A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Veszprém, 1973)

Dr. Szalai Tibor: A Nyugati-Kárpátok délkeleti vonulatának kialakulása, különös tekintettel a Bakony hegységre az Alp-Kárpáti rendszerben

felső kréta és az oligocén között KÜHN, HERITSCH— KÜHN (1951, p. 261) számol be ezek előfordulásáról. Az eocénkorú andezittufát több fúrás feltárta. Legkeletibb előfordulása a tóalmási fúrás 2496—2667 m mélységből került elő. Legjelentősebb előfordulása a Velencei-hegységben felszínen levő amfiból andezit. A buzsáki fúrás a lattorfi rétegek alatt bentonitosodott amfibolandezittufát tárt fel. A tóalmási, újhartyáni és a sárii mélyfúrások feltárta magmatermékek felső eocén korúak. Az utóbbi két fúrásban dacittermékek is vannak. (JUHÁSZ A. Előadás a M. Földt. Trs. 1968. V. 20.) Fontos megállapítása KOPEK—KECSKEMÉTI—DUDICH-nak az, hogy az eocén üledéksor hézagos, kiemelkedések és az ezeket követő transzgressziók jellemzik. A transzgressziók bázisán paralikus eredetű szénösszletek vannak. A legjelentősebb kiemelkedés a lutéciai emelet közepén történt. Ez a kiemelkedés KOSSMAT (1936, p. 397) értelmezése szerint a larámiai fázist rögzíti. Ezt a mozgást KÓKAY (1959) Várpalotán állapítja meg. A felső eocénben a Balatontól délre: Buzsák, Balatonbozsák és innen északkeletre Cinkota, Örszentmiklós, Túra, Tóalmás, Bükkszék, Tard, Demjén, Mezőkékeresztes vidékén a mélyfúrások felsőeocénkori képződményeket tártak fel. A felső eocénben a Dunántúlon a Gemerid-Eleváció mindkét oldalán tengerág húzódott. Az Eleváció nyugati oldalán húzódó észak felé haladt. A Nyitrai-medencében VIGH (1915) ad hírt kétségtelenül felső eocénba tartozó üledékekről. Buda vidékén az alsó és középső eocén képződmények egyes szintjei ismeretesek. Ezek megjelenése arra utal, hogy a már töredezett Gemerid-Eleváción keresztül az annak nyugati oldaláról történt ingresszióval van dolgunk. Az Alföld északi peremén lelhető felső eocén előfordulások Buzsák—Balatonbozsáki leletekkel való kapcsolatra utalnak. Ezidőben tehát a mai Balaton és Balaton-felvidék területe a Vepor—Szepes—Gömöri— Érchegység szigete, illetve félszigeteként nyúlt be a felső eocén tengerbe. Az eocén végén a Bakony egésze szárazulattá válik. Ekkor a Dunántúlon csupán már a felső eocénben kialakult a Balatontól délre húzódó, Buzsákig követhető oligocén tengerbarázda és a Budavidéki oligocén töri meg a dunántúli szárazulat egységét. SIPOSS írja, hogy Dorogtól nyugat felé az oligocénkorban félig sós vízi és szárazföldi üledékek vannak. VADÁSZ a tatabányai XV. aknából való Potamides margaritaceus, plicatus, Melanopsis hantkeni és Neritina féléket sorol fel. Tovább nyugat felé csupán a felső oligocén édesvízi összletre ad hírt. Ennek legnyuga tibb határát Zirc környékén tételezi fel. Tovább nyugatra a Bakony hegység magasabb térszíni szárazulat volt. A pireneusi mozgás a területet kiemeli. Beköszönt TELEGDI—

ROTH megjelölte infraoligocén denudációs periódus. A Budai-hegység üledékképződése — írja KOPEK— KECSKEMÉTI—DUDICH — átmenetet mutat a Dunántúli-középhegység paleogénjétől az Északi-középhegység felé. Az előbbiből fejlődött ki. Később azonban az eocén—oligocén határtól kezdve iellegeiben az utóbbihoz kapcsolódik. Budapest környékének keleti részén az oligocén üledék folytonossággal települ az eocén budai marsára. Az Alföld északi szegélye megsüllyedt. A süllyedés a Gemerid-kaüu mélyülésével, szélesedésével kapcsolatos. A Gemerid-kapu az oligocéntől kezdve fontos szerephez jut. Ezen át érkezik a tenger Szlovákiából, illetve végső fokon a Paratétiszből. A Centrális-Alpok keleti végén is az oligocén miocén fordulóján nagy süllyedés lépett fel (WINKLER—HERMÁDÉN, 1957, p. 423)1 A Dunántúl az említett tengerrel borított területektől, valamint délnyugat felől az alsó és középső) oligocénben Buzsákig benyúló tengerágtól eltekintve szárazulattá vált. A szárazulat, bár roppantul megszűkítve, még a felső pannonban is mutatkozik. A Dunántúlon az eocént követő kiemelkedés az ország egészére csak a szávai fázis után alakult ki: infrakárpáti kiemelkedés. Ott, ahol e kiemelkedést tengeri üledékképződés előzte meg, az irodalom burdigálai kiemelkedésre utal, (Szlovákia D-i része, É-Magyarország). Ott pedig, ahol tengeri burdigálai képződmények nincsenek •—• így a Bakonyban is — a helvéti elején történt kiemelkedésről ad számot irodalmunk. A Stájer-medencében a megsüllyedés az akvitánnal veszi kezdetét és a középső helvéti emeletig tart. A miocén szögdiszkordanciával települt a felső oligocénre. A megsüllyedt területre a Központi-Alpokból homokkő, konglomerátum és breccsia érkezett fWINKLER—HERMÁDÉN 1951). A CentrálisAlp-Kárpáti-küszöb kárpáti szakasza ekkor válik el az alni területtől. Az így önállósult Kárpáti-küszöb megsüllyedését mind az Alpok, mind a Pannónia-tömeg felőli oldalon a törmelékes kőzetek meeielenése vezeti be. A szárazföldi időszak legjellemzőbb képződménve mind a Dunántúlon, mind az Alföldtől É-ra, a kisebb nagyobb foltokban, részben összefüggő területeken mutatkozó kavics és konglomerátum. Ebbe a sorozatba tartozik az ipolytarnóci lábnyomos kvarchomokkő, kavics és kvarckonglomerátum, valamint a riolittufa sorozat. Ennek fedőiébe tengeri burdigálai képződmény települ (MEZNERICS). Az itteni flóra ANDREÁNSZKY szerint az egri akvitán flóránál fiatalabb, viszont a szénösszlet flóráiánál idősebb, A konglomerátum összletben a Bakonvtól a Saió-völgvig kovásodott fatörzsek lelhetők. A fatörzsek a Közénhegvség egvik iellegzetességeként tekintendők (VADÄSZV ANDREÁNSZKY szerint a kovásodott fatörzsek a burdigáliai korban élt fák maradványai. A fatör^s^k a Közénhegvsé? mentén húzódó vonulatról, a I

/Ог*7v-hátról kerülhettek a kavics konglomerátumbp ANDRFÄNSZKY megállanítia. hogv a fatörzs maradványok 1000—1400 m magas hegyvidék erdőségéből jutottak a kavicsok közé. Ez lehetett a magassága a Nvugati-Kárpátok és az Alföldi-küszöb közt húzódó LÖCZY-hátnak. Gondolhatnánk arra, hogv a fatörzsek esetleg a Gemerid-Eleváció. a Paleokárnátok területéről is származhattak. Ez a lehetőség azért dől meg, mert a GemeridKapuban a Paleokárnátok akkor már a mélybe süllyedtek. A Mátra. Cserhát fatörzsei nem érkezhettek észak, vagyis a Paleokárnátok felől. A Közénhegység egész vonulatában a fatörzsek egvveretűek, tehát ugyanazon erdőségben élő növényzetből származtathatók. Közénhegységünk mentén ezidőben a LÓCZV-hát volt az egyedüli kimagasló és többé-kevésbé szét nem tagolt vonulat. Így tehát az az erdőség, amelyből a fatörzsek származtak, csakis a LÓCZY-háton lehetett. A szárazulat beszakad clSS cl helvéti emelettel vette kezdetét. Az északkelet felől érkező miocén transzgresszió Buda vidékére már a miocén elején, Várpalota környékére pedig az alsó helvéti emelet idejében érkezett. Mindkét területen a helvéti emelet idejében kisebb parteltolódások történtek. Ezt jelzi a várpalotai felső helvéti rétegcsoport is, minthogy ez több négyzet km területen közvetlenül az alaphegységre és az alsóhelvéti összlet eróziós térszínére diszkordánsan települ (KÓKAY, 1959). Az eróziós térszín az alsó helvéti tenger regressziója után alakult ki. Itt meg kell említeni, hogy kisebb part eltolódásoknál nagyobb jelentőségű eseményre utal KÓKAY, amikor a helvéti emelet kétosztatúságát állapítja meg. A tortonai emelet idejében délnyugat felé tovább jut a transzgresszió. Legdélnyu145