajok jól jelzik az Északi-Bakony hegyvidékes jellegét. Két kimondottan hegyi fajt az alpesi gőtét és a sárgahasú unkát találtuk itt. A Déli-Bakony jellemzésére nagyjából ugyanezt lehet elmondani, mint az Északi-Bakonyra, annak hangsúlyozásával, hogy a némileg alacsonyabb hegységben kevesebb az erdő, több a szántóföld és főleg kevesebb a víz. Egyes részei már áprilisban a téli csapadék lehúzódása után is kimondottan vízszegények. Érdekes, hogy a kétéltű fajpopulációk a kevés nedvesség ellenére is fennmaradnak. Szétszórva, kis időszakos vizekhez gyülekezve- valószínűleg nyári pihenő, az ún. „nyári álom" közbeiktatásával — húzzák ki a legszárazabb időszakot, amikor az időszakos vizek is kiszáradnak. Jó példa erre a Triturus alpestris előfordulása. A Kabhegy oldalában, Pulától északra éppen úgy időszakos, kisterjedelmű vizekben találtuk, mint Ürkút közelében, vagy az Északi-Bakonyban. A Bakony-kutató program megkezdése előtt, szakkörökben az volt a vélemény, hogy az alpesi gőte a Bakonyban csak egy helyen (Ajka közelében) él, sőt talán ki is hal a hegységben. Vizsgálatunk során szinte minden tavaszi utunk alkalmával újabb és újabb lelőhelyét fedeztük fel. Ma az a véleményünk, hogy a z alpesi gőte az Északi- és Déli-Bakony nagy részén előfordul, azonban sporadikusan, elszórt lelőhelyeken és kis számban él. A Déli-Bakony herbtília fajait áttekintve megállapíthatjuk, hogy e terület herpeto faunája is hegyvidékies jellegű. Mindent összevetve kimondhatjuk, hogy a Bakony hegység faunaképe hegyvidéki jelleget mutat, de kevésbé domborodik ki, mint ahogyan ezt a domborzati és éghajlati adottságok következtében vártuk. A Bakonyalja herpetofaunája alföldi-dombvidéki jellegű. A hiányzó, de a további kutatás során még előkerülhető fajok közül hármat említünk meg: A mocsári teknős ritkaságként előfordulhat, hiszen az elmúlt századokban szokás volt a kastélyok, kolostorok díszmedencéibe telepíteni. A magyar gyík és a fali gyík számára alkalmas biotópok inkább a Déli-Bakony legdélibb részén, méginkább a Balaton-felvidéken vannak. Gazdasági szempontból az eddig megtalált fajok túlnyomó többsége igen hasznos. A vízisikló közömbös, illetőleg halastavakban kárt tehet, csakúgy, mint a kecskebéka és a tavibéka. Közegészségügyi vonatkozásban hangsúlyozni kívánjuk, hogy a kimutatott fajok az emberre nézve nem veszedelmesek. Mérges kígyó nem fordul elő. A további herpetológiai kutatásnak — a Déli-Bakony felderítése után •— ki kell terjedni a Keleti-Bakonyra és részben a Balaton-felvidékre. A vizsgálatoknak a továbbiakban is hangsúlyozottan ökológiai jellegűeknek kell lenniök, emellett a cönológiai vonatkozásokat sem szabad szem elől téveszteni. A jövőben támaszkodhatunk bizonyos mértékben az újonnan alakult Bakonyi Természettudományi Múzeum zoológusainak működésére is. Eddigi gyűjtésükért fogadják ezúton is köszönetünket. A kutatás közben felfedezett természetvédelmi értékekre illetékesek figyelmét fel kell hívni. A Bakony eddig vizsgált résztájainak kétéltű és hüllő faunájára jellemző adatok: A = Bakonyalja, É= ÉszakiBakony, D = Déli-Bakony, a = alföldi, d = dombvidéki, h = hegyvidéki. 35