A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Rácz István: A Bakony hegység Orthopteráinak vizsgálatából levon állatföldrajzi következtetések

A BAKONY-HEGYSÉG ORTHOPTERÁINAK VIZSGÁLATÁBÓL LEVONT ÁLLATFÖLDRAJZI KÖVETKEZTETÉSEK Magyarországon az Orthopterák az eddig kevésbé kutatott rovarrendek közé tartoznak, noha a régiek közül OCSKAY FERENC, FRIVALDSZKY JÁNOS és HERMAN OTTÓ is foglalkozott már velük. Fontosságukat bizonyítja, hogy a különböző gyeptársulások jellemzésére — más rovarcsoportok mellett (Microhomopterák, Heteropterák) —, az Orthopterák is kiválóan alkalmasak (HILDEGRAD MÜLLER 1954, PHILIPPE DREUX 1962, HEMPELSCHIEMENZ 1963, R. ADAMOVIC 1971). E csoportok tagjainak zöme táplálkozása révén közvetlenül kapcsolódik a gyeptársulásokhoz, sőt az egyes fajok elterjedése is nagymértékben egybeesik a megfelelő növénytársulások elterjedésével. Az elmondottakból következik, hogy az egyes növényasszociációknak jellemző egyenesszárnyú fajkombinációk felelnek meg, mint ahogy ezt hazai viszonyok között — elsőként éppen az Orthopterák alapján- NAGY BARNABÁS állapította meg a Hortobágyon (1944), a Tihanyi félszigeten (1948), illetőleg más területeken végzett kutatásai alapján. Figyelemre méltó tény, hogy az eddigi Orthopteracönológiai vizsgálatok legtöbbje az Alföldön készült. NAGY В. a Hortobágyon (1944), Bátorligeten (1953), SIROKI Z. a Sámsoni-dombokon, VARGA Z. Debrecen környékén és a Hernád völgyében, GAUSZ J. Szeged környékén, valamint a Tisza mellett (1969—71) végzett vizsgálatokat. A nagyszámú alföldi kutatásra talán az ad magyarázatot, hogy Orthoptera-faunánk számos jellemző faja éppen azokon a területeken él, ahol a lösz- és homokpusztai, valamint sziki vegetáció fellelhető. Azonban, mint már említettem, a viszonylag elhanyagoltabb középhegységi kutatásoknak is van egy korai előfutára, mégpedig a NAGY B. által végzett tihanyi-félszigeti felmérés (1948). A következő lényeges előrelépés a Bakonyi Múzeum volt osztályvezetőjének, PAPP JENÖnek köszönhető, aki a legtöbb rovarcsoport rendszeres gyűjtésével, feldolgozásával nagy szolgálatot tett a Bakony-kutatásnak. Az általa felállított Orthoptera gyűjteményt — feldolgozás céljára — volt szíves a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani Intézete részére átadni. Ezért ezúton is köszönetet mondunk. A gyűjtemény jelenlegi állapotában 68 fajt, öszszesen 2476 példányt tartalmaz. Szám szerint 86 helyen, illetve annak környékén történt a gyűjtés. E felvételi helyek magukban foglalják majdnem az egész Bakony területét, így a gyűjtemény megközelítőleg pontos képet ad a Bakony Orthopterafaunájáról. A 68 faj 2476 példányából a Tettigonoideákra 22 faj, 337 példány; a Grylloideákra 5 faj, 83 példány; az Acridoideákra pedig 41 faj, 2056 példány jut. A zoogeográfiai viszonyokat vizsgálva megállapítható, hogy a 68 faj mintegy 15 faunaelemre tagolódik. Itt szükséges megemlíteni, hogy a faunaelemekre való felosztásra két lehetőség kínálkozik. Az egyik az UVAROV-féle (1927), a fajok eredete szerint történő csoportosítás. Eszerint a palearktikus fauna autochton elemei két fő csoportba tartoznak: 1. nedves vidékek tropikus tercier faunája, 2. az atlanti (tágabb értelemben) fauna, amely az őshonos európai formákat és a mediterrán-xeromontán fajokat is magában foglalja. A jégkorszakok alatt az európai Orthopterák zöme dél felé szorult, illetve kipusztult. Kevés trópusi faj, valamint az atlanti erdei fauna egyes tagjai viszont túlélték. A mediterrán-xeromontán hegyvidékek faunáját az eljegesedések alig érinthették; fajai ma a Mediterráneum nagyrészében előfordulnak. A jégkorszakok közben, illetve utána nagyszámú faj vándorolt keletről Európába, ahol részint a Földközi-tengerig terjedtek el, általában anélkül, hogy azon túljutottak volna; néhány azonban elérte Anatóliát (főleg Armenia felől). E bevándorlók fő kiindulási területéről UVAROV ezt a csoportot „Angara-fauna"-nak nevezi. Ennek egy része Európában benépesítette az északabbra fekvő tundrákat és mezofil réteket, más részük a füves xerofil sztyeppékét.* RÖBER (1951) szerint az „Angara-fauna" inváziója 3 nagy — időben egymástól jól elválasztott •— hullámban ment végbe. 1. Az első hullámmal jutottak el a hidegsztyepplakó formák Európába, 2. a második még a Brit szigetek leválása előtt érkezett, így ennek fajai ma is megtalálhatók Angliában, míg a 3. már nem érte el Angliát, de Dél-Skandináviát igen, az egykori földhíUVAROV (1927): Az Orthopterák palearktikus faunájának összetételéről és eredetéről. 271