A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)

Müller Róbert: Adatok a Nyugat-Dunántúl középkori népi építészetéhez

szögöl között változott az írásos adatok alapján. A legáltalánosabb az 1 hold nagyságú telek lehetett. Zala megyéből is három 1 hold nagyságú jobbágytelket idéz Szabó I.

40 Az egy hold általánosságban, királyi ölben mérve 12 öl széles és 72 öl hosszú volt. Ezzel a mértékkel számolhatunk Gyertyánág faluban is, hisz ez 34,80x208,80 m-nek felel meg. Az 1. sz. és a 3. sz. kemence van egymáshoz legközelebb. A távolság köztük 31,20 m, közel annyi, mint a királyi hold szélessége. A hosszúságot felmérve a mocsaras terület szélétől, K-felé, az enyhe lejtésű domb tetejére érünk. Itt mehetett a falu É—D irányú utcája, melyhez Ny-ról (de talán K-ről is) csatlakoztak а К—Ny irányú, hosszúkás belső telkek. Ha a két legszélső kemence közti távolságot (300 m) osztjuk a telkek szélességével, legalább 9—10 telekkel kell számolnunk a település Ny-i oldalán (13. kép). A kemencék közti távolságok is 30—35 m széles telkekre vallanak. A telek hosszúsága magyarázza meg, hogy miért nem találtunk más gazdasági épületet vagy lakóházat a vízpart és a szántóföld közötti 25—30 m-es rét-sávban. Ezek az épületek keletebbre, az úthoz közelebb álltak, csak a kemencék voltak a telkek végében. A lakóházak, illetve egyéb gazdasági építmények és a kemencék közti nagy távolságot (150—200 m) nem magyarázhatjuk csupán a kemencék tűzveszélyességével, hisz akkor közelebb is építhették volna őket a többi építményhez. Itt egy másik szempont játszhatott fontos szerepet : a víz közelsége iránti igény. Talán a nagy távolság miatt nem épített mindenki a telke végébe kemencét. A vizet a falu közvetlenül az erecskéből, vagy a telkek végébe, esetleg az azon kívül ásott primitív kutakból nyerhette. A kemencéket elsősorban kenyérsütéshez használhatták, amihez tudvalevően elég sok vízre is szükség volt. A feltárás során bebizonyosodott, hogy a kemencék valóban a telkek végébe épültek. Az 1. sz. kemencétől D-re ugyanis feltárhattuk a telek kerítésének egy szakaszát. Mintegy 10 m hosszan követtük a letűzött karók nyomait, (12. kép) melyek irányát meghosszabbítva a kerítés kb. 1 m-re Ny-ra húzódott az 1. sz. kemencétől. A kerítés anyaga a karólyukak alapján sövényfonat lehetett, mint azt a lomboserdő övezetében (területünk is ebbe tartozik) Szabó I. feltételezi.

41 A kerítést D-i végén a karólyukaknál 15 cm-rel mélyebbre levert kb. 25 cm átmérőjű cölöp zárta le. 3 m hosszan sem karó, sem cölöplyuk nem került elő. 3 m után egy nagyobb karólyukat találtunk, amelytől kiindulva К felé újabb karólyuk sor következett. A cölöphöz a telek végén a 3 m széles kaput erősíthették. Ezen a kapun keresztül juthattak ki a vízhez az állatok is. A vastagabb karó a kapu másik végét és egyben a telek DNy-i sarkát jelöli. Innen indul a telek D-i oldalát jelző sövénykerítés. A telek DNy-i sarkának távolsága az 1. sz. kemencétől 15 m. A kemence tehát a telek végén, annak közepén helyezkedhetett el, és a iKovalovszki J.: Ásatások Csepelyen. VMMK 8 (1969) 235—253. p. 2 Habovstiak, J.: Hozzászólás a XI—

XIII. századbeli kisalföldi falvakkal kapcsolatos ismereteinkhez. Szovjet Rég. 21 (1965) 97—156. p (Slov. Arch. 1961. fordítása). 3 Méri I. : Beszámoló a tiszalök-rázompusztai és Turkeve-mórici ásatások eredményeiről. I. Arch. Ért. 79 (1952) 57—58. p. Olasz E.: Középkori leletek Békéssémsonon. Arch. Ért. 83 (1956) 212. P 4. j. 4 Müller R.: A fonyódi járás középkori településtörténete. Kézirat az ELTE Régészeti Tanszékén. XJő.: Régészeti terepbejárások a göcseji „szegek" vidékén és településtörténeti tanulságaik. Zeg. 1971. Ugyanezt figyelte meg Bandi G. Baranya megyében is. 6 Fejér, H.: Cod. dipl. V/III. Bp. 1830. 146. p. 6

Uo. VI/I. 385 p. 7 Hazai okit. Bp. 1879. 292. p. 8 Székely Gy. : A parasztság és a feudális állam megszilárdulása Károly Róbert korában. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. Szerk.: Székely Gy. Bp. 1953. 44. p. 8 Szabó I. : A középkori magyar falu. Bp. 1969. 35. p 53. j. telek szélessége valóban 30 m körüli lehetett. További feltárás hiányában nem adhatunk pontos választ arra a kérdésre, hogy a szomszéd telek végén miért nem folytatódik a sövénykerítés. Cölöplyukak ott is kerültek elő, így valószínű, hogy ott is volt kerítés, melynek azonban más lehetett a szerkezete. Még egy érdekességet figyelhettünk meg ebben a szelvényben. A sövényfonatú kerítéstől Ny-ra, tehát már a telken kívül nagymennyiségű (több mint 1000 db) kerámiatöredéket találtunk (17. kép 12—21.). Ezt azzal magyarázzuk, hogy a kerámiatöredékeket elsősorban a kemencék kitapasztására használták fel, ezért azokat a kemence közelében, de már a telken kívül szabadon tárolták. Összefoglalóan a következőket mondhatjuk. A Balatoni Múzeum és Göcseji Múzeum gyűjtőterületén végzett kisebb ásatások és leletmentések adatai alapján a középkori Nyugat-Dunántúl falvainak képe és építkezésmódja sokkal változatosabb lehetett, mint azt eddig az Alföldre koncentrálódott kutatás alapján feltételeztük. Természetesen számolni kell azzal, hogy ha kisebb mértékben Is, de ez a gazdag változatosság nem csak területünkre volt érvényes. A fában gazdag vidékeken a honfoglalástól kezdődően többnyire a föld fölé épített borona és egyéb fakonstrukciójú építményeket használtak. Ennek megfelelően föld fölé épített külső kemencéket is. A falu változatos képéhez tartoznak a különböző formájú és építési technikájú gazdasági melléképületek. A föld fölé és a földbe ásott épületek között átmenet is volt; a földbe mélyített, de már felmenő falakkal is rendelkező lakóház. Mindhárom lakóházforma együtt él. Eltérően eddigi eredményeinktől, a Nyugat-Dunántúlon a fa-, vályog- és kőházak

42 mellett meglepő módon még a későközépkorban is számolnunk kell putrilakásokkal. Még mezővárosias jellegű településeken is. Az Árpád-korhoz hasonlóan a későközépkorban is nagy változatosságot mutatnak a külső kemencék. Végül sikerült régészeti módszerekkel igazolni egy helyen a középkor írásos forrásai alapján rekonstruált

43 belső-telekrendszert. Meggyőződésünk, hogy néhol csak feltevésszerű megállapításaink a további rendszeres kutatással igazolhatók, illetve kiegészíthetők lesznek. Müller Róbert 10 Gombos, A. F.: Catalogue fonti um... Bp. 1937. III. 1767. p. 11 Gallus S.: Előzetes jelentés a Fonyód-bélatelepi ásatásról. Arch. Ért. 47 (1934) 141.pés Horváth В.: Árpád-kori faépítkezés nyomai FonyódBélatelepen. Folia Arch. XIX (1 968) 112—144. p. 12 Szabó I.: i. m. 29. p. 13 Uo. 33—34. p 14 Méri I. : Árpád-kori népi építkezésünk feltárt emlékei Orosháza határában. Rég. Füz. Ser. II. 12. Bp. 1964. 52. p 14. j. 15 Hazai okit. 46. p. 16 Köszönetet mondok Sági Károlynak a közlés átengengengedéséért. 17 Csánki D. : Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. II. és Vármegyék, városok monográfia sorozat; Somogy mîgye. 40. p. 18 Draveczky В.—Sági К.—Takáts Gy.: Somogy megye régészeti adattára. Kaposvár, 1964. 14.p. 19 Sági K. jelentése az MNM Adattárában 467. B. VI. 20 A magyarság néprajza, I. 154. p. 20

a Tomka Péter szíves közlése. 21 Uo. 155. p. JEGYZETEK 14 209